I. helyezett Noveczki Katalin és Csővárberki Titok – drótszőrű magyar vizsla 264 pont
II. helyezett Antal Zsombor István és Dottie Oberon Haus – rövidszőrű német vizsla 262 pont
III. helyezett Dr. Földeáki Péter és Csővárberki Gőgös – rövidszőrű magyar vizsla 225,5 pont
Ezúton is szívből gratulálunk minden résztvevőnek!
Nagyon szép munkákat láthattunk, köszönjük, hogy együtt tölthettük ezt a tartalmas versenyhétvégét!
Szeptember első hétvégéjén végre történt valami, amiben július óta már csak mérsékelten mertünk reménykedni: véget ért a kánikula. Nem egészen látványosan, szombaton azért még odatette magát a nyár, de vasárnapra már olyan időnk lett, amilyenben kutya és ember egyaránt hajlandó hosszabban is a napon tartózkodni anélkül, hogy ezt személyes sérelemnek venné. Sütött a nap, meleg is volt, de a két évvel ezelőtti Vasas József Emlékverseny hőségéhez képest ez már szinte üdülésnek számított. Hogy azért túlságosan könnyű dolgunk ne legyen, fújt a szél. Nagyon. A mezőn ennek olykor még örültünk is, a Tiszaföldvár melletti holtágon viszont egészen más arcát mutatta: a víz úgy hullámzott, hogy néhány kutya láthatóan elgondolkodott rajta, vajon biztosan ugyanarra a feladatra érkezett-e, amelyet otthon már számtalanszor gyakorolt. A szél végül a hétvége egyik meghatározó szereplője lett, és mint minden valamirevaló szereplő, meglehetősen önálló elképzelésekkel rendelkezett arról, hogyan kellene alakulnia a történetnek. Ebben a késő nyári, napos-szeles időben gyűltünk össze szeptember 5–6-án a IX. Vasas József Emlékversenyre. A főhadiszállást, ahogy két éve is, a Martfű Hotel Thermal Spa kempingjében rendeztük be. A hely most is remeknek bizonyult, és most is szinte teljesen a miénk volt – ami egy ilyen fekvésű és adottságú kemping esetében továbbra is kissé rejtélyes, nekünk viszont kifejezetten kapóra jött. Kutyákkal, versenysátorral, korai indulásokkal és esti beszélgetésekkel belaktuk, két napon át innen indult és ide tért vissza minden. A szombat reggeli megnyitón végül tizennyolc kutya és vezetője sorakozott fel. A versenyt a hagyományoknak megfelelően két nap alatt bonyolítottuk le: a mezőny két kilencfős csoportra oszlott, amelyek egyik nap a vízi, másik nap a mezei munkát teljesítették, majd cseréltek. A kempingből így mindkét reggelen két irányba rajzott ki az élet: az egyik csapat Rákóczifalva felé, a másik Tiszaföldvár irányába. A mezei munka Rákóczifalva határában, a Tisza mostanra aszályosan száraz árterében zajlott. A vízi feladatok helyszíne a Tiszaföldvár melletti holtág volt, ahol a hétvége egyik főszereplője, a szél különösen lelkesen tette hozzá a magáét a versenyhez. A holtág vize időnként meglepően erősen hullámzott, ami több kutyát is kizökkentett a megszokott vízi munkából. Ami gyakorláskor vagy nyugodt vízen magától értetődőnek látszik, az ilyen körülmények között hirtelen egészen más feladattá tud válni – és éppen az efféle helyzetekből lehet a legtöbbet tanulni. És igen, tanulnivalóból ezen a hétvégén nem volt hiány. A bírálatokból, egymás munkájából, a jól sikerült és a kevésbé jól sikerült feladatokból egyaránt lehetett hazavinni valamit. Sok szép kutyát, nagyszerű kutyamunkát és néhány valóban emlékezetes teljesítményt láthattunk. A tizennyolc indulóból végül tizenketten fejezték be eredményesen a versenyt, de a számok ezúttal sem árulnak el mindent, és a mondással ellentétben nem beszélnek magukért: azok között is akadt bőven szép teljesítmény, akiknek valamelyik feladat végül útját állta, és feladni vagy eredmény nélkül befejezni kényszerültek a versenyt. A verseny vezető bírója Konyecsni Károly volt. A mezei munkát Lakatos-Wahlpetz