IX. Vasas József Emlékverseny

IX. Vasas József Emlékverseny

A verseny végeredménye:

🥇 I. helyezett Noveczki Katalin és Csővárberki Titok – drótszőrű magyar vizsla 264 pont

🥈 II. helyezett Antal Zsombor István és Dottie Oberon Haus – rövidszőrű német vizsla 262 pont

🥉 III. helyezett Dr. Földeáki Péter és Csővárberki Gőgös – rövidszőrű magyar vizsla 225,5 pont

Ezúton is szívből gratulálunk minden résztvevőnek! 👏

Nagyon szép munkákat láthattunk, köszönjük, hogy együtt tölthettük ezt a tartalmas versenyhétvégét!

Szeptember első hétvégéjén végre történt valami, amiben július óta már csak mérsékelten mertünk reménykedni: véget ért a kánikula. Nem egészen látványosan, szombaton azért még odatette magát a nyár, de vasárnapra már olyan időnk lett, amilyenben kutya és ember egyaránt hajlandó hosszabban is a napon tartózkodni anélkül, hogy ezt személyes sérelemnek venné. Sütött a nap, meleg is volt, de a két évvel ezelőtti Vasas József Emlékverseny hőségéhez képest ez már szinte üdülésnek számított.
Hogy azért túlságosan könnyű dolgunk ne legyen, fújt a szél. Nagyon. A mezőn ennek olykor még örültünk is, a Tiszaföldvár melletti holtágon viszont egészen más arcát mutatta: a víz úgy hullámzott, hogy néhány kutya láthatóan elgondolkodott rajta, vajon biztosan ugyanarra a feladatra érkezett-e, amelyet otthon már számtalanszor gyakorolt. A szél végül a hétvége egyik meghatározó szereplője lett, és mint minden valamirevaló szereplő, meglehetősen önálló elképzelésekkel rendelkezett arról, hogyan kellene alakulnia a történetnek.
Ebben a késő nyári, napos-szeles időben gyűltünk össze szeptember 5–6-án a IX. Vasas József Emlékversenyre. A főhadiszállást, ahogy két éve is, a Martfű Hotel Thermal Spa kempingjében rendeztük be. A hely most is remeknek bizonyult, és most is szinte teljesen a miénk volt – ami egy ilyen fekvésű és adottságú kemping esetében továbbra is kissé rejtélyes, nekünk viszont kifejezetten kapóra jött. Kutyákkal, versenysátorral, korai indulásokkal és esti beszélgetésekkel belaktuk, két napon át innen indult és ide tért vissza minden.
A szombat reggeli megnyitón végül tizennyolc kutya és vezetője sorakozott fel. A versenyt a hagyományoknak megfelelően két nap alatt bonyolítottuk le: a mezőny két kilencfős csoportra oszlott, amelyek egyik nap a vízi, másik nap a mezei munkát teljesítették, majd cseréltek. A kempingből így mindkét reggelen két irányba rajzott ki az élet: az egyik csapat Rákóczifalva felé, a másik Tiszaföldvár irányába.
A mezei munka Rákóczifalva határában, a Tisza mostanra aszályosan száraz árterében zajlott. A vízi feladatok helyszíne a Tiszaföldvár melletti holtág volt, ahol a hétvége egyik főszereplője, a szél különösen lelkesen tette hozzá a magáét a versenyhez. A holtág vize időnként meglepően erősen hullámzott, ami több kutyát is kizökkentett a megszokott vízi munkából. Ami gyakorláskor vagy nyugodt vízen magától értetődőnek látszik, az ilyen körülmények között hirtelen egészen más feladattá tud válni – és éppen az efféle helyzetekből lehet a legtöbbet tanulni.
És igen, tanulnivalóból ezen a hétvégén nem volt hiány. A bírálatokból, egymás munkájából, a jól sikerült és a kevésbé jól sikerült feladatokból egyaránt lehetett hazavinni valamit. Sok szép kutyát, nagyszerű kutyamunkát és néhány valóban emlékezetes teljesítményt láthattunk. A tizennyolc indulóból végül tizenketten fejezték be eredményesen a versenyt, de a számok ezúttal sem árulnak el mindent, és a mondással ellentétben nem beszélnek magukért: azok között is akadt bőven szép teljesítmény, akiknek valamelyik feladat végül útját állta, és feladni vagy eredmény nélkül befejezni kényszerültek a versenyt.
A verseny vezető bírója Konyecsni Károly volt. A mezei munkát Lakatos-Wahlpetz Luca, Stribik József, Varga Zsolt, Király Gergő, Pomázi Ágoston és Kocsmár György, a vízi munkát Takács Eszter és Babiczky Attila bírálta. Köszönjük nekik a két nap figyelmes, alapos munkáját és különösen azokat a bírálatokat, amelyekből nemcsak egy pontszámot, hanem használható útravalót is kaptak a kutyavezetők.
Egy kétnapos verseny persze nem csak abból áll, ami a mezőn és a vízen történik. Valakinek közben tudnia kell, ki hol van, hová megy, mikor indul, mit kap ebédre, és lehetőleg azt is, hol található mindehhez a kávé. Az iroda ezúttal valódi közösségi vállalkozásként működött, akadt ott toll, papír, kávéfőző, hűtött víz és mikró, hogy a versenyzők koffein- és energiabevitele legalább olyan megbízható legyen, mint amilyennek a vizslák apportját szerettük volna látni.
A hétvége szervezésének oroszlánrészét Nagy Roland és Cserődi Alex vitte a hátán. Ők vezették a konvojokat, intézték a szállást és az élelmezést, koordináltak a helyszíneken, hozták-vitték a madarakat, cipelték a puskát, szerveztek, egyeztettek, és általában ott voltak, ahol éppen szükség volt rájuk. A menü gulyás és palacsinta volt – az Alföld örök és megbonthatatlan kettőse, amelyhez szerencsére sem szabályzat, sem külön bírálati szempontsor nem szükséges. A terület biztosításáért a Varsány Vadásztársaságnak tartozunk köszönettel.
És közben persze zajlott az, amiért ezt az egészet érdemes csinálni. Kutyákról beszélgettünk, kutyákat néztünk, összehasonlítottunk, kérdeztünk, figyeltük a bírókat és egymást, örültünk egy-egy gyönyörű munkának, és eltettük magunknak azt is, ami nem sikerült. Kevesebben voltunk, mint két éve, de ettől a hétvége semmivel se lett kevesebb: jó társaságban, jó kutyákkal két tartalmas napot töltöttünk együtt, és vasárnap délutánra mindenki valamivel többet tudott, mint szombat reggel.
Az eredményesen végző tizenkét páros közül senki sem távozott üres kézzel: egyesületünk idén is rengeteg különdíjjal készült, így minden sikeres versenyzőnek jutott valamilyen külön figyelmesség. A felajánlásokért nagy köszönettel tartozunk az Uni-G Üvegtechnikának-nek, a Boehringer Ingelheim – Frontpro tabletta, Dr. Menyhárt Krisztinának és a DogandYou-nak, valamint Nagy Rolandnak, akiknek köszönhetően igazán bőséges lett a különdíjak ládikája.
Mert egy ilyen hétvége végén természetesen fontos, ki hány pontot szerzett és hol végzett a rangsorban, de két év múlva valószínűleg nem a pontokra fogunk emlékezni. A nagy szélre, a hullámzó holtágra, egy-egy különösen szép kutyamunkára, a gulyásra, a palacsintára és arra, hogy megint jó volt együtt lenni, annál inkább.
Köszönjük a bíróknak, a szervezőknek, a segítőknek, a Varsány Vadásztársaságnak, támogatóinknak, és gratulálunk Noveczki Katalinnak, aki Csővárberki Titok kutyájával megnyerte a versenyt és minden versenyzőnek, aki kutyájával részt vett a IX. Vasas József Emlékversenyen.

