A hétvégén korlátozott létszámú Mindenes Vizsla Vizsgát rendezünk Sződön! Az elmúlt hétvége kiemelkedő érdeklődését látva most egy kisebb létszámú vizsgával szeretnénk újabb lehetőséget biztosítani.
– érkezett a hír a kommunikációs csatornákon. Az érdeklődés ngyságát mutatja, hogy nagyon rövid idő alatt beteltek a helyek egy Mindenes Vizsla Vizsgára!
Az időjárás sokkal kegyesebb volt kutyákkal, vezetőikkel és bírákkal szemben, kellemes szél segített mindenki munkáját.
Köszönettel tartozunk Ács Piroska (és Olivér), Lakatos-Wahlpetz Luca, Noveczki Katalin (vezető bíró), Takács Eszter bíróknak valamint Láng Attilának (és Nórinak) és Menyhárt Krisztinának, hogy egész napos munkájukkal segítették a vizsgázókat.
A feladatokat mindenki teljesítette, 2 kutya-vezető páros I. díjban, hárman II. díjban, 1 vizsgázó III. díjban és ketten minősítés nélkül, de sikeresen fejezték be a napot.
A közös pizzázás (ami bitang jó volt) közben már felszabadultan beszélgettek a résztvevők.
Gratulálunk minden résztvevőnek és még egyszer köszönjük a bírák és segítők munkáját!
Augusztus közepén hajnali hatkor általában még nem akarunk semmit a világtól, és joggal reméljük, hogy a világ sem akar különösebben semmit tőlünk, Sződön azonban ezen a hétvégén egészen más megállapodás volt érvényben: mire rendesen felkelt a nap, már kutyák, vezetők, bírók, vad, papírok és az egész, később meglehetősen tekintélyessé növő vizsgagépezet mozgásban volt. Két nap állt előttünk, reggel hattól este hétig, az év legnagyobb vizsgahétvégéje, annyi indulóval, hogy a program összeállítása lassan a felsőbb matematika és a vadgazdálkodás közös határterületére tévedt – mi pedig nekivágtunk, mert végül is egész évben erre készülünk, csak amikor eljön, mindig kissé meglepődünk rajta, hogy tényleg eljött.
A számok pedig ezúttal tényleg beszédesek. Szombaton hárman érkeztek tenyészszemlére, hatan alapvizsgára, nyolcan vízi-mezei vizsgára, tízen őszi tenyészvizsgára és tizenhárman mindenes vizsla vizsgára; vasárnap két alapvizsgázó, hét vízi-mezeis, tizenkettő őszi tenyészvizsgázó és tíz mindenes. Két nap, összesen 68+3 vizsgaindulás. Reggel hattól este hétig.
Persze 68 vizsgázót nem elég egyszerűen egymás mögé írni, aztán remélni, hogy estére valahogy mindenki neve mellett eredmény lesz. A háttérben komoly logisztikai mutatvány zajlott: össze kellett hangolni a rendelkezésre álló vadat, a feladatokat, a helyszíneket, az egyes vizsgaszintek eltérő igényeit és – nem mellékesen – a bírók nagyon is véges áteresztőképességét. Volt matekozás. Aztán újramatekozás. Amikor pedig már minden kijött, még egy kis matekozás. De végül kijött.
És dolgoztak a kutyák. Mezőn, vízen, erdőben; kerestek, álltak, csapát követtek, hibáztak, javítottak, néha meglepték a vezetőjüket, máskor valószínűleg önmagukat is. A körülmények közben egyáltalán nem igyekeztek megkönnyíteni senki dolgát. Hosszú, forró, ember- és kutyapróbáló napok voltak ezek, amelyek végére már nemcsak azt lehetett látni, melyik kutya mit tud, hanem azt is, mennyi maradt benne. És persze a póráz másik végén álló emberben.
