IX. Vasas József Emlékverseny

IX. Vasas József Emlékverseny

A verseny végeredménye:

🥇 I. helyezett Noveczki Katalin és Csővárberki Titok – drótszőrű magyar vizsla 264 pont

🥈 II. helyezett Antal Zsombor István és Dottie Oberon Haus – rövidszőrű német vizsla 262 pont

🥉 III. helyezett Dr. Földeáki Péter és Csővárberki Gőgös – rövidszőrű magyar vizsla 225,5 pont

Ezúton is szívből gratulálunk minden résztvevőnek! 👏

Nagyon szép munkákat láthattunk, köszönjük, hogy együtt tölthettük ezt a tartalmas versenyhétvégét!

Szeptember első hétvégéjén végre történt valami, amiben július óta már csak mérsékelten mertünk reménykedni: véget ért a kánikula. Nem egészen látványosan, szombaton azért még odatette magát a nyár, de vasárnapra már olyan időnk lett, amilyenben kutya és ember egyaránt hajlandó hosszabban is a napon tartózkodni anélkül, hogy ezt személyes sérelemnek venné. Sütött a nap, meleg is volt, de a két évvel ezelőtti Vasas József Emlékverseny hőségéhez képest ez már szinte üdülésnek számított.
Hogy azért túlságosan könnyű dolgunk ne legyen, fújt a szél. Nagyon. A mezőn ennek olykor még örültünk is, a Tiszaföldvár melletti holtágon viszont egészen más arcát mutatta: a víz úgy hullámzott, hogy néhány kutya láthatóan elgondolkodott rajta, vajon biztosan ugyanarra a feladatra érkezett-e, amelyet otthon már számtalanszor gyakorolt. A szél végül a hétvége egyik meghatározó szereplője lett, és mint minden valamirevaló szereplő, meglehetősen önálló elképzelésekkel rendelkezett arról, hogyan kellene alakulnia a történetnek.
Ebben a késő nyári, napos-szeles időben gyűltünk össze szeptember 5–6-án a IX. Vasas József Emlékversenyre. A főhadiszállást, ahogy két éve is, a Martfű Hotel Thermal Spa kempingjében rendeztük be. A hely most is remeknek bizonyult, és most is szinte teljesen a miénk volt – ami egy ilyen fekvésű és adottságú kemping esetében továbbra is kissé rejtélyes, nekünk viszont kifejezetten kapóra jött. Kutyákkal, versenysátorral, korai indulásokkal és esti beszélgetésekkel belaktuk, két napon át innen indult és ide tért vissza minden.
A szombat reggeli megnyitón végül tizennyolc kutya és vezetője sorakozott fel. A versenyt a hagyományoknak megfelelően két nap alatt bonyolítottuk le: a mezőny két kilencfős csoportra oszlott, amelyek egyik nap a vízi, másik nap a mezei munkát teljesítették, majd cseréltek. A kempingből így mindkét reggelen két irányba rajzott ki az élet: az egyik csapat Rákóczifalva felé, a másik Tiszaföldvár irányába.
A mezei munka Rákóczifalva határában, a Tisza mostanra aszályosan száraz árterében zajlott. A vízi feladatok helyszíne a Tiszaföldvár melletti holtág volt, ahol a hétvége egyik főszereplője, a szél különösen lelkesen tette hozzá a magáét a versenyhez. A holtág vize időnként meglepően erősen hullámzott, ami több kutyát is kizökkentett a megszokott vízi munkából. Ami gyakorláskor vagy nyugodt vízen magától értetődőnek látszik, az ilyen körülmények között hirtelen egészen más feladattá tud válni – és éppen az efféle helyzetekből lehet a legtöbbet tanulni.
És igen, tanulnivalóból ezen a hétvégén nem volt hiány. A bírálatokból, egymás munkájából, a jól sikerült és a kevésbé jól sikerült feladatokból egyaránt lehetett hazavinni valamit. Sok szép kutyát, nagyszerű kutyamunkát és néhány valóban emlékezetes teljesítményt láthattunk. A tizennyolc indulóból végül tizenketten fejezték be eredményesen a versenyt, de a számok ezúttal sem árulnak el mindent, és a mondással ellentétben nem beszélnek magukért: azok között is akadt bőven szép teljesítmény, akiknek valamelyik feladat végül útját állta, és feladni vagy eredmény nélkül befejezni kényszerültek a versenyt.
A verseny vezető bírója Konyecsni Károly volt. A mezei munkát Lakatos-Wahlpetz Luca, Stribik József, Varga Zsolt, Király Gergő, Pomázi Ágoston és Kocsmár György, a vízi munkát Takács Eszter és Babiczky Attila bírálta. Köszönjük nekik a két nap figyelmes, alapos munkáját és különösen azokat a bírálatokat, amelyekből nemcsak egy pontszámot, hanem használható útravalót is kaptak a kutyavezetők.
Egy kétnapos verseny persze nem csak abból áll, ami a mezőn és a vízen történik. Valakinek közben tudnia kell, ki hol van, hová megy, mikor indul, mit kap ebédre, és lehetőleg azt is, hol található mindehhez a kávé. Az iroda ezúttal valódi közösségi vállalkozásként működött, akadt ott toll, papír, kávéfőző, hűtött víz és mikró, hogy a versenyzők koffein- és energiabevitele legalább olyan megbízható legyen, mint amilyennek a vizslák apportját szerettük volna látni.
A hétvége szervezésének oroszlánrészét Nagy Roland és Cserődi Alex vitte a hátán. Ők vezették a konvojokat, intézték a szállást és az élelmezést, koordináltak a helyszíneken, hozták-vitték a madarakat, cipelték a puskát, szerveztek, egyeztettek, és általában ott voltak, ahol éppen szükség volt rájuk. A menü gulyás és palacsinta volt – az Alföld örök és megbonthatatlan kettőse, amelyhez szerencsére sem szabályzat, sem külön bírálati szempontsor nem szükséges. A terület biztosításáért a Varsány Vadásztársaságnak tartozunk köszönettel.
És közben persze zajlott az, amiért ezt az egészet érdemes csinálni. Kutyákról beszélgettünk, kutyákat néztünk, összehasonlítottunk, kérdeztünk, figyeltük a bírókat és egymást, örültünk egy-egy gyönyörű munkának, és eltettük magunknak azt is, ami nem sikerült. Kevesebben voltunk, mint két éve, de ettől a hétvége semmivel se lett kevesebb: jó társaságban, jó kutyákkal két tartalmas napot töltöttünk együtt, és vasárnap délutánra mindenki valamivel többet tudott, mint szombat reggel.
Az eredményesen végző tizenkét páros közül senki sem távozott üres kézzel: egyesületünk idén is rengeteg különdíjjal készült, így minden sikeres versenyzőnek jutott valamilyen külön figyelmesség. A felajánlásokért nagy köszönettel tartozunk az Uni-G Üvegtechnikának-nek, a Boehringer Ingelheim – Frontpro tabletta, Dr. Menyhárt Krisztinának és a DogandYou-nak, valamint Nagy Rolandnak, akiknek köszönhetően igazán bőséges lett a különdíjak ládikája.
Mert egy ilyen hétvége végén természetesen fontos, ki hány pontot szerzett és hol végzett a rangsorban, de két év múlva valószínűleg nem a pontokra fogunk emlékezni. A nagy szélre, a hullámzó holtágra, egy-egy különösen szép kutyamunkára, a gulyásra, a palacsintára és arra, hogy megint jó volt együtt lenni, annál inkább.
Köszönjük a bíróknak, a szervezőknek, a segítőknek, a Varsány Vadásztársaságnak, támogatóinknak, és gratulálunk Noveczki Katalinnak, aki Csővárberki Titok kutyájával megnyerte a versenyt és minden versenyzőnek, aki kutyájával részt vett a IX. Vasas József Emlékversenyen.