Két év múlva jövünk a tizedikkel. Addig talán a szél is elfárad.

Kutya neveIvarKutya fajtájaTörzskönyvi számEredményMinősítésKutyavezetőTulajdonos
1.Csővárberki TitokSzukaDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.1722/23264I/A CACIT, CACT, Legjobb mező, legszebb vadmegállás (drótszőrű)Noveczki KatalinNoveczki Katalin
2.Dottie Oberon HausSzukaRövidszőrű német vizslaMET.Rsznv.2114/25262I/B, Res. CACIT, CACT, Legjobb vízi munkaAntal Zsombor IstvánAntal Zsombor István
3.Csővárberki GőgösKanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.3157/19258,5I/C CACTDr. Földeáki PéterDr. Földeáki Péter
4Tüskevári DonátKanRövidszőrű német vizslaMET.Rsznv.1618/22255I/D Res. CACTNoveczki KatalinSzathmáry Mónika
5Italian Kiss CesareKanOlasz vizslaMET.Ol.v.466/21251,5I/E CACTKiss LászlóKiss László
6Zöldmáli-Hunter GoldaSzukaDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.1171/21250I/F Res. CACTPéter ÁgotaPéter Ágota
7Csővárberki RinglóSzukaDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.1553/22246,5I/G Legszebb spúrTörök KrisztinaDr. Metzger Zsuzsa
8.Billegi Vadász HaroldKanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.8120/25243I/H Res. CACTBaldoni MarcoBaldoni Marco
9Hetény Vezér DinaSzukaRövidszőrű német vizslaMET.Rsznv.2297/25251II/A legfiatalabb kutya különdíjaCsendes ÁkosBaldoni Marco
10Luxatori Szivárvány PelsoniusSzukaRövidszőrű magyar vizslaMNE 1264/18225,5III/A legszebb vadmegállás (rövidszőrű)Bruno NonnenmacherNonnenmacher Kerstin
11Héthársi AxelKanRövidszőrű német vizslaMET.Rsznv.1777/23221,5III/B
Legsportszerűbb vezető
Dudás TiborDudás Tibor
12Vernum Ventulus HercegKanDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.1419/21221,5III/CNonnenmacher KerstinNonnenmacher Kerstin
📷

Rákosi Tamás Kornél, Takács Eszter

Sződ mindenes vizsla vizsga

Sződ mindenes vizsla vizsga

A hétvégén korlátozott létszámú Mindenes Vizsla Vizsgát rendezünk Sződön!
Az elmúlt hétvége kiemelkedő érdeklődését látva most egy kisebb létszámú vizsgával szeretnénk újabb lehetőséget biztosítani.

– érkezett a hír a kommunikációs csatornákon. Az érdeklődés ngyságát mutatja, hogy nagyon rövid idő alatt beteltek a helyek egy Mindenes Vizsla Vizsgára!

Az időjárás sokkal kegyesebb volt kutyákkal, vezetőikkel és bírákkal szemben, kellemes szél segített mindenki munkáját.

Köszönettel tartozunk Ács Piroska (és Olivér), Lakatos-Wahlpetz Luca, Noveczki Katalin (vezető bíró), Takács Eszter bíróknak valamint Láng Attilának (és Nórinak) és Menyhárt Krisztinának, hogy egész napos munkájukkal segítették a vizsgázókat.

A feladatokat mindenki teljesítette, 2 kutya-vezető páros I. díjban, hárman II. díjban, 1 vizsgázó III. díjban és ketten minősítés nélkül, de sikeresen fejezték be a napot.

A közös pizzázás (ami bitang jó volt) közben már felszabadultan beszélgettek a résztvevők.

Gratulálunk minden résztvevőnek és még egyszer köszönjük a bírák és segítők munkáját!