Különösen sokat mond a hétvégéről a 23 mindenes vizsla vizsga. Az utóbbi évekhez képest látványosan megnőtt azok száma, akik elindulnak ezen a szinten, és ennek szerintünk nagyon lehet örülni. A mindenes ugyanis már más lépték. A mezei és vízi munka mellé erdei feladatok, vonszalék, vércsapa és dúvadmunka kerül; nem egyetlen jól begyakorlott feladatról, hanem sokféle tudásról, fegyelemről, önállóságról és állóképességről kell számot adni. Mire kutya és vezető eljut odáig, hogy egyáltalán odaálljon a rajthoz, mögöttük van rengeteg tréning, utazás, hajnal, hétvége, kudarc, apró áttörés – és esetenként némi diplomáciai munka annak érdekében, hogy a vizsla belássa: a róka nem ízlés kérdése.
És aztán jön maga a vizsganap. Hosszú órákon keresztül újra és újra munkába kell állni. Nem elég tudni a feladatot: a nap végén is tudni kell, amikor már elfáradt a test, tompul a figyelem, és az addig gondosan egyben tartott rendszer kezd meglazulni. Ilyenkor derül ki igazán, mennyire mélyen van meg az a tudás, amelyet hónapokon át építettünk. Ezért is nagy teljesítmény már az, ha valaki eljut idáig a kutyájával.
A bíróknak ezen a hétvégén sem jutott könnyebb műfaj. A vezető bíró Konyecsni Károlynak, mellette Ács Piroskának, Bakumenko Jelenának,Király Gergőnek,Nagy Rolandnak,Pomázi Ágostonnak, Takács Eszternek, Dr. Tóth Balázsnak, Dr. Varga Zsoltnak és Czekes Loránd küllembírónak köszönjük a két hosszú nap munkáját, a figyelmet, a türelmet és azt a koncentrációt, amelyet ennyi kutya korrekt elbírálása kíván. Reggel hattól este hétig bírónak lenni ugyanis maga is egy kisebb mindenes vizsga – csak erre sajnos nem jár oklevél.
Az irodában közben egy másik sportág zajlott. Dr. Menyhárt Krisztina, valamint részmunkaidős erősítésként Metzger Zsuzsa és Török Krisztina igyekezett elérni, hogy a rengeteg név, pont, eredmény és papír végül ugyanahhoz a kutyához tartozzon, amelyikhez reggel tartozott. Az informatikai mélységekben tündérkezekkel Pénzes Gábor és Bese Antal rendszerszinten állította össze a vázat. Láng Attila és Nóri pedig az egyesületi butikot futtatta csúcsra, a jubileumi trikók fogytak, mint a curkorka.
Puskás Borbálának, Erdélyi Tibornak és Erdélyi Bencének külön köszönjük a segítséget és mindazt a háttérmunkát, amelyet akkor vesz észre igazán az ember, amikor nincs.
Gönczöl Ferinek hála a rengeteg ásványvizért – ezen a hétvégén ez nem figyelmesség, hanem stratégiai jelentőségű utánpótlás volt – és a csodálatos ebédért. Az Ezüst Fácán Vadásztársaságnak pedig ismét hálásak vagyunk a területért és azért, hogy ezen a nagyszabású hétvégén is volt hol próbára tenni kutyát, embert és szervezőkészséget.
És még valamiről érdemes beszélni. Talán éppen most.
Egy vizsgán van egy nagyon egyszerű rubrika: sikerült vagy nem sikerült. Az élet szerencsére ennél valamivel rosszabb adminisztrátor. Nem tud mit kezdeni azzal a sok hónappal, amely a két szó előtt van. Nem fér bele a rubrikába az első szép vadmegállás, a századik apport, az a vércsapa, amelyen egyszer csak összeállt valami, a hajnalban kezdődő tréning, a munka után még gyorsan beleférő gyakorlás, a remek napok és azok sem, amikor semmi nem működött. Pedig valójában ezekből áll az egész.