Luca, Stribik József, Varga Zsolt, Király Gergő, Pomázi Ágoston és Kocsmár György, a vízi munkát Takács Eszter és Babiczky Attila bírálta. Köszönjük nekik a két nap figyelmes, alapos munkáját és különösen azokat a bírálatokat, amelyekből nemcsak egy pontszámot, hanem használható útravalót is kaptak a kutyavezetők. Egy kétnapos verseny persze nem csak abból áll, ami a mezőn és a vízen történik. Valakinek közben tudnia kell, ki hol van, hová megy, mikor indul, mit kap ebédre, és lehetőleg azt is, hol található mindehhez a kávé. Az iroda ezúttal valódi közösségi vállalkozásként működött, akadt ott toll, papír, kávéfőző, hűtött víz és mikró, hogy a versenyzők koffein- és energiabevitele legalább olyan megbízható legyen, mint amilyennek a vizslák apportját szerettük volna látni. A hétvége szervezésének oroszlánrészét Nagy Roland és Cserődi Alex vitte a hátán. Ők vezették a konvojokat, intézték a szállást és az élelmezést, koordináltak a helyszíneken, hozták-vitték a madarakat, cipelték a puskát, szerveztek, egyeztettek, és általában ott voltak, ahol éppen szükség volt rájuk. A menü gulyás és palacsinta volt – az Alföld örök és megbonthatatlan kettőse, amelyhez szerencsére sem szabályzat, sem külön bírálati szempontsor nem szükséges. A terület biztosításáért a Varsány Vadásztársaságnak tartozunk köszönettel. És közben persze zajlott az, amiért ezt az egészet érdemes csinálni. Kutyákról beszélgettünk, kutyákat néztünk, összehasonlítottunk, kérdeztünk, figyeltük a bírókat és egymást, örültünk egy-egy gyönyörű munkának, és eltettük magunknak azt is, ami nem sikerült. Kevesebben voltunk, mint két éve, de ettől a hétvége semmivel se lett kevesebb: jó társaságban, jó kutyákkal két tartalmas napot töltöttünk együtt, és vasárnap délutánra mindenki valamivel többet tudott, mint szombat reggel. Az eredményesen végző tizenkét páros közül senki sem távozott üres kézzel: egyesületünk idén is rengeteg különdíjjal készült, így minden sikeres versenyzőnek jutott valamilyen külön figyelmesség. A felajánlásokért nagy köszönettel tartozunk az Uni-GÜvegtechnikának-nek, a Boehringer Ingelheim – Frontpro tabletta, Dr. Menyhárt Krisztinának és a DogandYou-nak, valamint Nagy Rolandnak, akiknek köszönhetően igazán bőséges lett a különdíjak ládikája. Mert egy ilyen hétvége végén természetesen fontos, ki hány pontot szerzett és hol végzett a rangsorban, de két év múlva valószínűleg nem a pontokra fogunk emlékezni. A nagy szélre, a hullámzó holtágra, egy-egy különösen szép kutyamunkára, a gulyásra, a palacsintára és arra, hogy megint jó volt együtt lenni, annál inkább. Köszönjük a bíróknak, a szervezőknek, a segítőknek, a Varsány Vadásztársaságnak, támogatóinknak, és gratulálunk Noveczki Katalinnak, aki Csővárberki Titok kutyájával megnyerte a versenyt és minden versenyzőnek, aki kutyájával részt vett a IX. Vasas József Emlékversenyen.
Két év múlva jövünk a tizedikkel. Addig talán a szél is elfárad.
Kutya neve
Ivar
Kutya fajtája
Törzskönyvi szám
Eredmény
Minősítés
Kutyavezető
Tulajdonos
1.
Csővárberki Titok
Szuka
Drótszőrű magyar vizsla
MET.Dszmv.1722/23
264
I/A CACIT, CACT, Legjobb mező, legszebb vadmegállás (drótszőrű)
A hétvégén korlátozott létszámú Mindenes Vizsla Vizsgát rendezünk Sződön! Az elmúlt hétvége kiemelkedő érdeklődését látva most egy kisebb létszámú vizsgával szeretnénk újabb lehetőséget biztosítani.
– érkezett a hír a kommunikációs csatornákon. Az érdeklődés ngyságát mutatja, hogy nagyon rövid idő alatt beteltek a helyek egy Mindenes Vizsla Vizsgára!
Az időjárás sokkal kegyesebb volt kutyákkal, vezetőikkel és bírákkal szemben, kellemes szél segített mindenki munkáját.