Kutya neveivaraKutya fajtájaTk.számEREDMÉNYMINŐSÍTÉSKUTYAVEZETŐTULAJDONOS
Billegi Vadász TasliKanRszmvMET.Mv.5813/22353II. díjHegyi EszterHegyi Eszter
Victor Best Hunter des Vignettes d’ElleKanWeim.vMet.weim.599/H/25341II. díjZsilinszki Ágnes Zsilinszki Ágnes
Best HUN-ter World C-GiniSzukaWeim.vMET.Weim.576/24342III. díjSz. Tóth JuditSz. Tóth Judit
Krúdy Hill BondKanRszmvMET.Mv.6400/23367I. díjSchnetz ZoltánSchnetz Zoltán
Erdőgyöngye Vadász SzilaSzukaRszmvMET.MV.5151/21347Minősítés nélkülBakondyné Erdős SzilviaBakondyné Erdős Szilvia
Csővárberki OpálSzukaDszmvMET.Mv.5813/22349Minősítés nélkülVarsányi ZsuzsannaVarsányi Zsuzsanna
Ceglédi Vadászberki FormásSzukaRszmvMET.Mv.5567/22360I. díjKelemen CsabaKelemen Csaba
Vizsgahétvége Sződön a hőhullám jegyében

Vizsgahétvége Sződön a hőhullám jegyében

Augusztus közepén hajnali hatkor általában még nem akarunk semmit a világtól, és joggal reméljük, hogy a világ sem akar különösebben semmit tőlünk, Sződön azonban ezen a hétvégén egészen más megállapodás volt érvényben: mire rendesen felkelt a nap, már kutyák, vezetők, bírók, vad, papírok és az egész, később meglehetősen tekintélyessé növő vizsgagépezet mozgásban volt. Két nap állt előttünk, reggel hattól este hétig, az év legnagyobb vizsgahétvégéje, annyi indulóval, hogy a program összeállítása lassan a felsőbb matematika és a vadgazdálkodás közös határterületére tévedt – mi pedig nekivágtunk, mert végül is egész évben erre készülünk, csak amikor eljön, mindig kissé meglepődünk rajta, hogy tényleg eljött.

A számok pedig ezúttal tényleg beszédesek. Szombaton hárman érkeztek tenyészszemlére, hatan alapvizsgára, nyolcan vízi-mezei vizsgára, tízen őszi tenyészvizsgára és tizenhárman mindenes vizsla vizsgára; vasárnap két alapvizsgázó, hét vízi-mezeis, tizenkettő őszi tenyészvizsgázó és tíz mindenes. Két nap, összesen 68+3 vizsgaindulás. Reggel hattól este hétig.

Persze 68 vizsgázót nem elég egyszerűen egymás mögé írni, aztán remélni, hogy estére valahogy mindenki neve mellett eredmény lesz. A háttérben komoly logisztikai mutatvány zajlott: össze kellett hangolni a rendelkezésre álló vadat, a feladatokat, a helyszíneket, az egyes vizsgaszintek eltérő igényeit és – nem mellékesen – a bírók nagyon is véges áteresztőképességét. Volt matekozás. Aztán újramatekozás. Amikor pedig már minden kijött, még egy kis matekozás. De végül kijött.

És dolgoztak a kutyák. Mezőn, vízen, erdőben; kerestek, álltak, csapát követtek, hibáztak, javítottak, néha meglepték a vezetőjüket, máskor valószínűleg önmagukat is. A körülmények közben egyáltalán nem igyekeztek megkönnyíteni senki dolgát. Hosszú, forró, ember- és kutyapróbáló napok voltak ezek, amelyek végére már nemcsak azt lehetett látni, melyik kutya mit tud, hanem azt is, mennyi maradt benne. És persze a póráz másik végén álló emberben.

Különösen sokat mond a hétvégéről a 23 mindenes vizsla vizsga. Az utóbbi évekhez képest látványosan megnőtt azok száma, akik elindulnak ezen a szinten, és ennek szerintünk nagyon lehet örülni. A mindenes ugyanis már más lépték. A mezei és vízi munka mellé erdei feladatok, vonszalék, vércsapa és dúvadmunka kerül; nem egyetlen jól begyakorlott feladatról, hanem sokféle tudásról, fegyelemről, önállóságról és állóképességről kell számot adni. Mire kutya és vezető eljut odáig, hogy egyáltalán odaálljon a rajthoz, mögöttük van rengeteg tréning, utazás, hajnal, hétvége, kudarc, apró áttörés – és esetenként némi diplomáciai munka annak érdekében, hogy a vizsla belássa: a róka nem ízlés kérdése.

És aztán jön maga a vizsganap. Hosszú órákon keresztül újra és újra munkába kell állni. Nem elég tudni a feladatot: a nap végén is tudni kell, amikor már elfáradt a test, tompul a figyelem, és az addig gondosan egyben tartott rendszer kezd meglazulni. Ilyenkor derül ki igazán, mennyire mélyen van meg az a tudás, amelyet hónapokon át építettünk. Ezért is nagy teljesítmény már az, ha valaki eljut idáig a kutyájával.

A bíróknak ezen a hétvégén sem jutott könnyebb műfaj. A vezető bíró Konyecsni Károlynak, mellette Ács Piroskának, Bakumenko Jelenának, Király Gergőnek, Nagy Rolandnak, Pomázi Ágostonnak, Takács Eszternek, Dr. Tóth Balázsnak, Dr. Varga Zsoltnak és Czekes Loránd küllembírónak köszönjük a két hosszú nap munkáját, a figyelmet, a türelmet és azt a koncentrációt, amelyet ennyi kutya korrekt elbírálása kíván. Reggel hattól este hétig bírónak lenni ugyanis maga is egy kisebb mindenes vizsga – csak erre sajnos nem jár oklevél.

Az irodában közben egy másik sportág zajlott. Dr. Menyhárt Krisztina, valamint részmunkaidős erősítésként Metzger Zsuzsa és Török Krisztina igyekezett elérni, hogy a rengeteg név, pont, eredmény és papír végül ugyanahhoz a kutyához tartozzon, amelyikhez reggel tartozott. Az informatikai mélységekben tündérkezekkel Pénzes Gábor és Bese Antal rendszerszinten állította össze a vázat. Láng Attila és Nóri pedig az egyesületi butikot futtatta csúcsra, a jubileumi trikók fogytak, mint a curkorka.

Puskás Borbálának, Erdélyi Tibornak és Erdélyi Bencének külön köszönjük a segítséget és mindazt a háttérmunkát, amelyet akkor vesz észre igazán az ember, amikor nincs.

Gönczöl Ferinek hála a rengeteg ásványvizért – ezen a hétvégén ez nem figyelmesség, hanem stratégiai jelentőségű utánpótlás volt – és a csodálatos ebédért. Az Ezüst Fácán Vadásztársaságnak pedig ismét hálásak vagyunk a területért és azért, hogy ezen a nagyszabású hétvégén is volt hol próbára tenni kutyát, embert és szervezőkészséget.