Két év múlva jövünk a tizedikkel. Addig talán a szél is elfárad.

Kutya neveIvarKutya fajtájaTörzskönyvi számEredményMinősítésKutyavezetőTulajdonos
1.Csővárberki TitokSzukaDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.1722/23264I/A CACIT, CACT, Legjobb mező, legszebb vadmegállás (drótszőrű)Noveczki KatalinNoveczki Katalin
2.Dottie Oberon HausSzukaRövidszőrű német vizslaMET.Rsznv.2114/25262I/B, Res. CACIT, CACT, Legjobb vízi munkaAntal Zsombor IstvánAntal Zsombor István
3.Csővárberki GőgösKanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.3157/19258,5I/C CACTDr. Földeáki PéterDr. Földeáki Péter
4Tüskevári DonátKanRövidszőrű német vizslaMET.Rsznv.1618/22255I/D Res. CACTNoveczki KatalinSzathmáry Mónika
5Italian Kiss CesareKanOlasz vizslaMET.Ol.v.466/21251,5I/E CACTKiss LászlóKiss László
6Zöldmáli-Hunter GoldaSzukaDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.1171/21250I/F Res. CACTPéter ÁgotaPéter Ágota
7Csővárberki RinglóSzukaDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.1553/22246,5I/G Legszebb spúrTörök KrisztinaDr. Metzger Zsuzsa
8.Billegi Vadász HaroldKanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.8120/25243I/H Res. CACTBaldoni MarcoBaldoni Marco
9Hetény Vezér DinaSzukaRövidszőrű német vizslaMET.Rsznv.2297/25251II/A legfiatalabb kutya különdíjaCsendes ÁkosBaldoni Marco
10Luxatori Szivárvány PelsoniusSzukaRövidszőrű magyar vizslaMNE 1264/18225,5III/A legszebb vadmegállás (rövidszőrű)Bruno NonnenmacherNonnenmacher Kerstin
11Héthársi AxelKanRövidszőrű német vizslaMET.Rsznv.1777/23221,5III/B
Legsportszerűbb vezető
Dudás TiborDudás Tibor
12Vernum Ventulus HercegKanDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.1419/21221,5III/CNonnenmacher KerstinNonnenmacher Kerstin
📷