Köszönettel tartozunk Ács Piroska (és Olivér), Lakatos-Wahlpetz Luca, Noveczki Katalin (vezető bíró), Takács Eszter bíróknak valamint Láng Attilának (és Nórinak) és Menyhárt Krisztinának, hogy egész napos munkájukkal segítették a vizsgázókat.
A feladatokat mindenki teljesítette, 2 kutya-vezető páros I. díjban, hárman II. díjban, 1 vizsgázó III. díjban és ketten minősítés nélkül, de sikeresen fejezték be a napot.
A közös pizzázás (ami bitang jó volt) közben már felszabadultan beszélgettek a résztvevők.
Gratulálunk minden résztvevőnek és még egyszer köszönjük a bírák és segítők munkáját!
Augusztus közepén hajnali hatkor általában még nem akarunk semmit a világtól, és joggal reméljük, hogy a világ sem akar különösebben semmit tőlünk, Sződön azonban ezen a hétvégén egészen más megállapodás volt érvényben: mire rendesen felkelt a nap, már kutyák, vezetők, bírók, vad, papírok és az egész, később meglehetősen tekintélyessé növő vizsgagépezet mozgásban volt. Két nap állt előttünk, reggel hattól este hétig, az év legnagyobb vizsgahétvégéje, annyi indulóval, hogy a program összeállítása lassan a felsőbb matematika és a vadgazdálkodás közös határterületére tévedt – mi pedig nekivágtunk, mert végül is egész évben erre készülünk, csak amikor eljön, mindig kissé meglepődünk rajta, hogy tényleg eljött.
A számok pedig ezúttal tényleg beszédesek. Szombaton hárman érkeztek tenyészszemlére, hatan alapvizsgára, nyolcan vízi-mezei vizsgára, tízen őszi tenyészvizsgára és tizenhárman mindenes vizsla vizsgára; vasárnap két alapvizsgázó, hét vízi-mezeis, tizenkettő őszi tenyészvizsgázó és tíz mindenes. Két nap, összesen 68+3 vizsgaindulás. Reggel hattól este hétig.
Persze 68 vizsgázót nem elég egyszerűen egymás mögé írni, aztán remélni, hogy estére valahogy mindenki neve mellett eredmény lesz. A háttérben komoly logisztikai mutatvány zajlott: össze kellett hangolni a rendelkezésre álló vadat, a feladatokat, a helyszíneket, az egyes vizsgaszintek eltérő igényeit és – nem mellékesen – a bírók nagyon is véges áteresztőképességét. Volt matekozás. Aztán újramatekozás. Amikor pedig már minden kijött, még egy kis matekozás. De végül kijött.
És dolgoztak a kutyák. Mezőn, vízen, erdőben; kerestek, álltak, csapát követtek, hibáztak, javítottak, néha meglepték a vezetőjüket, máskor valószínűleg önmagukat is. A körülmények közben egyáltalán nem igyekeztek megkönnyíteni senki dolgát. Hosszú, forró, ember- és kutyapróbáló napok voltak ezek, amelyek végére már nemcsak azt lehetett látni, melyik kutya mit tud, hanem azt is, mennyi maradt benne. És persze a póráz másik végén álló emberben.
Különösen sokat mond a hétvégéről a 23 mindenes vizsla vizsga. Az utóbbi évekhez képest látványosan megnőtt azok száma, akik elindulnak ezen a szinten, és ennek szerintünk nagyon lehet örülni. A mindenes ugyanis már más lépték. A mezei és vízi munka mellé erdei feladatok, vonszalék, vércsapa és dúvadmunka kerül; nem egyetlen jól begyakorlott feladatról, hanem sokféle tudásról, fegyelemről, önállóságról és állóképességről kell számot adni. Mire kutya és vezető eljut odáig, hogy egyáltalán odaálljon a rajthoz, mögöttük van rengeteg tréning, utazás, hajnal, hétvége, kudarc, apró áttörés – és esetenként némi diplomáciai munka annak érdekében, hogy a vizsla belássa: a róka nem ízlés kérdése.
És aztán jön maga a vizsganap. Hosszú órákon keresztül újra és újra munkába kell állni. Nem elég tudni a feladatot: a nap végén is tudni kell, amikor már elfáradt a test, tompul a figyelem, és az addig gondosan egyben tartott rendszer kezd meglazulni. Ilyenkor derül ki igazán, mennyire mélyen van meg az a tudás, amelyet hónapokon át építettünk. Ezért is nagy teljesítmény már az, ha valaki eljut idáig a kutyájával.