És még valamiről érdemes beszélni. Talán éppen most.

Egy vizsgán van egy nagyon egyszerű rubrika: sikerült vagy nem sikerült. Az élet szerencsére ennél valamivel rosszabb adminisztrátor. Nem tud mit kezdeni azzal a sok hónappal, amely a két szó előtt van. Nem fér bele a rubrikába az első szép vadmegállás, a századik apport, az a vércsapa, amelyen egyszer csak összeállt valami, a hajnalban kezdődő tréning, a munka után még gyorsan beleférő gyakorlás, a remek napok és azok sem, amikor semmi nem működött. Pedig valójában ezekből áll az egész.

Aki hobbiból csinálja mindezt, különösen furcsa vállalkozásba fog: a szabadidejét, energiáját, pénzét és időnként a józan eszét is arra fordítja, hogy egy kutyával közösen egyre többre legyen képes. Nem azért, mert muszáj. Hanem mert szereti. És ezt egy sikertelen vizsga nem tudja utólag érvénytelenné tenni.

Persze ettől még rossz. Rossz, amikor hónapok munkája után az utolsó vagy az utolsó előtti feladatnál véget ér a vizsga. Kár volna úgy tenni, mintha nem volna szabad csalódottnak lenni. Szabad. Nagyon is. Csak talán nem érdemes összetéveszteni a vizsga eredményét annak az útnak az értékével, amely odáig vezetett.

Mert közben lett egy képzettebb kutyánk. Mi is jobb vezetők lettünk. Megtanultunk valamit egymásról, együtt dolgozni, újrakezdeni, várni, örülni annak az apróságnak, ami tegnap még nem ment. Embereket ismertünk meg, együtt edzettünk, drukkoltunk egymásnak, nevettünk és bosszankodtunk. Közösség lett abból, ami eredetileg csak annyi volt: szeretnénk valamit megtanítani a kutyánknak.

Talán ez a hobbi legszebb formája. Amikor már nem egyszerűen van egy kutyánk, akivel szeretünk valamit csinálni, hanem közös történetünk lesz vele.

Az oklevél nagyszerű dolog. Büszkének kell lenni rá, ha sikerült megszerezni, és szívből gratulálunk mindenkinek, aki ezen a hétvégén hazavihette. De aki most üres kézzel ment haza, az sem ment haza ugyanazzal a kutyával, amellyel hónapokkal ezelőtt nekivágott a felkészülésnek. És ő maga sem ugyanaz a vezető.

A vizsga egy nap. Amit odáig együtt csináltunk, az a kutyázás.

És talán ezért volt olyan páratlan a hangulat Sződön ezen a két ember- és kutyapróbáló, hosszú napon. Nem azért, mert mindenkinek minden sikerült. Hanem mert ott voltunk, csináltuk, és tudtunk örülni egymás sikerének akkor is, amikor éppen a sajátunk váratott magára.

Hétfőre virradóan pedig – remélhetőleg – mindenki kialudta magát.

Eredmények:

Mindenes Vizsla Vizsga       
KUTYA NEVE ivaraTk szám EredményMinősítés Kutyavezető Tulajdonos
Billegi Vadász Harold Kan RszmvMET.Mv.8120/25 372+12I. díj Baldoni MarcoBaldoni Marco
RedWood Forest Gara Szuka RsznvMET.Rsznv.2018/24 372 I. díj Kiss LászlóBóz Bea
Császár Vadász Inci Szuka DszmvSHSB 807345 370 I. díj Noveczki KatalinKaiser Alexandra
Hubertlaki Ciklon Szuka RszmvMET.Mv.6335/23 369 I. díj Noveczki KatalinVárdai Péter
Süni vom Wagnersgrund Szuka DszmvMET.Dszmv.1956/H/24 345 II. díj Takács EszterTakács Eszter
Magasparti Rutinos Fincsi Szuka RszmvMET.Mv.7122/24 332 II. díj Fürstné Horváth Zsuzsanna KataFürstné Horváth Zsuzsanna Kata
Mágocsi Erdőjáró Bíbor Szuka DsznvMET.Dsznv.1210/23 372I. díj Lucz ZsoltLucz Zsolt
Valina vom Wagnersgrund Szuka RszmvVDH.24-UK-8056 372I. díj Noveczki KatalinHein Kerstin
Vera vom Wagnersgrund Szuka RszmvVDH.24-UK-8058 369I. díj Noveczki KatalinHein Kerstin
Csővárberki Vöcsök Szuka DszmvMET.Dszmv.2042/24 368II. díj Dr. Varga SándorDr. Varga Sándor

Alapvizsga
KUTYA NEVE IVAR KUTYA FAJTÁJA TÖRZSKÖNYVI SZÁM EREDMÉNY MINŐSÍTÉS 
1Borostyánligeti Aba Amádé Kan DszmvMET.Dszmv.2328/25 119 Kiválóan megfelelt 
2Csövárberki Chilli Szuka DszmvMET.Dszmv.2241/25 144 Kiválóan megfelelt 
3Billegi Vadász Hékás Kan RszmvMET.Mv.8121/25 144 Kiválóan megfelelt 
4Billegi Vadász Inka Szuka RszmvMet.mv.8460/25 135 Kiválóan megfelelt 
5Foosa’s Texas Hold Em Szuka RszmvNHSB 3353288 144 Kiválóan megfelelt 
6Alye of Skyrocket Szuka RszmvMET.Mv.7403/24 144 Kiválóan megfelelt 
Dolgos-Nimród Álom Kan DszmvMET.Dszmv.2410/26 144 Kiválóan megfelelt 
Csővárberki Dinamó Szuka DszmvMET.Dszmv.2344/25 135 Kiválóan megfelelt 