Rákosi Tamás Kornél, Takács Eszter

Évértékelő 2025

Évértékelő 2025

Karácsony utáni évzáró – 2025, Drótszőrű Magyarvizsla Tenyésztők Egyesülete részéről Török Krisztina, állandó szerzőnk „tollával”

Ahogy ilyenkor illik: a naptár a végére ér, a forralt bor gyanúsan gyorsan fogy, a drótosok meg… hát ők egész évben ugyanazzal a lelkesedéssel dolgoznak, mint amikor először meglátnak egy mezőt.

2025-ben is rengeteget mentünk, szerveztünk, vizsgáztunk, drukkoltunk, és néha levegőt is vettünk (állítólag az is fontos). Az idei év egyik legjobb híre, hogy a közösség mozgásban volt: tenyészszemléktől az alapvizsgán át az ŐTV-ig és a mindenes vizsgáig sok kutya állt munkába – és szép hányaduk nemcsak „megcsinálta”, hanem szépen meg is csinálta. És még egy jó hír, ami a számokból is szépen látszik: a rendezvényeinken nem csak drótszőrű magyar vizslák vizsgáznak nagy sikerrel, hanem rövidszőrű magyar vizslák, német vizslák és több más vizslás, vadászkutyás fajta is. Mi ezt nagyon szeretjük: minél szélesebb a mezőny, annál jobb a hangulat, és annál több a tanulnivaló. Ráadásul a drótosok sem csak „hazai pályán” mozognak: szép számmal megjelennek a Magyar Vizsla Klub és az Országos Vizsla Klub szervezte vizsgákon is – mert hát a jó drótos nem válogat, ha munkáról van szó.

A tenyészszemlék idei listája olyan, mint egy jó alom: sok név, sok remény, sok szép mozgás. És igen: volt „nem tenyészthető” minősítés is, de ez nem kudarc – ez adat. A szelekció pont attól szelekció, hogy néha azt mondja: most még ne.

Alapvizsgák – a 144-es klub
Az alapvizsgák idei összképe: nagyon sok „kiválóan megfelelt”, és rengeteg szép, biztos munka. A lényeg: erős alapok. És ez nem csak papír: ez az a pont, ahol a kutya még nem a „díjakért dolgozik”, hanem azért, mert ezt imádja. (A gazda meg azért, mert szeretné egyszer nyugodtan meginni a kávéját… hiába.)

Vízi–mezei vizsgák – „a drótos nem úszik, dolgozik”
Idén a vízi–mezei vonalban is volt minek örülni. Sok helyen jöttek a szép I. díjas eredmények, és több kennel is jól láthatóan „hozza a formát”. A „284” idén amúgy olyan volt, mint a karácsonyi bejgli: sok lett, és mindet szeretjük.

Az ŐTV és a mindenes vizsgák azok a napok, amikor a kutya este úgy alszik el, hogy még a szakálla is fáradt
Idén itt is voltak emlékezetes eredmények, és bár ez az évzáró szösszenet nem a listákról szól, egy nevet semmiképpen se szeretnénk kihagyni belőle, mert aki ért a dermedthez vezetéshez, az ért a dermedthez vezetéshez: így eshetett meg, hogy a sződi mindenes vizsgán Csővárberki Titok a megszerezhető 372 pontot megfejelte a plusz feladatét járó 12-vel, és a vércsapája végén a szájába kapta a bringzlit. Ilyet se lát minden évben az ember! Itt külön taps jár a felvezetőknek is, mert ez már az a kategória, ahol a gazda és a kutya egy nyelvet beszél – nem magyarul, hanem „vizslául”.