Aki hobbiból csinálja mindezt, különösen furcsa vállalkozásba fog: a szabadidejét, energiáját, pénzét és időnként a józan eszét is arra fordítja, hogy egy kutyával közösen egyre többre legyen képes. Nem azért, mert muszáj. Hanem mert szereti. És ezt egy sikertelen vizsga nem tudja utólag érvénytelenné tenni.
Persze ettől még rossz. Rossz, amikor hónapok munkája után az utolsó vagy az utolsó előtti feladatnál véget ér a vizsga. Kár volna úgy tenni, mintha nem volna szabad csalódottnak lenni. Szabad. Nagyon is. Csak talán nem érdemes összetéveszteni a vizsga eredményét annak az útnak az értékével, amely odáig vezetett.
Mert közben lett egy képzettebb kutyánk. Mi is jobb vezetők lettünk. Megtanultunk valamit egymásról, együtt dolgozni, újrakezdeni, várni, örülni annak az apróságnak, ami tegnap még nem ment. Embereket ismertünk meg, együtt edzettünk, drukkoltunk egymásnak, nevettünk és bosszankodtunk. Közösség lett abból, ami eredetileg csak annyi volt: szeretnénk valamit megtanítani a kutyánknak.
Talán ez a hobbi legszebb formája. Amikor már nem egyszerűen van egy kutyánk, akivel szeretünk valamit csinálni, hanem közös történetünk lesz vele.
Az oklevél nagyszerű dolog. Büszkének kell lenni rá, ha sikerült megszerezni, és szívből gratulálunk mindenkinek, aki ezen a hétvégén hazavihette. De aki most üres kézzel ment haza, az sem ment haza ugyanazzal a kutyával, amellyel hónapokkal ezelőtt nekivágott a felkészülésnek. És ő maga sem ugyanaz a vezető.
A vizsga egy nap. Amit odáig együtt csináltunk, az a kutyázás.
És talán ezért volt olyan páratlan a hangulat Sződön ezen a két ember- és kutyapróbáló, hosszú napon. Nem azért, mert mindenkinek minden sikerült. Hanem mert ott voltunk, csináltuk, és tudtunk örülni egymás sikerének akkor is, amikor éppen a sajátunk váratott magára.
Hétfőre virradóan pedig – remélhetőleg – mindenki kialudta magát.
Rákóczifalva. Már maga a név is olyan, mintha egy régi magyar regény lapjairól maradt volna hátra, ahol a hősök még lóháton érkeznek, és minden második kertben gyümölcsfa áll. Most éppen cseresznyefa. Sok. Nagyon sok. Június 6-án itt rendezte meg egyesületünk az alapvizsgát, a vízi-mezei vizsgát és a tenyészszemlét. Tíz alapvizsgázó, tíz vízi-mezeis és hat tenyészszemlés kutya érkezett, gazdáikkal, reményeikkel és – ezt már a nap végére tudjuk biztosan – kellő mennyiségű porral a lábukon. A reggel még udvarias volt. Olyan kellemes, hűvös, koranyári idő fogadott bennünket, amikor az ember hajlamos azt hinni, hogy az időjárás az ő oldalán áll. Később azonban a nyár úgy döntött, megmutatja, hogy ki a főnök, és elővette a komolyabb arcát. Nem volt kegyetlen, csak határozott. A kutyák pedig addig is tették a dolgukat. Kerestek, apportíroztak, úsztak, együttműködtek, olykor vitatkoztak a világgal, de többnyire mégiscsak bizonyították, hogy ezért a fajtáért szeretünk újra és újra hajnalban kelni. És ott volt a cseresznye. Rákóczifalván ugyanis szemmel láthatóan nem lehet úgy megépíteni egy utcát, hogy abba legalább néhány cseresznyefa ne kerüljön. Ropogós, érett, mélypiros gyümölcsök csüngtek fürtökben mindenfelé. Aki nem szakított belőlük legalább egyszer, az vagy nagyon fegyelmezett ember, vagy nem járt arra. A nap végére aztán megérkezett a jutalom is. A Varsány Vadásztársaság jóvoltából vaddisznópörkölt került az asztalra. Ahogy az ilyen alkalmakon lenni szokott, a beszélgetések hirtelen sokkal vidámabbak lettek, a vizsgák nehézségei pedig fokozatosan átalakultak izgalmas történetekké. Mire az utolsó tányér is kiürült, már mindenki tudta, hogyan kellett volna még szebben megállni azt a vadat, még elegánsabban behozni azt a kacsát, vagy éppen még gyorsabban megtalálni azt, amit reggel még senki sem látott.