 Vízi-Mezei vizsga     
KUTYA NEVE IVAR KUTYA FAJTÁJA TÖRZSKÖNYVI SZÁM EREDMÉNY MINŐSÍTÉS 
Virág vom Wagnersgrund Szuka RszmvVDH.24-UK-8060 279 I. díj 
Betekints Jampi Kan RszmvMET.Mv.7619/24 278 I. díj 
Alye of Skyrocket Szuka RszmvMET.Mv.7403/24 275 I. díj 
Foosa’s Texas Hold Em Szuka RszmvNHSB 3353288 272 I. díj 
Dolgos-Nimród Zsálya Szuka DszmvMet.Dszmv.2297/25 271 I. díj 
Csővárberki Cita Szuka DszmvÖHZB.MVD.581 268 II. díj 
Magasparti Rutinos Gaga Szuka RszmvMET.Mv.7160/24 260 III. díj 
Barka Noble Gundog Szuka RszmvMET.Mv.7799/H/25 248 III. díj 
Málna von Haus Schladern Szuka DszmvMET.Dszmv.2014/24 235 III. díj 

 Öszi Tenyészvizsga     
KUTYA NEVE IVAR KUTYA FAJTÁJA TÖRZSKÖNYVI SZÁM EREDMÉNY MINŐSÍTÉS 
Vera vom Wagnersgrund Szuka RszmvVDH.24-UK-8058 264 I. díj 
Valina vom Wagnersgrund Szuka RszmvVDH.24-UK-8056 264 I. díj 
Füsti-Ezerjó Doki Kan RszmvMET.Mv.7534/24 261 I. díj 
Csővárberki Villám Kan DszmvMET.Dszmv.2038/24 259 I. díj 
Málna von Haus Schladern Szuka DszmvMET.Dszmv.2014/24 259 I. díj 
Virág vom Wagnersgrund Szuka RszmvVDH.24-UK-8060 259 I. díj 
Barka Noble Gundog Szuka RszmvMET.Mv.7799/H/25 256 I. díj 
Zöldmáli-Hunter Buborék Szuka DszmvMET.Dszmv.2259/25 255 I. díj 
Csáti-Vadász Áfonya Szuka RszmvMET.Mv.7333/24 252 I. díj 
10 Csővárberki Cita Szuka DszmvÖHZB.MVD.581 252 I. díj 
Csővárberki Bátor Kan RszmvMET.Mv.8135/25 251 III. díj 
Zöldmáli-Hunter Ulti Szuka DszmvMET.Dszmv.2002/24 251 II. díj 
Zöldmáli-Hunter Zsálya Szuka DszmvMET.Dszmv.2133/24 249 III. díj 
Dolgos-Nimród Zsálya Szuka DszmvMet.Dszmv.2297/25 245 III. díj 
Somlói Vadász Boglárka Szuka RszmvMET.Mv.6572/23 230 III. díj 
Tenyészszemle    
KUTYA NEVE IVAR KUTYA FAJTÁJA TÖRZSKÖNYVI SZÁM MINŐSÍTÉS 
Csővárberki Cita Szuka DszmvÖHZB.MVD.581 Küllemileg tenyészthető
Billegi Vadász Hékás Kan RszmvMET.Mv.8121/25 Küllemileg tenyészthető
Alye of Skyrocket Szuka RszmvMET.Mv.7403/24 Küllemileg tenyészthető

Megjelent az angol nyelvű Drótszőrű magyar vizsla könyv

Megjelent az angol nyelvű Drótszőrű magyar vizsla könyv

Dear all,

We are pleased to announce that the Magyarországi Drótszőrű Magyarvizsla Tenyésztők Egyesülete (MDMTE) has completed the English-language edition of our commemorative book marking the 60th anniversary of the FCI recognition of the Hungarian Wirehaired Vizsla.

The English edition is now available online through our website.

The English edition closely follows the original Hungarian version, with a few small changes and additions. We have not included the Hungarian translation of the FCI breed standard, as the official English version is available on the FCI website.

We are pleased that France has also joined the international section of the publication. Unfortunately, due to the printing deadline, the French contribution could not be included in the Hungarian edition, so we are delighted to be able to include it in the English version. The Canadian club has also made a number of important additions to its contribution, further enriching the international section of the publication.

There are two ways to read the book online. The simplest option is probably to download the complete e-book. In this format, the photographs and graphic elements are displayed at a reduced resolution. Alternatively, the book is available chapter by chapter, with each chapter provided in full resolution.

We would once again like to express our sincere thanks to everyone who contributed their time, work and energy to this project, and to our international partners for their cooperation and for joining us in celebrating this special anniversary of our breed.

We hope you enjoy reading the book, and we wish everyone continued success in promoting the Hungarian Wirehaired Vizsla and its reputation around the world.

The English edition is available here:

E-book

Full content

Jubileum Hatvanban

Jubileum Hatvanban

Az esemény Fő támogatói:

Boehringer Ingelheim – Frontpro tabletta
NRdogs

Az esemény támogatói:
Vitamed
Vadászpont Kft
DogandYou
Vizsla-tó
Borostyánligeti Kennel
Eszterházi Drótos kennel
Zöld-Zala Kennel
Boldogi Vadásztársaság

Nagyon köszönünk minden támogatást!

A jubileumok különös tulajdonsága, hogy látszólag egyetlen naphoz kötődnek, valójában azonban mindig hosszabb időről beszélnek, mint amennyit a naptár mérni képes. Hatvan év önmagában csak szám. Egy kerek évforduló, amelyet néhány ünnepi mondattal is el lehetne intézni. Csakhogy aki valaha közel került egy fajtához, egy tenyésztői közösséghez, az tudja, hogy az időt itt másként mérik. Nem esztendőkben, hanem almokban, vadászidényekben, vizsganapokban, megsárgult fényképekben és azokban az emberekben, akik egyszer csak azon kapják magukat, hogy ugyanazokat a történeteket adják tovább, amelyeket valaha még hallgatóként őriztek meg.

A drótszőrű magyar vizsla FCI-elismerésének hatvanadik évfordulóját ünneplő klubkiállítás ezért már jóval azelőtt elkezdődött, hogy az első kutya belépett volna a ringbe.

A regisztrációt fél kilencre hirdettük meg, de a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum parkja már nyolc óra tájban benépesült. Nem sietett senki, mégis mindenki korábban érkezett. Mintha az ember ösztönösen megérezné, hogy vannak napok, amelyekhez a várakozás is hozzátartozik. Az ismerős arcok, a kutyák nyugtalan topogása, a póráz finom feszülése, a kézfogások és a rég félbehagyott beszélgetések folytatása már önmagukban az ünnep első felvonását jelentették.