Versenyek – amikor a pontszámok is izzadnak
A versenyeknél mindig van egy sajátos, ünnepi feszültség: mindenki mosolyog, de a szemében ott a kérdés: „na, ma ki hozta a formát?”. 2025-ben pedig kifejezetten színes volt a mezőny – és ez most nem költői túlzás, tényleg több fajta állt rajthoz szép eredményekkel az októberben megrendezett Pogány István emlékversenyen, majd novemberben a két Szent Hubertusz versenyen: a Baba néni emlékversenyen és a Nyírség kupán. A drótos fronton külön öröm, hogy a dobogó tetején is volt mit ünnepelni, ám a lényeg mégis az, hogy a versenyek nem csak eredménytáblák, hanem találkozók.

Klubkiállítás – amikor a kanapékárpit is ünneplőbe öltözik
A klubkiállítás idei nevezési listája alapján biztosan kijelenthetjük: 2025-ben nem kellett a kutyákat könyörögve kicsalogatni a közösségből – jöttek, szép számmal, minden korosztályból. Volt baby/kölyök/minor puppy, fiatal, növendék, nyílt, munka osztály, champion és veterán is – szóval aki azt mondja, „nálunk nincs utánpótlás”, az nem látja a szőrtől az erdőt. A nevezésekből is látszott néhány kedves „mintázat”: • Szépen sorakoztak a Csővárberki nevek (Titok, Ulti, Ringló, Opál, Zirkon, Zemplén, Virgács, Cimbora, Nektár…), ami már-már olyan, mint egy családi karácsony: mindenki rokon valahogy, és mindenki tud mesélni. • A Zöldmáli-Hunter vonal is komolyan képviseltette magát (Zseton, Zsálya, Vadász, Nina, Echo, Tiktok), ráadásul tenyészcsoport és tenyészpár nevezés is volt – mert ha már csapatmunka, akkor csapatmunka. • A Dolgos-Nimród kennel részéről is több kutyát láttunk nevezni (Unicum, Ostya, Császár, Zenit), és ez mindig jó jel: aktívak vagytok, jelen vagytok, viszitek. • És persze ott volt több egyesületünkben is ismert név: Paptagi Bogyó, Kőháti Alma, Illancsmajori Hajhász Izsóp, Zabosfai Írisz, Zabosfai Kozák, Zabosfai Koppány, Zabosfai Kamilla, Dunaparti Drótos Rumli és mások. Egy dolgot bátran kimondhatunk: ez a klubkiállítás nem „csak egy kiállítás”, hanem egy közösségi nagy találkozó, ahol a munkában látott kutyák egyszer csak szépen felöltözve, megfésülködve (na jó, a drótosnál ez relatív), nagy csapatban megjelennek – és ettől az egésznek ünnepi súlya lesz. Köszönjük 2025-nek – és köszönjük egymásnak Az év végén a legjobb érzés az, hogy ez nem csak vizsgasor, hanem közösség: bírók, szervezők, felvezetők, tenyésztők, gazdik, segítők, és a kutyák, akik persze mindezt úgy vezetik elő, mintha „csak úgy” lenne. Most jönnek az ünnepek: pihenés, család, kutyaszőr a kanapén (szigorúan dekorációs céllal), és remélhetőleg egy kicsivel kevesebb sár – bár ezt drótosokkal nem merném garantálni.

Boldog, békés karácsonyt és lendületes, jókedvű 2026-ot kívánunk mindenkinek – sok közös programmal, sok jó munkával, és legalább annyi örömmel, mint amennyi „Jó kutya!” elhangzott idén a pályák szélén.

IV. Nyírség – Bereg Kupa – Szent Hubertusz verseny

IV. Nyírség – Bereg Kupa – Szent Hubertusz verseny

Az év utolsó MDMTE rendezvénye.

Az év utolsó versenye az immár IV. Nyírség-Bereg Kupa, köszönhetően támogatóinknak:

Felső-Tisza Vidéki Vadásztársaságok Szövetsége, Kiss B. Zoltán, Gyarmati Judit, Uni-G, Szathmáry Mónika, Sipos Borászat, Tibor Bor Családi Szőlőbirtok,Tokaj; Nap-Kori-Kum Pálinkafőzde;
Takács Eszter, Dr.Menyhárt Krisztina, Napkori Erdőgazdák Zrt.

A versenyre 9 induló érkezett meg és a a szokásos igen jó hangulatban Noveczki Katalin vezetőbíró és Szögi Lajos bíráskodása mellett 1 futam alatt mérettették meg magukat a vadászok és kutyáik.