A bíróknak ezen a hétvégén sem jutott könnyebb műfaj. A vezető bíró Konyecsni Károlynak, mellette Ács Piroskának, Bakumenko Jelenának,Király Gergőnek,Nagy Rolandnak,Pomázi Ágostonnak, Takács Eszternek, Dr. Tóth Balázsnak, Dr. Varga Zsoltnak és Czekes Loránd küllembírónak köszönjük a két hosszú nap munkáját, a figyelmet, a türelmet és azt a koncentrációt, amelyet ennyi kutya korrekt elbírálása kíván. Reggel hattól este hétig bírónak lenni ugyanis maga is egy kisebb mindenes vizsga – csak erre sajnos nem jár oklevél.
Az irodában közben egy másik sportág zajlott. Dr. Menyhárt Krisztina, valamint részmunkaidős erősítésként Metzger Zsuzsa és Török Krisztina igyekezett elérni, hogy a rengeteg név, pont, eredmény és papír végül ugyanahhoz a kutyához tartozzon, amelyikhez reggel tartozott. Az informatikai mélységekben tündérkezekkel Pénzes Gábor és Bese Antal rendszerszinten állította össze a vázat. Láng Attila és Nóri pedig az egyesületi butikot futtatta csúcsra, a jubileumi trikók fogytak, mint a curkorka.
Puskás Borbálának, Erdélyi Tibornak és Erdélyi Bencének külön köszönjük a segítséget és mindazt a háttérmunkát, amelyet akkor vesz észre igazán az ember, amikor nincs.
Gönczöl Ferinek hála a rengeteg ásványvizért – ezen a hétvégén ez nem figyelmesség, hanem stratégiai jelentőségű utánpótlás volt – és a csodálatos ebédért. Az Ezüst Fácán Vadásztársaságnak pedig ismét hálásak vagyunk a területért és azért, hogy ezen a nagyszabású hétvégén is volt hol próbára tenni kutyát, embert és szervezőkészséget.
És még valamiről érdemes beszélni. Talán éppen most.
Egy vizsgán van egy nagyon egyszerű rubrika: sikerült vagy nem sikerült. Az élet szerencsére ennél valamivel rosszabb adminisztrátor. Nem tud mit kezdeni azzal a sok hónappal, amely a két szó előtt van. Nem fér bele a rubrikába az első szép vadmegállás, a századik apport, az a vércsapa, amelyen egyszer csak összeállt valami, a hajnalban kezdődő tréning, a munka után még gyorsan beleférő gyakorlás, a remek napok és azok sem, amikor semmi nem működött. Pedig valójában ezekből áll az egész.
Aki hobbiból csinálja mindezt, különösen furcsa vállalkozásba fog: a szabadidejét, energiáját, pénzét és időnként a józan eszét is arra fordítja, hogy egy kutyával közösen egyre többre legyen képes. Nem azért, mert muszáj. Hanem mert szereti. És ezt egy sikertelen vizsga nem tudja utólag érvénytelenné tenni.
Persze ettől még rossz. Rossz, amikor hónapok munkája után az utolsó vagy az utolsó előtti feladatnál véget ér a vizsga. Kár volna úgy tenni, mintha nem volna szabad csalódottnak lenni. Szabad. Nagyon is. Csak talán nem érdemes összetéveszteni a vizsga eredményét annak az útnak az értékével, amely odáig vezetett.
Mert közben lett egy képzettebb kutyánk. Mi is jobb vezetők lettünk. Megtanultunk valamit egymásról, együtt dolgozni, újrakezdeni, várni, örülni annak az apróságnak, ami tegnap még nem ment. Embereket ismertünk meg, együtt edzettünk, drukkoltunk egymásnak, nevettünk és bosszankodtunk. Közösség lett abból, ami eredetileg csak annyi volt: szeretnénk valamit megtanítani a kutyánknak.
Talán ez a hobbi legszebb formája. Amikor már nem egyszerűen van egy kutyánk, akivel szeretünk valamit csinálni, hanem közös történetünk lesz vele.