Mielőtt azonban a bírálat kezdetét vette volna, a közösség egy rövid pillanatra megállt. Olyan csend volt ez, amelyben a jelen udvariasan félrehúzódik a múlt elől: Noveczki Katalin MDMTE elnökasszonytól az egyesület életműdíját Pomázi Ágoston vehette át. Az ilyen elismerések mindig egyetlen ember nevéhez kapcsolódnak, mégis sokak munkáját idézik fel, hiszen egy tenyésztői közösségben életművek ritkán születnek magányosan. Kutyák, mesterek, tanítványok, barátok, viták, kudarcok és újrakezdések állnak mögöttük.

Tíz órakor aztán minden korábbi beszélgetés átadta helyét annak, amiért tulajdonképpen mindenki jött.

Ötvenöt nevezett kutya. Kimondva egyszerű adat. Végignézve rajtuk azonban inkább ötvenöt történet. Ötvenöt elképzelés arról, milyen is legyen a drótszőrű magyar vizsla. És ugyanakkor egyetlen közös történet, amelynek minden szereplője ugyanabba az irányba tekint.

Oláh Gábor bíró egész nap rendíthetetlen nyugalommal dolgozott. Van valami különös méltóság abban az emberben, aki hosszú órákon keresztül képes minden egyes kutyát úgy szemlélni, mintha az volna a nap első bírálata. A figyelemnek ez a fegyelme ritka tulajdonság, és talán éppen ezért olyan tiszteletre méltó.

Mellette Dr. Menyhárt Krisztina lankadatlan szorgalommal jegyezte fel a bírálatok minden mondatát, miközben az adminisztráció másik végén Török Krisztina igyekezett rendet tartani papírok, bírálati lapok és a nyári szél meglehetősen önálló elképzelései között. A légmozgás ugyanis egész nap azt a benyomást keltette, hogy a dokumentumok természetes élőhelye nem az asztal, hanem valahol Hatvan fölött keresendő. A nap legmozgalmasabb, legkritikusabb pillanataiban Puskás Borbála is bekapcsolódott az adminisztrációba; segítsége éppen akkor érkezett, amikor arra a legnagyobb szükség volt.

Az iroda működésének valódi biztosítéka azonban – mint minden jól szervezett intézményben – nem az volt, akit hivatalosan annak neveztek. Az asztal alatt ugyanis ott feküdt Sárika. Nem zavarta a bírálatot. Nem szólt bele a szervezésbe. Nem követelte magának sem a különdíjakat, sem a rozettákat, sem a klubkiállítás fakutyáját. Csupán figyelt. Olyan méltóságteljes nyugalommal, amellyel csak azok tudnak figyelni, akik pontosan tisztában vannak saját jelentőségükkel, és ebből kifolyólag semmit sem kell bizonyítaniuk.

Az időjárás ezúttal kivételes tapintatról tett tanúbizonyságot. A hőség, amely egy héttel korábban még forró marokkal szorongatta az országot, ezúttal máshol keresett magának elfoglaltságot, így Hatvan fölött kellemes nyári idő maradt. A múzeum parkja pedig olyan természetességgel fogadta be a rendezvényt, mintha mindig is erre várt volna. Köszönet illeti Kis Gábort és munkatársait, akik nem csupán helyszínt biztosítottak, hanem méltó keretet is adtak egy olyan ünnepnek, amelynek rangját éppen a környezet csendes eleganciája emelte tovább.

Közben a jubileumi bögrék és pólók derekasan fogytak. Láng Attila, Láng Nóri és Láng Lelle olyan magától értetődő biztonsággal találták meg mindenkinek a megfelelő méretet, mintha ez is része volna a tenyésztési programnak. Büszkeségünk, a Jubileumi kiadvány a fajtáról, mindenről és mindenkiről, ami és aki a kutyák mögött festői hátteret kínál, kikerült a pultra, hogy aki olvasna is arról, amit idén ünnepelünk, immár könyvet lapozgatva is megtehesse. Köszönet Bese Antal időt, energiát nem kimélő munkájáért.

Külön köszönet és múlhatatlan hála illeti Pénzes Gábort is, aki a nevezési oldal folyamatos fejlesztésével és tökéletesítésével hosszú ideje olyan munkát végez, amely a háttérből teszi egyszerűbbé és gördülékenyebbé mindannyiunk dolgát. Az ilyen munka többnyire láthatatlan marad – egészen addig, amíg egyszer hiányozni nem kezd.

Délután kettőkor következett a Best in Show, majd a kölyökhandling. Ez utóbbi talán a nap legbiztatóbb képe marad. Lehet a küllemről, a standardról, a szőrszerkezetről vagy a mozgásról hosszasan értekezni, de egy fajta jövője végső soron mégis azokban a gyerekekben rejlik, akik ma még kissé bátortalanul vezetik körbe kutyájukat a ringben. Az, hogy valamennyien rozettával térhettek haza, nem is annyira jutalom volt, mint inkább halk biztatás.

A Best in Show-t és az azt követő tombolasorsolást Korózs Gábor, a MEOESZ elnöke vezette le biztos kézzel, minden különösebb feltűnés nélkül – ami talán a legnagyobb dicséret, amely egy konferansziét érhet.

A nap végén pedig a Boldogi Vadásztársaság vendégszeretete tette teljessé az ünnepet. A közösen elfogyasztott ebéd ilyenkor már több egyszerű étkezésnél. A hosszú nap után az emberek lassabban beszélnek, többet nevetnek, kevésbé fontos, ki milyen címet nyert, és sokkal fontosabb, hogy ugyanazt az asztalt ülik körbe.

Estére a park kiürült.

A sátrak eltűntek, a díjak új gazdáikhoz kerültek, a ring helyét benőtte a csend. Mintha semmi sem történt volna.

Pedig történt.

Hatvan év történetéhez hozzáíródott még egy nap.

Az ember ilyenkor óhatatlanul arra gondol, hogy a közösségek valójában nem a nagy pillanatokból épülnek fel. Hanem abból a sok apró, látszólag jelentéktelen mozzanatból – egy korán érkező autóból, egy szél által felkapott bírálati lapból, egy asztal alatt fekvő vizslából, egy önként vállalt adminisztrációból, egy észrevétlenül működő nevezési rendszerből, egy jól sikerült ebédből vagy egy őszinte kézfogásból –, amelyek külön-külön szinte észrevehetetlenek, együtt azonban képesek megtartani egy közösséget.