Alább látható a végeredmény, melyhez szívből gratulálunk minden versenyzőnek!

Kutya neveTk.  Vezetőjepontminősítéshely
Bökönyi Vadász HangosMert.Mv.2632/18rszmvkanCsonka Tamás90KitűnőI.
Izbégi Vadász BársonyMET. Mv. 6161/22rszmvszukaTarsoly István81KitűnőII.
Aba-Amádé OrsiMET.Mv 4962/21rszmvszukaLupsán Imre80KitűnőIII.
Józsai FrakkMET.Mv.40086/20rszmvkanTasko Miklós Tibor80KitűnőIV.
Master von PicahauseCOR A 6494-22/119rsznvkanJakab Attila74KitűnőV.
Aranyszabja-Földi PierMET.Rsznv.923/19rsznvkanDán László73KitűnőVI.
Téglásmenti-Duvad Vadász JankóMET.Rsznv.243/16rsznvkanSipos József72KitűnőVII.
Áldozóvölgyi-Drótos CsavargóMET.DSZMV.1465/22dszmvkanDr. Kovács Zoltán70KitűnőVIII.
Bökönyi Vadász GömbiMET.Mv.1996/17rszmvkanKerekes Attila60KitűnőIX.

Köszönjük támogatónknak a sok segítséget és a rendezésben nyújtott minden támogatást!

Támogatóink

Találkozunk jövőre, addig is jó vadászati idényt mindenkinek!

Szent Hubertusz – V. Baba néni Emlékverseny

Szent Hubertusz – V. Baba néni Emlékverseny

Véget ért a 2025-ös Baba néni emlékverseny, mely idén szép drótos eredményeket hozott. Két drótszőrű magyar vizsla is a dobogón!

1. Csővárberki Vöcsök, Dr. Varga Sándor vezetésével

2. Izbégi Vadász Babér, Király Gergő József vezetésével

3. Csővárberki Nektár “Piszke”, Lengyel Tamás vezetésével

Kutya nevefajta vezetőjeEredménypontHelyezés 
Csővárberki Vöcsökdrótszőrű magyar vizslaszukaDr. Varga SándorKitűnő183I.(1,1)Legjobb dszmv
Izbégi Vadász Babérrövidszőrű magyar vizslaszukaKirály Gergő JózsefKitűnő167II.(1) Legjobb rszmv
Csővárberki Nektárdrótszőrű magyar vizslaszukaLengyel TamásKitűnő160III.(1) Legszebb vadmegállás
Csővárberki Örömdrótszőrű magyar vizslakanBese AntalKitűnő155IV. 
Redwood Forest Donarövidszőrű német vizslaszukaCsúri GáborKitűnő146IX. 
Master von Picahauserövidszőrű német vizslakanJakab AttilaKitűnő154V.Legjobb rsznv
Mágocsi Erdöjáró Bíbordrótszőrű német vizslaszukaLucz ZsoltKitűnő153VI.Legjobb dsznv
STING ScandiacaEnglish PointerkanDr. Madléna AndrásKitűnő150VII.Legjobb poi, legszebb vadmegállás
Mezőföldi Kajtató Dívadrótszőrű magyar vizslaszukaSzabó SándorKitűnő146VIII. 
Csővárberki Tréfadrótszőrű magyar vizslaszukaFerenc ZoltánKitűnő135X. 
MirkaKis Münszterlandi vizslaszukaPető Áron MiklósKitűnő121XI.Legjobb kis münsti
Fuego del WinepointAngol pointerkanKóri AttilaKitűnő119XII. 

(1) – futamgyőztesek az egyes bírói köröknél

Gratulálunk a verseny résztvevőinek, igazán szép munkákat láthattunk! Külön szeretnénk kiemelni a győztes párost, Csővárberki Vöcsök mindössze másfél évesen tudhatja magáénak ezt az előkelő első helyet.

Ezúton ismételten köszönjük a vendéglátást a nagykátai Damjanich VT-nek, ismét remek helyszínt biztosítottak versenyünknek.

Köszönettel tartozunk a Pomázi Ágoston Árpád vezette bírói köröknek! Hasznos, de mégis szigorú, bírálataik nagyon fontosnak bizonyultak!

@Babiczky Attila

@Kis Gábor

Katalin Noveczki

Nem utolsó sorban pedig támogatóinknak tartozunk köszönettel

workdog.hu

Sipos Borház és Vendégház

UNI-G – Kreatív kézműves üvegajándékok, valamint @Dr. Menyhárt Krisztina