Köszönjük bíróink munkáját: Dr. Madléna András vezetőbírónak, Dán Lászlónak, Kiss Lászlónak, Nagy Rolandnak, Szögi Lajosnak és Dr. Varga Zsoltnak, valamint Czekes Loránd küllembírónak. Köszönjük az iroda munkáját Metzger Zsuzsának és Török Krisztinának, akik – mint általában – gondoskodtak arról, hogy a papírok ugyanoda kerüljenek vissza, ahonnan előkerültek, ami közigazgatási és metafizikai értelemben egyaránt jelentős teljesítmény.
Köszönettel tartozunk a Varsány Vadásztársaságnak a helyszínért, a szervezésért, a vendéglátásért és azért a ritka érzésért, amikor egy rendezvényen minden a helyén van. És legfőképpen Nagy Rolandnak, aki még a mindenen is rajtatartotta a szemét, és szinte a bőrén érezte, hogy hol és mire van szükség..
Van az a májusi eső, amelyik egész nap fenyegetően toporog a közelben, mint egy sértett rokon a lakodalomban, de végül mégis kivárja, hogy az ember legalább a munkáját elvégezhesse. Tiszanánán most ilyen eső jutott nekünk. Csak bizonytalanul szitált, sírdogált kicsit, amíg a kutyák dolgoztak, a dézsából viszont akkor kezdték igazán önteni az égi vizet, amikor végre leültünk a bográcsban főtt tárkonyos őzragu mellé. Ennél rosszabb időzítései is vannak az életnek.
A nap gyorsan és szépen zajlott le: 8 alapvizsgázó, 8 vízi-mezei vizsgázó és 9 tenyészszemlés kutya érkezett. Volt lendület, volt izgalom, volt néhány túláradóan lelkes pillanat is, amikor a fiatal vizslák úgy érezték, hogy a feladatokat talán érdemes volna egy kicsit saját elképzelés szerint újraértelmezni. Márpedig a vizsganapok egyik örök tanulsága, hogy a szenvedély nagy erény — csak időnként nehéz pontosan irányba állítani. Ráadásul ez az év második első alkalma volt.
Cserhátsurány után Tiszanánán is most rendezett először vizsgát az egyesület — és milyen jó lenne, ha ebből hagyomány teremtődne. Mert vannak helyek, ahol az ember már az első alkalommal azt érzi, mintha régóta oda járna vissza. Köszönjük Dr. Madléna András vezetőbírónak, Bakumenko Jelenának, Kis Gábornak, Király Gergőnek, Nagy Rolandnak, Kocsmár Gyulának és Czekes Loránd küllembírónak az egész napos munkát, figyelmet és türelmet. Hála és köszönet a Tiszanánai TKVE-nek, azaz Kis Gábornak és csapatának az ételért, kávéért és kedves vendégszeretetért, valamint az adminisztráció biztos hátországáért Menyhárt Krisztinának, Metzger Zsuzsának és Török Krisztinának, igen, szerénytollú jómagamnak, mert az önkritika fontos, de a pontos adminisztráció még fontosabb. Puskás Borbála ugyan nem tudott eljönni, de óvó figyelmét végig mindhárman éreztük a vizsgalapokon, és arról sem feledkeztünk meg, hogy legyen talpa a római számoknak a díjba sorolásokkor.