Az oklevél nagyszerű dolog. Büszkének kell lenni rá, ha sikerült megszerezni, és szívből gratulálunk mindenkinek, aki ezen a hétvégén hazavihette. De aki most üres kézzel ment haza, az sem ment haza ugyanazzal a kutyával, amellyel hónapokkal ezelőtt nekivágott a felkészülésnek. És ő maga sem ugyanaz a vezető.
A vizsga egy nap. Amit odáig együtt csináltunk, az a kutyázás.
És talán ezért volt olyan páratlan a hangulat Sződön ezen a két ember- és kutyapróbáló, hosszú napon. Nem azért, mert mindenkinek minden sikerült. Hanem mert ott voltunk, csináltuk, és tudtunk örülni egymás sikerének akkor is, amikor éppen a sajátunk váratott magára.
Hétfőre virradóan pedig – remélhetőleg – mindenki kialudta magát.
We are pleased to announce that the Magyarországi Drótszőrű Magyarvizsla Tenyésztők Egyesülete (MDMTE) has completed the English-language edition of our commemorative book marking the 60th anniversary of the FCI recognition of the Hungarian Wirehaired Vizsla.
The English edition is now available online through our website.
The English edition closely follows the original Hungarian version, with a few small changes and additions. We have not included the Hungarian translation of the FCI breed standard, as the official English version is available on the FCI website.
We are pleased that France has also joined the international section of the publication. Unfortunately, due to the printing deadline, the French contribution could not be included in the Hungarian edition, so we are delighted to be able to include it in the English version. The Canadian club has also made a number of important additions to its contribution, further enriching the international section of the publication.
There are two ways to read the book online. The simplest option is probably to download the complete e-book. In this format, the photographs and graphic elements are displayed at a reduced resolution. Alternatively, the book is available chapter by chapter, with each chapter provided in full resolution.
We would once again like to express our sincere thanks to everyone who contributed their time, work and energy to this project, and to our international partners for their cooperation and for joining us in celebrating this special anniversary of our breed.
We hope you enjoy reading the book, and we wish everyone continued success in promoting the Hungarian Wirehaired Vizsla and its reputation around the world.
A jubileumok különös tulajdonsága, hogy látszólag egyetlen naphoz kötődnek, valójában azonban mindig hosszabb időről beszélnek, mint amennyit a naptár mérni képes. Hatvan év önmagában csak szám. Egy kerek évforduló, amelyet néhány ünnepi mondattal is el lehetne intézni. Csakhogy aki valaha közel került egy fajtához, egy tenyésztői közösséghez, az tudja, hogy az időt itt másként mérik. Nem esztendőkben, hanem almokban, vadászidényekben, vizsganapokban, megsárgult fényképekben és azokban az emberekben, akik egyszer csak azon kapják magukat, hogy ugyanazokat a történeteket adják tovább, amelyeket valaha még hallgatóként őriztek meg.
A drótszőrű magyar vizsla FCI-elismerésének hatvanadik évfordulóját ünneplő klubkiállítás ezért már jóval azelőtt elkezdődött, hogy az első kutya belépett volna a ringbe.
A regisztrációt fél kilencre hirdettük meg, de a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum parkja már nyolc óra tájban benépesült. Nem sietett senki, mégis mindenki korábban érkezett. Mintha az ember ösztönösen megérezné, hogy vannak napok, amelyekhez a várakozás is hozzátartozik. Az ismerős arcok, a kutyák nyugtalan topogása, a póráz finom feszülése, a kézfogások és a rég félbehagyott beszélgetések folytatása már önmagukban az ünnep első felvonását jelentették.
Mielőtt azonban a bírálat kezdetét vette volna, a közösség egy rövid pillanatra megállt. Olyan csend volt ez, amelyben a jelen udvariasan félrehúzódik a múlt elől: Noveczki Katalin MDMTE elnökasszonytól az egyesület életműdíját Pomázi Ágoston vehette át. Az ilyen elismerések mindig egyetlen ember nevéhez kapcsolódnak, mégis sokak munkáját idézik fel, hiszen egy tenyésztői közösségben életművek ritkán születnek magányosan. Kutyák, mesterek, tanítványok, barátok, viták, kudarcok és újrakezdések állnak mögöttük.
Tíz órakor aztán minden korábbi beszélgetés átadta helyét annak, amiért tulajdonképpen mindenki jött.
Ötvenöt nevezett kutya. Kimondva egyszerű adat. Végignézve rajtuk azonban inkább ötvenöt történet. Ötvenöt elképzelés arról, milyen is legyen a drótszőrű magyar vizsla. És ugyanakkor egyetlen közös történet, amelynek minden szereplője ugyanabba az irányba tekint.