És talán ez az, amit hagyománynak nevezünk. Nem egyszerűen a múlt továbbélését, hanem azt a különös emberi képességet, hogy újra és újra ugyanazt a történetet kezdjük el, miközben minden alkalommal egy kicsit mások vagyunk. Hatvan év után talán éppen ez ad okot az ünneplésre.

Gratulálunk minden résztvevőnek, díjazottnak és köszönjük vendégeink, hogy jelenlétükkel megtisztelték a jubileumi rendezvényünket!

Katalógus

Klubkiállítás képei

OsztályNevezett kan kutya neveElért eredmény
Baby osztályHernád-Menti-Vadász BáróNagyon igéretes II
Baby o.Hernád-Menti-Vadász BátorNagyon igéretes III.
Baby o.Zöldmáli-Hunter FoxtrottNagyon igéretes I. Baby KLGY
Kölyök osztályÁldozóvölgyi Drótos OszkárNagyon igéretes II.
Kölyök o.Dolgos-Nimród Álomnagyon igéretes I. Kölyök KLGY
Fiatal osztályBorostyánligeti Aba SámuelKitűnő IV.
Fiatal o.Dolgos-Nimród ZenészKitűnő III.
Fiatal o.Dunaparti Drótos TrógerKitűnő 
Fiatal o.Ipoly-völgyi drótos BajánNagyon jó
Fiatal o.Ipoly-völgyi drótos BátorKitűnő II.
Fiatal o.Mézespataki ÁrgyélusKitűnő
Fiatal o.Vág menti vadász CsikaszKitűnő  
Fiatal o.Zöldmáli FlintaKitűnő I. Fiatal KLGY, HPJ
Növendék osztályIllancsmajori Hajhász IzsópKitűnő I. CAC
Növendék o.Öregvadász CinkosKitűnő II. Res.CAC
Nyílt osztályAlberti Drótos Vizsland HunyadKitűnő II. Res.CAC
Nyílt o.Illancsmajori Hajhász EmírKitűnő I. CAC
Nyílt o.Stained Emperor DiegoKitűnő IV.
Nyílt o.Stained Emperor FickóKitűnő III.
Munka osztályAndor Vom FossenbargKitűnő II. Res.CAC
Munka o.Csővárberki ÖrömKitűnő III.
Munka o.Oson Barát az ÉletKitűnő I. CAC
Munka o.Paptagi BogyóKitűnő IV.
Győztes osztályÁldozóvölgyi-Drótos TenkesKitűnő III.
Győztes o.Illancsmajori Hajhász DongóKitűnő I. CH.CAC, KLGY, HFGY, BOB
Győztes o.Zöldmáli-Hunter ZsetonKitűnő II. Res.CAC
Veterán osztályCsővárberki CimboraKitűnő II. Res.CAC
Veterán o.Dolgos-Nimród CsászárKitűnő I. Veterán KLGY, Legszebb Veterán, Veterán CAC

OsztályNevezett szuka neveElért eredmény
Baby osztályZöldmáli-Hunter EgresNagyon igéretes I. Baby KLGY, Legszebb baby
Kölyök osztályDunaparti Drótos UkázNagyon igéretes I. Kölyök KLGY, Legszebb kölyök
Kölyök o.Dunaparti Drótos Usgyi 
Fiatal osztályBianca Rusty Queen 
Fiatal o.Dolgos-Nimród ZűrösKitűnő II. Res.CAC
Fiatal o.Illancsmajori Hajhász JózsaKitűnő IV.
Fiatal o.Ipoly-völgyi drótos BejkeKitűnő I. HPJ, Fiatal KLGY, Legszebb fiatal
Fiatal o.Zöldmáli FreyaKitűnő III.
Nyílt osztályÁldozóvölgyi-Drótos FaunaKitűnő III.
Nyílt o.Illancsmajori Hajhász BorókaKitűnő II.
Nyílt o.Kakat-ligeti CinkeKitűnő
Nyílt o.Mezőföldi Kajtató DallamKitűnő I. CAC
Nyílt o.Rege v.d. BromenKitűnő IV.
Munka osztályCsővárberki Nektár 
Munka o.Csővárberki TréfaKitűnő IV.
Munka o.Csővárberki VöcsökKitűnő III.
Munka o.Kakat-ligeti CukorKitűnő
Munka o.Süni vom WagnersgrundKitűnő II. Res.CAC
Munka o.Zöldmáli AquaKitűnő I. CAC, KLGY, BOS
Győztes osztályÁldozóvölgyi Drótos KátyaKitűnő I. CH.CAC
Győztes o.Alkony von der Quelle Alba RegiaKitűnő IV.
Győztes o.Csővárberki TitokKitűnő
Győztes o.Dunaparti Drótos RicsajKitűnő III.
Győztes o.Nubia del FatalbeccoKitűnő
Győztes o.Zöldmáli-Hunter Zsályakitűnő II. Res.CAC
Veterán osztályHenna Du Domaine Saint HubertKitűnő I. CAC, Veterán KLGY
Veterán o.Mezőföldi Kajtató Dolgos 

Tenyészszemle

Kutya neveIvaraTK. SzámEredmény
Illancsmajori Hajhász JózsaszukaMET.Dszmv.2248/25Küllemileg tenyészthető
Ipoly-völgyi drótos BejkeszukaMET.Dszmv.2305/25Küllemileg tenyészthető
Dunaparti Drótos TrógerkanMET.Dszmv.2276/25Küllemileg tenyészthető
Ipoly-völgyi drótos BajánkanMET.Dszmv.2301/25Küllemileg tenyészthető
Ipoly-völgyi drótos BátorkanMET.Dszmv.2303/25Küllemileg tenyészthető
Mézespataki ÁrgyéluskanMET.Dszmv.2350/25Küllemileg tenyészthető
Zöldmáli FreyaszukaMET.Dszmv.2453/H/26Küllemileg tenyészthető

Végezetül köszönettel tartozunk mindenkinek, aki az elmúlt hónapokban azon dolgozott, hogy ez a rendezvény egy szép élmény legyen a jelenlévők számára.