Szép nap volt. Dolgos, sárszagú, vizslás, aranyat érő eső előtti és eső utáni. Pont olyan, amilyennek ezeknek a napoknak lenniük kell.
Beszámoló a 2026-os év első vizsganapjáról – Cserhátsurány, Vadkan-tó, április 25.
A tavasz Cserhátsurányban nem magyaráz: fúj, süt, próbára tesz – aztán nézi, ki mit kezd vele. Mi vittük a vizslákat, a reményeket, meg a szokásos „ma minden összeáll” érzést. Volt, ahol összeállt. Volt, ahol majd legközelebb. És pontosan ettől volt jó nap.
Tizenöt alapvizsgázó, öt vízi-mezei vizsgázó, VAV vizsga és hat kutya a tenyészszemlén – szép számok, de nem ez volt a lényeg, hanem az a ritka egyensúly, amikor a szakmaiság és a jó hangulat nem kioltják, hanem erősítik egymást. Mindenki figyelt, mindenki drukkolt – nemcsak a saját kutyájának, hanem a másikénak is, ami talán a legjobb fokmérője annak, hogy egy közösség rendben van.
A Vadkan horgásztó és vadaspark vizsgahelyszínként most debütált nálunk, és rögtön elsőre meggyőzően. A Cserhát lankái csendben tették a dolgukat, a muflonok a háttérből figyeltek (a kapu zárva, ők sem távozhattak nevezés nélkül), a Vadkan-tó pedig hozta a feladatot – és néha egy kis pluszt is. A partra sodródott halak némely kutyának inkább inspirációt jelentettek, mint zavaró tényezőt, ami emlékeztetett rá: a vizsla nemcsak dolgozik, hanem gondolkodik is – és a szusit nem csak hallomásból ismeri.
A munka viszont ettől még munka maradt. A vízi-mezei vizsgán volt minden, ami ilyenkor kell: keresés, megállás, utánkeresés, fegyelmezett apport – és persze azok a finom pillanatok, amikor eldől, hogy kutya és vezető tényleg együtt dolgozik-e, vagy csak egymás mellett. A szél néha átrendezte a terepet, a víz nem volt barátságos, de a mezőny szépen helytállt. Az alapvizsgán is látszott a befektetett munka: volt lendület, volt figyelem, és voltak nagyon szép, tiszta megoldások. Nem hibátlan nap volt, de éppen ettől volt valóságos.
A nap végére mindenki kapott valamit: aki sikerrel zárt, az visszaigazolást, aki kevésbé, az irányt. És talán ez a legfontosabb. Mert ezek a napok nem lezárnak, hanem tovább visznek – egy következő tréninghez, egy következő vizsgához, egy kicsit jobb együttműködéshez.
Az ebéd az Aranybakancs Vendégházban pontosan azt adta, amire ilyenkor szükség van: rendes rántott húst és egy kis lelassulást. Köszönjük Gál Józsefnek és feleségének a vendéglátást és a helyszínt – a Vadkan-tóval együtt ez így, ebben a formában nagyon egyben volt. Köszönet Ferencz Gábornak a segítségért. Jó eséllyel visszatérünk.
A szakmai munkát Gergelyné Zeitler Ágnes vezetőbíró irányította, mellette Takács Eszter, Lakatos-Wahlpetz Luca, Kiss Tamás, Kis Gábor és Király Gergő dolgozott. A tenyészszemlén a vizslaszépség régi jó barátja, Czekes Lóránd diktált orrhegytől-farokcsúcsig-alapos leíró értékelést a küllemét megmutatni érkezett egyedekről. Mindannyiuknak köszönet a figyelemért, a következetességért és azért a nyugodt jelenlétért, amitől egy vizsga nemcsak lezajlik, hanem értelme is van.
Az adminisztráció ezúttal is olajozottan zakatolt – Puskás Borbála, Menyhárt Krisztina (aki közben még vizsgázott is) és Bese Antal együtt nagyot futott értünk. Az egyesület új informatikai rendszere (áldassék Pénzes Gábor neve) és nyomtatója debütált, és – minden különösebb dráma nélkül – tette a dolgát. Ez önmagában is kisebb ünnep.