Oláh Gábor bíró egész nap rendíthetetlen nyugalommal dolgozott. Van valami különös méltóság abban az emberben, aki hosszú órákon keresztül képes minden egyes kutyát úgy szemlélni, mintha az volna a nap első bírálata. A figyelemnek ez a fegyelme ritka tulajdonság, és talán éppen ezért olyan tiszteletre méltó.
Mellette Dr. Menyhárt Krisztina lankadatlan szorgalommal jegyezte fel a bírálatok minden mondatát, miközben az adminisztráció másik végén Török Krisztina igyekezett rendet tartani papírok, bírálati lapok és a nyári szél meglehetősen önálló elképzelései között. A légmozgás ugyanis egész nap azt a benyomást keltette, hogy a dokumentumok természetes élőhelye nem az asztal, hanem valahol Hatvan fölött keresendő. A nap legmozgalmasabb, legkritikusabb pillanataiban Puskás Borbála is bekapcsolódott az adminisztrációba; segítsége éppen akkor érkezett, amikor arra a legnagyobb szükség volt.
Az iroda működésének valódi biztosítéka azonban – mint minden jól szervezett intézményben – nem az volt, akit hivatalosan annak neveztek. Az asztal alatt ugyanis ott feküdt Sárika. Nem zavarta a bírálatot. Nem szólt bele a szervezésbe. Nem követelte magának sem a különdíjakat, sem a rozettákat, sem a klubkiállítás fakutyáját. Csupán figyelt. Olyan méltóságteljes nyugalommal, amellyel csak azok tudnak figyelni, akik pontosan tisztában vannak saját jelentőségükkel, és ebből kifolyólag semmit sem kell bizonyítaniuk.
Az időjárás ezúttal kivételes tapintatról tett tanúbizonyságot. A hőség, amely egy héttel korábban még forró marokkal szorongatta az országot, ezúttal máshol keresett magának elfoglaltságot, így Hatvan fölött kellemes nyári idő maradt. A múzeum parkja pedig olyan természetességgel fogadta be a rendezvényt, mintha mindig is erre várt volna. Köszönet illeti Kis Gábort és munkatársait, akik nem csupán helyszínt biztosítottak, hanem méltó keretet is adtak egy olyan ünnepnek, amelynek rangját éppen a környezet csendes eleganciája emelte tovább.
Közben a jubileumi bögrék és pólók derekasan fogytak. Láng Attila, Láng Nóri és Láng Lelle olyan magától értetődő biztonsággal találták meg mindenkinek a megfelelő méretet, mintha ez is része volna a tenyésztési programnak. Büszkeségünk, a Jubileumi kiadvány a fajtáról, mindenről és mindenkiről, ami és aki a kutyák mögött festői hátteret kínál, kikerült a pultra, hogy aki olvasna is arról, amit idén ünnepelünk, immár könyvet lapozgatva is megtehesse. Köszönet Bese Antal időt, energiát nem kimélő munkájáért.
Külön köszönet és múlhatatlan hála illeti Pénzes Gábort is, aki a nevezési oldal folyamatos fejlesztésével és tökéletesítésével hosszú ideje olyan munkát végez, amely a háttérből teszi egyszerűbbé és gördülékenyebbé mindannyiunk dolgát. Az ilyen munka többnyire láthatatlan marad – egészen addig, amíg egyszer hiányozni nem kezd.
Délután kettőkor következett a Best in Show, majd a kölyökhandling. Ez utóbbi talán a nap legbiztatóbb képe marad. Lehet a küllemről, a standardról, a szőrszerkezetről vagy a mozgásról hosszasan értekezni, de egy fajta jövője végső soron mégis azokban a gyerekekben rejlik, akik ma még kissé bátortalanul vezetik körbe kutyájukat a ringben. Az, hogy valamennyien rozettával térhettek haza, nem is annyira jutalom volt, mint inkább halk biztatás.
A Best in Show-t és az azt követő tombolasorsolást Korózs Gábor, a MEOESZ elnöke vezette le biztos kézzel, minden különösebb feltűnés nélkül – ami talán a legnagyobb dicséret, amely egy konferansziét érhet.