Kiemelt köszönettel tartozunk támogatóinknak:

Rákóczifalva vizsganap

Rákóczifalva vizsganap

Cseresznye, vizslák, vaddisznó

Rákóczifalva. Már maga a név is olyan, mintha egy régi magyar regény lapjairól maradt volna hátra, ahol a hősök még lóháton érkeznek, és minden második kertben gyümölcsfa áll. Most éppen cseresznyefa. Sok. Nagyon sok.
Június 6-án itt rendezte meg egyesületünk az alapvizsgát, a vízi-mezei vizsgát és a tenyészszemlét. Tíz alapvizsgázó, tíz vízi-mezeis és hat tenyészszemlés kutya érkezett, gazdáikkal, reményeikkel és – ezt már a nap végére tudjuk biztosan – kellő mennyiségű porral a lábukon. A reggel még udvarias volt. Olyan kellemes, hűvös, koranyári idő fogadott bennünket, amikor az ember hajlamos azt hinni, hogy az időjárás az ő oldalán áll. Később azonban a nyár úgy döntött, megmutatja, hogy ki a főnök, és elővette a komolyabb arcát. Nem volt kegyetlen, csak határozott.
A kutyák pedig addig is tették a dolgukat. Kerestek, apportíroztak, úsztak, együttműködtek, olykor vitatkoztak a világgal, de többnyire mégiscsak bizonyították, hogy ezért a fajtáért szeretünk újra és újra hajnalban kelni.
És ott volt a cseresznye.
Rákóczifalván ugyanis szemmel láthatóan nem lehet úgy megépíteni egy utcát, hogy abba legalább néhány cseresznyefa ne kerüljön. Ropogós, érett, mélypiros gyümölcsök csüngtek fürtökben mindenfelé. Aki nem szakított belőlük legalább egyszer, az vagy nagyon fegyelmezett ember, vagy nem járt arra.
A nap végére aztán megérkezett a jutalom is. A Varsány Vadásztársaság jóvoltából vaddisznópörkölt került az asztalra. Ahogy az ilyen alkalmakon lenni szokott, a beszélgetések hirtelen sokkal vidámabbak lettek, a vizsgák nehézségei pedig fokozatosan átalakultak izgalmas történetekké. Mire az utolsó tányér is kiürült, már mindenki tudta, hogyan kellett volna még szebben megállni azt a vadat, még elegánsabban behozni azt a kacsát, vagy éppen még gyorsabban megtalálni azt, amit reggel még senki sem látott.

Köszönjük bíróink munkáját: Dr. Madléna András vezetőbírónak, Dán Lászlónak, Kiss Lászlónak, Nagy Rolandnak, Szögi Lajosnak és Dr. Varga Zsoltnak, valamint Czekes Loránd küllembírónak. Köszönjük az iroda munkáját Metzger Zsuzsának és Török Krisztinának, akik – mint általában – gondoskodtak arról, hogy a papírok ugyanoda kerüljenek vissza, ahonnan előkerültek, ami közigazgatási és metafizikai értelemben egyaránt jelentős teljesítmény.

Köszönettel tartozunk a Varsány Vadásztársaságnak a helyszínért, a szervezésért, a vendéglátásért és azért a ritka érzésért, amikor egy rendezvényen minden a helyén van. És legfőképpen Nagy Rolandnak, aki még a mindenen is rajtatartotta a szemét, és szinte a bőrén érezte, hogy hol és mire van szükség..

Tenyészszemle eredmények

Kutya neveIvarFajtaTK számMinősítés
Dolgos-Nimród ZűrösszukaRövidszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.2274/25küllemileg tenyészthető
Pitypang DáridókanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.8013/25küllemileg tenyészthető
Lajtaparti-Vadász GrappakanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.7950/25küllemileg tenyészthető
Dolgos-Nimród ZenészkanDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.2265/25küllemileg tenyészthető

Konfirmáció eredmény

Kutya neveIvarFajtaTK számMinősítés
Pannon-Box TüzesszukaDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.2388/R/26 származási lap kiadható

Vezető bíró: Dr. Madléna András

Alapvizsga eredmények

Kutya neveIvarFajtaTK számEredményMinősítés
Dolgos-Nimród ZűrösszukaDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.2274/25141kiválóan megfelelt
Császtai Vadász HercegkanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.7273/24144kiválóan megfelelt
Somlóhegyi KarmaszukaRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.8584/26141kiválóan megfelelt
Pitypang DáridókanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.8013/25137kiválóan megfelelt
Lajtaparti-Vadász GrappakanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.7950/25141kiválóan megfelelt
Lajtaparti-Vadász AranyszukaRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.3334/19141kiválóan megfelelt
Dolgos-Nimród ZenészkanDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.2265/25144kiválóan megfelelt
Somlóhegyi BajorkanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.7173/24 – 02124/24138kiválóan megfelelt
Kocsmárerdei DalmaszukaRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.8708/26143kiválóan megfelelt
Mézespataki AtalaszukaDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.2355/25144kiválóan megfelelt

Vizi-mezei vizsga eredményei

Kutya neveIvarFajtaTK számEredményMinősítés
Csővárberki Bátorkan Rövidszőrű magyar vizsla MET.Mv.8135/25 274 I. díj 
Somlóhegyi Areskan Rövidszőrű magyar vizsla MET.Mv.7136/24 257 I. díj 
Szigetközi Vadász Akácszuka Rövidszőrű magyar vizsla MET.Mv.6168/22 284 I. díj 
Áldozóvölgyi Drótos Kapitánykankan Drótszőrű magyar vizsla MET.Dszmv.2054/24 281 I. díj 
Stannis z Konca Burzykan Rövidszőrű magyar vizsla PKR.VII/23678 260 I. díj 
Fani od Slavonske Sumeszuka Drótszőrű magyar vizsla HR.MVo.10058 266 III. díj 
Csővárberki Opálszuka Drótszőrű magyar vizsla MET.Dszmv.1416/21 284 I. díj 
Csővárberki Zirkonszuka Drótszőrű magyar vizsla MET.Dszmv.2220/25 nem felelt meg