Rákóczifalva. Már maga a név is olyan, mintha egy régi magyar regény lapjairól maradt volna hátra, ahol a hősök még lóháton érkeznek, és minden második kertben gyümölcsfa áll. Most éppen cseresznyefa. Sok. Nagyon sok. Június 6-án itt rendezte meg egyesületünk az alapvizsgát, a vízi-mezei vizsgát és a tenyészszemlét. Tíz alapvizsgázó, tíz vízi-mezeis és hat tenyészszemlés kutya érkezett, gazdáikkal, reményeikkel és – ezt már a nap végére tudjuk biztosan – kellő mennyiségű porral a lábukon. A reggel még udvarias volt. Olyan kellemes, hűvös, koranyári idő fogadott bennünket, amikor az ember hajlamos azt hinni, hogy az időjárás az ő oldalán áll. Később azonban a nyár úgy döntött, megmutatja, hogy ki a főnök, és elővette a komolyabb arcát. Nem volt kegyetlen, csak határozott. A kutyák pedig addig is tették a dolgukat. Kerestek, apportíroztak, úsztak, együttműködtek, olykor vitatkoztak a világgal, de többnyire mégiscsak bizonyították, hogy ezért a fajtáért szeretünk újra és újra hajnalban kelni. És ott volt a cseresznye. Rákóczifalván ugyanis szemmel láthatóan nem lehet úgy megépíteni egy utcát, hogy abba legalább néhány cseresznyefa ne kerüljön. Ropogós, érett, mélypiros gyümölcsök csüngtek fürtökben mindenfelé. Aki nem szakított belőlük legalább egyszer, az vagy nagyon fegyelmezett ember, vagy nem járt arra. A nap végére aztán megérkezett a jutalom is. A Varsány Vadásztársaság jóvoltából vaddisznópörkölt került az asztalra. Ahogy az ilyen alkalmakon lenni szokott, a beszélgetések hirtelen sokkal vidámabbak lettek, a vizsgák nehézségei pedig fokozatosan átalakultak izgalmas történetekké. Mire az utolsó tányér is kiürült, már mindenki tudta, hogyan kellett volna még szebben megállni azt a vadat, még elegánsabban behozni azt a kacsát, vagy éppen még gyorsabban megtalálni azt, amit reggel még senki sem látott.
Köszönjük bíróink munkáját: Dr. Madléna András vezetőbírónak, Dán Lászlónak, Kiss Lászlónak, Nagy Rolandnak, Szögi Lajosnak és Dr. Varga Zsoltnak, valamint Czekes Loránd küllembírónak. Köszönjük az iroda munkáját Metzger Zsuzsának és Török Krisztinának, akik – mint általában – gondoskodtak arról, hogy a papírok ugyanoda kerüljenek vissza, ahonnan előkerültek, ami közigazgatási és metafizikai értelemben egyaránt jelentős teljesítmény.
Köszönettel tartozunk a Varsány Vadásztársaságnak a helyszínért, a szervezésért, a vendéglátásért és azért a ritka érzésért, amikor egy rendezvényen minden a helyén van. És legfőképpen Nagy Rolandnak, aki még a mindenen is rajtatartotta a szemét, és szinte a bőrén érezte, hogy hol és mire van szükség..