A nap végén pedig a Boldogi Vadásztársaság vendégszeretete tette teljessé az ünnepet. A közösen elfogyasztott ebéd ilyenkor már több egyszerű étkezésnél. A hosszú nap után az emberek lassabban beszélnek, többet nevetnek, kevésbé fontos, ki milyen címet nyert, és sokkal fontosabb, hogy ugyanazt az asztalt ülik körbe.
Estére a park kiürült.
A sátrak eltűntek, a díjak új gazdáikhoz kerültek, a ring helyét benőtte a csend. Mintha semmi sem történt volna.
Pedig történt.
Hatvan év történetéhez hozzáíródott még egy nap.
Az ember ilyenkor óhatatlanul arra gondol, hogy a közösségek valójában nem a nagy pillanatokból épülnek fel. Hanem abból a sok apró, látszólag jelentéktelen mozzanatból – egy korán érkező autóból, egy szél által felkapott bírálati lapból, egy asztal alatt fekvő vizslából, egy önként vállalt adminisztrációból, egy észrevétlenül működő nevezési rendszerből, egy jól sikerült ebédből vagy egy őszinte kézfogásból –, amelyek külön-külön szinte észrevehetetlenek, együtt azonban képesek megtartani egy közösséget.
És talán ez az, amit hagyománynak nevezünk. Nem egyszerűen a múlt továbbélését, hanem azt a különös emberi képességet, hogy újra és újra ugyanazt a történetet kezdjük el, miközben minden alkalommal egy kicsit mások vagyunk. Hatvan év után talán éppen ez ad okot az ünneplésre.
Gratulálunk minden résztvevőnek, díjazottnak és köszönjük vendégeink, hogy jelenlétükkel megtisztelték a jubileumi rendezvényünket!
Kitűnő I. Veterán KLGY, Legszebb Veterán, Veterán CAC
Osztály
Nevezett szuka neve
Elért eredmény
Baby osztály
Zöldmáli-Hunter Egres
Nagyon igéretes I. Baby KLGY, Legszebb baby
Kölyök osztály
Dunaparti Drótos Ukáz
Nagyon igéretes I. Kölyök KLGY, Legszebb kölyök
Kölyök o.
Dunaparti Drótos Usgyi
Fiatal osztály
Bianca Rusty Queen
Fiatal o.
Dolgos-Nimród Zűrös
Kitűnő II. Res.CAC
Fiatal o.
Illancsmajori Hajhász Józsa
Kitűnő IV.
Fiatal o.
Ipoly-völgyi drótos Bejke
Kitűnő I. HPJ, Fiatal KLGY, Legszebb fiatal
Fiatal o.
Zöldmáli Freya
Kitűnő III.
Nyílt osztály
Áldozóvölgyi-Drótos Fauna
Kitűnő III.
Nyílt o.
Illancsmajori Hajhász Boróka
Kitűnő II.
Nyílt o.
Kakat-ligeti Cinke
Kitűnő
Nyílt o.
Mezőföldi Kajtató Dallam
Kitűnő I. CAC
Nyílt o.
Rege v.d. Bromen
Kitűnő IV.
Munka osztály
Csővárberki Nektár
Munka o.
Csővárberki Tréfa
Kitűnő IV.
Munka o.
Csővárberki Vöcsök
Kitűnő III.
Munka o.
Kakat-ligeti Cukor
Kitűnő
Munka o.
Süni vom Wagnersgrund
Kitűnő II. Res.CAC
Munka o.
Zöldmáli Aqua
Kitűnő I. CAC, KLGY, BOS
Győztes osztály
Áldozóvölgyi Drótos Kátya
Kitűnő I. CH.CAC
Győztes o.
Alkony von der Quelle Alba Regia
Kitűnő IV.
Győztes o.
Csővárberki Titok
Kitűnő
Győztes o.
Dunaparti Drótos Ricsaj
Kitűnő III.
Győztes o.
Nubia del Fatalbecco
Kitűnő
Győztes o.
Zöldmáli-Hunter Zsálya
kitűnő II. Res.CAC
Veterán osztály
Henna Du Domaine Saint Hubert
Kitűnő I. CAC, Veterán KLGY
Veterán o.