Ha ott lettem volna… – beszámoló a 2026. május 3-i alapvizsga és vízi-mezei vizsga napjáról
Ha ott lettem volna május 3-án, már a reggeli gyülekezőnél feltűnt volna, hogy ez most egy „családias” nap lesz. Nem a létszám fogja megdolgoztatni a bírókat — legalábbis első ránézésre. Mert kevés vizsgázó ide vagy oda, az ilyen napoknak van egy külön törvényszerűsége: minél kevesebben vagyunk, annál biztosabb, hogy valahogy mégis estig tart. Ha ott lettem volna, valószínűleg az első kávé után már elhangzik az a mondat, hogy „na, ezt ma hamar letudjuk”. És ha ott lettem volna, biztosan sejthettem volna, hogy innentől kezdve ez a nap már eldőlt. Mert egy alapvizsga és vízi-mezei nap sosem csak a darabszámról szól. Hanem arról, hogy minden kutyának megadjuk az időt, a lehetőséget — és néha azt a plusz három percet is, amiből aztán lesz húsz. Ha ott lettem volna, láttam volna a koncentrált várakozást a kezdésnél, a visszafojtott lélegzeteket, a „na most megmutatjuk” pillanatokat, és persze azokat is, amikor a kutya egészen máshogy gondolja. És ha ott lettem volna, biztosan lett volna pár olyan helyzet, amikor mindenki egyszerre próbál komoly maradni… kevés sikerrel. Mert ezek a napok ettől jók. Attól, hogy a végére már mindenki egy kicsit fáradtabb, egy kicsit napégettebb, és egy kicsit közelebb is kerül egymáshoz. Ha ott lettem volna, láttam volna, hogy a nap — a várakozásokkal ellentétben — szépen, komótosan, a maga tempójában ballag. Nem siet, nem kapkod, inkább alapos. És valahogy így lesz egy „kevés kutyás” napból mégis egy teljes értékű vizsganap. A bírói csapatnak ezúttal is köszönjük a munkáját: Konyecsni Károly vezetőbíró, valamint Gergelyné Zeitler Ágnes, Pomázi Ágoston, Szabó Sándor, Jung Jenő, Egle Zoltán és a küllembírálatot végző Glázer András mind a nyolc vizsgázónak megadta a lehetőséget, hogy a legjobbat ássák elő a legmélyebb bugyrokból is akár. Köszönjük a szervezőknek Takács Sándornak és a Baranya megyei Kinológiai Bizottságnak a nap lebonyolítását, a belvárdgyulai Belvárdi fogadónak a vendéglátást, az adminisztráló Menyhárt Krisztinának és Varsányi Zsuzsának a gondos és kitartó háttérmunkát, a felvezetőknek a kitartást, és a kutyáknak, hogy megint megmutatták: velük soha nincs „gyorsan letudjuk” nap. Ha ott lettem volna, a végén biztosan azt mondtam volna: persze, hogy nem lettünk kész hamarabb.
Beszámoló a 2026-os év első vizsganapjáról – Cserhátsurány, Vadkan-tó, április 25.
A tavasz Cserhátsurányban nem magyaráz: fúj, süt, próbára tesz – aztán nézi, ki mit kezd vele. Mi vittük a vizslákat, a reményeket, meg a szokásos „ma minden összeáll” érzést. Volt, ahol összeállt. Volt, ahol majd legközelebb. És pontosan ettől volt jó nap.
Tizenöt alapvizsgázó, öt vízi-mezei vizsgázó, VAV vizsga és hat kutya a tenyészszemlén – szép számok, de nem ez volt a lényeg, hanem az a ritka egyensúly, amikor a szakmaiság és a jó hangulat nem kioltják, hanem erősítik egymást. Mindenki figyelt, mindenki drukkolt – nemcsak a saját kutyájának, hanem a másikénak is, ami talán a legjobb fokmérője annak, hogy egy közösség rendben van.
A Vadkan horgásztó és vadaspark vizsgahelyszínként most debütált nálunk, és rögtön elsőre meggyőzően. A Cserhát lankái csendben tették a dolgukat, a muflonok a háttérből figyeltek (a kapu zárva, ők sem távozhattak nevezés nélkül), a Vadkan-tó pedig hozta a feladatot – és néha egy kis pluszt is. A partra sodródott halak némely kutyának inkább inspirációt jelentettek, mint zavaró tényezőt, ami emlékeztetett rá: a vizsla nemcsak dolgozik, hanem gondolkodik is – és a szusit nem csak hallomásból ismeri.
A munka viszont ettől még munka maradt. A vízi-mezei vizsgán volt minden, ami ilyenkor kell: keresés, megállás, utánkeresés, fegyelmezett apport – és persze azok a finom pillanatok, amikor eldől, hogy kutya és vezető tényleg együtt dolgozik-e, vagy csak egymás mellett. A szél néha átrendezte a terepet, a víz nem volt barátságos, de a mezőny szépen helytállt. Az alapvizsgán is látszott a befektetett munka: volt lendület, volt figyelem, és voltak nagyon szép, tiszta megoldások. Nem hibátlan nap volt, de éppen ettől volt valóságos.
A nap végére mindenki kapott valamit: aki sikerrel zárt, az visszaigazolást, aki kevésbé, az irányt. És talán ez a legfontosabb. Mert ezek a napok nem lezárnak, hanem tovább visznek – egy következő tréninghez, egy következő vizsgához, egy kicsit jobb együttműködéshez.
Az ebéd az Aranybakancs Vendégházban pontosan azt adta, amire ilyenkor szükség van: rendes rántott húst és egy kis lelassulást. Köszönjük Gál Józsefnek és feleségének a vendéglátást és a helyszínt – a Vadkan-tóval együtt ez így, ebben a formában nagyon egyben volt. Köszönet Ferencz Gábornak a segítségért. Jó eséllyel visszatérünk.
A szakmai munkát Gergelyné Zeitler Ágnes vezetőbíró irányította, mellette Takács Eszter, Lakatos-Wahlpetz Luca, Kiss Tamás, Kis Gábor és Király Gergő dolgozott. A tenyészszemlén a vizslaszépség régi jó barátja, Czekes Lóránd diktált orrhegytől-farokcsúcsig-alapos leíró értékelést a küllemét megmutatni érkezett egyedekről. Mindannyiuknak köszönet a figyelemért, a következetességért és azért a nyugodt jelenlétért, amitől egy vizsga nemcsak lezajlik, hanem értelme is van.
Az adminisztráció ezúttal is olajozottan zakatolt – Puskás Borbála, Menyhárt Krisztina (aki közben még vizsgázott is) és Bese Antal együtt nagyot futott értünk. Az egyesület új informatikai rendszere (áldassék Pénzes Gábor neve) és nyomtatója debütált, és – minden különösebb dráma nélkül – tette a dolgát. Ez önmagában is kisebb ünnep.
És a végére maradjon az, ami nem fér számokba: ez egy jó nap volt. Nem hibátlan, nem tankönyvi, nem „minden elsőre sikerül” típusú, hanem élő. Kutyákkal, emberekkel, széllel, néha halas mulatságokkal. Olyan nap, amihez mindenki hozzátesz valamit: egy jó munkát, egy rossz döntést, egy tanulságot, egy nevetést. És a végén ebből áll össze az egész.
Ha az év így kezdődik, akkor nem kell aggódni a folytatás miatt.
Március 21-én reggel egy kutyástársunkkal olyan dolog történt, amire nincs elfogadható magyarázat. Egy idős, 14 éves, békés kutya – aki alig lát, alig hall, és egész életében barátságos volt – egyszerűen odasétált egy emberhez az erdőben. Az ember erre válaszul akkorát ütött a fejére, hogy a kutya koponyája betört, és azonnal összeesett. Mindezt úgy, hogy a gazda előre szólt: nem bánt, öreg kutya. Ez sem számított. Az ütés után az illető egyszerűen továbbment. Ezt nehéz higgadtan leírni. Mert itt nem félreértés történt, nem egy rosszul sikerült helyzet, hanem egy teljesen indokolatlan, súlyos erőszak. És az a kérdés, ami ilyenkor óhatatlanul felmerül: hogyan történhet meg ilyen? Hogyan lehetséges, hogy valaki egy védtelen, idős állattal ezt megteszi – majd következmények nélkül továbbmegy? Az ilyen helyzetek után sokan ugyanazzal szembesülnek: nemcsak a történtek súlya nehéz, hanem az is, hogy nem világos, mit kell ilyenkor tenni, hova lehet fordulni, hogyan lehet egyáltalán elindítani az ügyet. Ezért tesszük most közzé az alábbi rövid útmutatót. Nem azért, mert mindenre választ ad, hanem azért, hogy legalább az első lépések ne maradjanak bizonytalanok.
Mit tegyél, ha kutyásként nehéz helyzetbe kerülsz? A kutyázás öröm, de néha egészen váratlan helyzetekbe is bele lehet futni. Lehet szó konfliktusról más kutyatartóval, szomszéddal, egy félrecsúszott helyzetről egy sétán, hatósági kérdésről, elveszett vagy sérült állatról, vagy akár olyan esetről is, amikor egy kutya nincs megfelelő körülmények között tartva. Ilyenkor sokszor nem is az a legnehezebb, hogy mi történt, hanem az, hogy az ember nem tudja, hova forduljon. Ebben szeretnénk egy kis iránymutatást adni. Ha a helyzet sürgős, és ember vagy állat biztonsága közvetlen veszélyben van, a legegyszerűbb és legfontosabb lépés a 112-es segélyhívó. Ha nem azonnali veszélyről van szó, de felmerül például állatkínzás vagy súlyos elhanyagolás gyanúja, érdemes a rendőrséghez fordulni, illetve a helyileg illetékes jegyzőt vagy az állategészségügyi hatóságot (például a NÉBIH) értesíteni. Az ilyen esetek jogilag sem „magánügyek” (lásd: Btk. 244. § állatkínzás). Más típusú helyzetekben – például vitás ügyeknél, tartási körülményekkel kapcsolatos problémáknál, vagy ha egyszerűen tanácstalan vagy – sokszor a helyi önkormányzat, a jegyző, egy állatorvos vagy egy állatvédő szervezet tud első körben eligazítást adni. Már az is nagy segítség, ha tudod, kihez érdemes fordulni, és nem maradsz egyedül a helyzettel. Ami szinte minden esetben hasznos: ha lehetőséged van rá, dokumentáld a történteket – jegyezd fel az időpontot, a helyszínt, készíts fotót vagy videót. Ez később sok félreértést megelőzhet, vagy akár bizonyító erejű is lehet. Ugyanakkor fontos, hogy ne sodord magad veszélybe; nem az a cél, hogy egyedül oldj meg egy konfliktust, hanem hogy a megfelelő helyre kerüljön az ügy.