Mezőföldi Kajtató Dolgos
Tenyészszemle
Kutya neve
Ivara
TK. Szám
Eredmény
Illancsmajori Hajhász Józsa
szuka
MET.Dszmv.2248/25
Küllemileg tenyészthető
Ipoly-völgyi drótos Bejke
szuka
MET.Dszmv.2305/25
Küllemileg tenyészthető
Dunaparti Drótos Tróger
kan
MET.Dszmv.2276/25
Küllemileg tenyészthető
Ipoly-völgyi drótos Baján
kan
MET.Dszmv.2301/25
Küllemileg tenyészthető
Ipoly-völgyi drótos Bátor
kan
MET.Dszmv.2303/25
Küllemileg tenyészthető
Mézespataki Árgyélus
kan
MET.Dszmv.2350/25
Küllemileg tenyészthető
Zöldmáli Freya
szuka
MET.Dszmv.2453/H/26
Küllemileg tenyészthető
Végezetül köszönettel tartozunk mindenkinek, aki az elmúlt hónapokban azon dolgozott, hogy ez a rendezvény egy szép élmény legyen a jelenlévők számára.
Rákóczifalva. Már maga a név is olyan, mintha egy régi magyar regény lapjairól maradt volna hátra, ahol a hősök még lóháton érkeznek, és minden második kertben gyümölcsfa áll. Most éppen cseresznyefa. Sok. Nagyon sok. Június 6-án itt rendezte meg egyesületünk az alapvizsgát, a vízi-mezei vizsgát és a tenyészszemlét. Tíz alapvizsgázó, tíz vízi-mezeis és hat tenyészszemlés kutya érkezett, gazdáikkal, reményeikkel és – ezt már a nap végére tudjuk biztosan – kellő mennyiségű porral a lábukon. A reggel még udvarias volt. Olyan kellemes, hűvös, koranyári idő fogadott bennünket, amikor az ember hajlamos azt hinni, hogy az időjárás az ő oldalán áll. Később azonban a nyár úgy döntött, megmutatja, hogy ki a főnök, és elővette a komolyabb arcát. Nem volt kegyetlen, csak határozott. A kutyák pedig addig is tették a dolgukat. Kerestek, apportíroztak, úsztak, együttműködtek, olykor vitatkoztak a világgal, de többnyire mégiscsak bizonyították, hogy ezért a fajtáért szeretünk újra és újra hajnalban kelni. És ott volt a cseresznye. Rákóczifalván ugyanis szemmel láthatóan nem lehet úgy megépíteni egy utcát, hogy abba legalább néhány cseresznyefa ne kerüljön. Ropogós, érett, mélypiros gyümölcsök csüngtek fürtökben mindenfelé. Aki nem szakított belőlük legalább egyszer, az vagy nagyon fegyelmezett ember, vagy nem járt arra. A nap végére aztán megérkezett a jutalom is. A Varsány Vadásztársaság jóvoltából vaddisznópörkölt került az asztalra. Ahogy az ilyen alkalmakon lenni szokott, a beszélgetések hirtelen sokkal vidámabbak lettek, a vizsgák nehézségei pedig fokozatosan átalakultak izgalmas történetekké. Mire az utolsó tányér is kiürült, már mindenki tudta, hogyan kellett volna még szebben megállni azt a vadat, még elegánsabban behozni azt a kacsát, vagy éppen még gyorsabban megtalálni azt, amit reggel még senki sem látott.
Köszönjük bíróink munkáját: Dr. Madléna András vezetőbírónak, Dán Lászlónak, Kiss Lászlónak, Nagy Rolandnak, Szögi Lajosnak és Dr. Varga Zsoltnak, valamint Czekes Loránd küllembírónak. Köszönjük az iroda munkáját Metzger Zsuzsának és Török Krisztinának, akik – mint általában – gondoskodtak arról, hogy a papírok ugyanoda kerüljenek vissza, ahonnan előkerültek, ami közigazgatási és metafizikai értelemben egyaránt jelentős teljesítmény.
Köszönettel tartozunk a Varsány Vadásztársaságnak a helyszínért, a szervezésért, a vendéglátásért és azért a ritka érzésért, amikor egy rendezvényen minden a helyén van. És legfőképpen Nagy Rolandnak, aki még a mindenen is rajtatartotta a szemét, és szinte a bőrén érezte, hogy hol és mire van szükség..
I. helyezett Noveczki Katalin és Csővárberki Titok – drótszőrű magyar vizsla 264 pont
II. helyezett Antal Zsombor István és Dottie Oberon Haus – rövidszőrű német vizsla 262 pont
III. helyezett Dr. Földeáki Péter és Csővárberki Gőgös – rövidszőrű magyar vizsla 225,5 pont