Ha a helyzet bonyolultabb, vagy úgy érzed, hogy teljesen magadra maradtál, iránymutatásért felveheted a kapcsolatot egyesületünk tagjával, dr. Metzger Zsuzsával a +36 30 9962 332 telefonszámon.
Ez a lehetőség elsődlegesen a tájékozódást segíti, nem helyettesíti a hivatalos eljárásokat vagy a szakmai jogi képviseletet. Ez az útmutató abban szeretne segíteni, hogy az első lépés ne legyen bizonytalan. Nem jogi tanácsadás, és egyesületünk nem nyújt jogi képviseletet, de hisszük, hogy ha tudjuk, merre induljunk, sok helyzet gyorsabban és nyugodtabban rendezhető – a kutyák és a gazdák érdekében is. Mert a kutyáink számítanak ránk – és mi, kutyások, számíthatunk egymásra.
Karácsony utáni évzáró – 2025, Drótszőrű Magyarvizsla Tenyésztők Egyesülete részéről Török Krisztina, állandó szerzőnk „tollával”
Ahogy ilyenkor illik: a naptár a végére ér, a forralt bor gyanúsan gyorsan fogy, a drótosok meg… hát ők egész évben ugyanazzal a lelkesedéssel dolgoznak, mint amikor először meglátnak egy mezőt.
2025-ben is rengeteget mentünk, szerveztünk, vizsgáztunk, drukkoltunk, és néha levegőt is vettünk (állítólag az is fontos). Az idei év egyik legjobb híre, hogy a közösség mozgásban volt: tenyészszemléktől az alapvizsgán át az ŐTV-ig és a mindenes vizsgáig sok kutya állt munkába – és szép hányaduk nemcsak „megcsinálta”, hanem szépen meg is csinálta. És még egy jó hír, ami a számokból is szépen látszik: a rendezvényeinken nem csak drótszőrű magyar vizslák vizsgáznak nagy sikerrel, hanem rövidszőrű magyar vizslák, német vizslák és több más vizslás, vadászkutyás fajta is. Mi ezt nagyon szeretjük: minél szélesebb a mezőny, annál jobb a hangulat, és annál több a tanulnivaló. Ráadásul a drótosok sem csak „hazai pályán” mozognak: szép számmal megjelennek a Magyar Vizsla Klub és az Országos Vizsla Klub szervezte vizsgákon is – mert hát a jó drótos nem válogat, ha munkáról van szó.
A tenyészszemlék idei listája olyan, mint egy jó alom: sok név, sok remény, sok szép mozgás. És igen: volt „nem tenyészthető” minősítés is, de ez nem kudarc – ez adat. A szelekció pont attól szelekció, hogy néha azt mondja: most még ne.
Alapvizsgák – a 144-es klub Az alapvizsgák idei összképe: nagyon sok „kiválóan megfelelt”, és rengeteg szép, biztos munka. A lényeg: erős alapok. És ez nem csak papír: ez az a pont, ahol a kutya még nem a „díjakért dolgozik”, hanem azért, mert ezt imádja. (A gazda meg azért, mert szeretné egyszer nyugodtan meginni a kávéját… hiába.)
Vízi–mezei vizsgák – „a drótos nem úszik, dolgozik” Idén a vízi–mezei vonalban is volt minek örülni. Sok helyen jöttek a szép I. díjas eredmények, és több kennel is jól láthatóan „hozza a formát”. A „284” idén amúgy olyan volt, mint a karácsonyi bejgli: sok lett, és mindet szeretjük.
Az ŐTV és a mindenes vizsgák azok a napok, amikor a kutya este úgy alszik el, hogy még a szakálla is fáradt Idén itt is voltak emlékezetes eredmények, és bár ez az évzáró szösszenet nem a listákról szól, egy nevet semmiképpen se szeretnénk kihagyni belőle, mert aki ért a dermedthez vezetéshez, az ért a dermedthez vezetéshez: így eshetett meg, hogy a sződi mindenes vizsgán Csővárberki Titok a megszerezhető 372 pontot megfejelte a plusz feladatét járó 12-vel, és a vércsapája végén a szájába kapta a bringzlit. Ilyet se lát minden évben az ember! Itt külön taps jár a felvezetőknek is, mert ez már az a kategória, ahol a gazda és a kutya egy nyelvet beszél – nem magyarul, hanem „vizslául”.
Versenyek – amikor a pontszámok is izzadnak A versenyeknél mindig van egy sajátos, ünnepi feszültség: mindenki mosolyog, de a szemében ott a kérdés: „na, ma ki hozta a formát?”. 2025-ben pedig kifejezetten színes volt a mezőny – és ez most nem költői túlzás, tényleg több fajta állt rajthoz szép eredményekkel az októberben megrendezett Pogány István emlékversenyen, majd novemberben a két Szent Hubertusz versenyen: a Baba néni emlékversenyen és a Nyírség kupán. A drótos fronton külön öröm, hogy a dobogó tetején is volt mit ünnepelni, ám a lényeg mégis az, hogy a versenyek nem csak eredménytáblák, hanem találkozók.
Klubkiállítás – amikor a kanapékárpit is ünneplőbe öltözik A klubkiállítás idei nevezési listája alapján biztosan kijelenthetjük: 2025-ben nem kellett a kutyákat könyörögve kicsalogatni a közösségből – jöttek, szép számmal, minden korosztályból. Volt baby/kölyök/minor puppy, fiatal, növendék, nyílt, munka osztály, champion és veterán is – szóval aki azt mondja, „nálunk nincs utánpótlás”, az nem látja a szőrtől az erdőt. A nevezésekből is látszott néhány kedves „mintázat”: • Szépen sorakoztak a Csővárberki nevek (Titok, Ulti, Ringló, Opál, Zirkon, Zemplén, Virgács, Cimbora, Nektár…), ami már-már olyan, mint egy családi karácsony: mindenki rokon valahogy, és mindenki tud mesélni. • A Zöldmáli-Hunter vonal is komolyan képviseltette magát (Zseton, Zsálya, Vadász, Nina, Echo, Tiktok), ráadásul tenyészcsoport és tenyészpár nevezés is volt – mert ha már csapatmunka, akkor csapatmunka. • A Dolgos-Nimród kennel részéről is több kutyát láttunk nevezni (Unicum, Ostya, Császár, Zenit), és ez mindig jó jel: aktívak vagytok, jelen vagytok, viszitek. • És persze ott volt több egyesületünkben is ismert név: Paptagi Bogyó, Kőháti Alma, Illancsmajori Hajhász Izsóp, Zabosfai Írisz, Zabosfai Kozák, Zabosfai Koppány, Zabosfai Kamilla, Dunaparti Drótos Rumli és mások. Egy dolgot bátran kimondhatunk: ez a klubkiállítás nem „csak egy kiállítás”, hanem egy közösségi nagy találkozó, ahol a munkában látott kutyák egyszer csak szépen felöltözve, megfésülködve (na jó, a drótosnál ez relatív), nagy csapatban megjelennek – és ettől az egésznek ünnepi súlya lesz. Köszönjük 2025-nek – és köszönjük egymásnak Az év végén a legjobb érzés az, hogy ez nem csak vizsgasor, hanem közösség: bírók, szervezők, felvezetők, tenyésztők, gazdik, segítők, és a kutyák, akik persze mindezt úgy vezetik elő, mintha „csak úgy” lenne. Most jönnek az ünnepek: pihenés, család, kutyaszőr a kanapén (szigorúan dekorációs céllal), és remélhetőleg egy kicsivel kevesebb sár – bár ezt drótosokkal nem merném garantálni.
Boldog, békés karácsonyt és lendületes, jókedvű 2026-ot kívánunk mindenkinek – sok közös programmal, sok jó munkával, és legalább annyi örömmel, mint amennyi „Jó kutya!” elhangzott idén a pályák szélén.