És a végére maradjon az, ami nem fér számokba: ez egy jó nap volt. Nem hibátlan, nem tankönyvi, nem „minden elsőre sikerül” típusú, hanem élő. Kutyákkal, emberekkel, széllel, néha halas mulatságokkal. Olyan nap, amihez mindenki hozzátesz valamit: egy jó munkát, egy rossz döntést, egy tanulságot, egy nevetést. És a végén ebből áll össze az egész.
Ha az év így kezdődik, akkor nem kell aggódni a folytatás miatt.
Március 21-én reggel egy kutyástársunkkal olyan dolog történt, amire nincs elfogadható magyarázat. Egy idős, 14 éves, békés kutya – aki alig lát, alig hall, és egész életében barátságos volt – egyszerűen odasétált egy emberhez az erdőben. Az ember erre válaszul akkorát ütött a fejére, hogy a kutya koponyája betört, és azonnal összeesett. Mindezt úgy, hogy a gazda előre szólt: nem bánt, öreg kutya. Ez sem számított. Az ütés után az illető egyszerűen továbbment. Ezt nehéz higgadtan leírni. Mert itt nem félreértés történt, nem egy rosszul sikerült helyzet, hanem egy teljesen indokolatlan, súlyos erőszak. És az a kérdés, ami ilyenkor óhatatlanul felmerül: hogyan történhet meg ilyen? Hogyan lehetséges, hogy valaki egy védtelen, idős állattal ezt megteszi – majd következmények nélkül továbbmegy? Az ilyen helyzetek után sokan ugyanazzal szembesülnek: nemcsak a történtek súlya nehéz, hanem az is, hogy nem világos, mit kell ilyenkor tenni, hova lehet fordulni, hogyan lehet egyáltalán elindítani az ügyet. Ezért tesszük most közzé az alábbi rövid útmutatót. Nem azért, mert mindenre választ ad, hanem azért, hogy legalább az első lépések ne maradjanak bizonytalanok.
Mit tegyél, ha kutyásként nehéz helyzetbe kerülsz? A kutyázás öröm, de néha egészen váratlan helyzetekbe is bele lehet futni. Lehet szó konfliktusról más kutyatartóval, szomszéddal, egy félrecsúszott helyzetről egy sétán, hatósági kérdésről, elveszett vagy sérült állatról, vagy akár olyan esetről is, amikor egy kutya nincs megfelelő körülmények között tartva. Ilyenkor sokszor nem is az a legnehezebb, hogy mi történt, hanem az, hogy az ember nem tudja, hova forduljon. Ebben szeretnénk egy kis iránymutatást adni. Ha a helyzet sürgős, és ember vagy állat biztonsága közvetlen veszélyben van, a legegyszerűbb és legfontosabb lépés a 112-es segélyhívó. Ha nem azonnali veszélyről van szó, de felmerül például állatkínzás vagy súlyos elhanyagolás gyanúja, érdemes a rendőrséghez fordulni, illetve a helyileg illetékes jegyzőt vagy az állategészségügyi hatóságot (például a NÉBIH) értesíteni. Az ilyen esetek jogilag sem „magánügyek” (lásd: Btk. 244. § állatkínzás). Más típusú helyzetekben – például vitás ügyeknél, tartási körülményekkel kapcsolatos problémáknál, vagy ha egyszerűen tanácstalan vagy – sokszor a helyi önkormányzat, a jegyző, egy állatorvos vagy egy állatvédő szervezet tud első körben eligazítást adni. Már az is nagy segítség, ha tudod, kihez érdemes fordulni, és nem maradsz egyedül a helyzettel. Ami szinte minden esetben hasznos: ha lehetőséged van rá, dokumentáld a történteket – jegyezd fel az időpontot, a helyszínt, készíts fotót vagy videót. Ez később sok félreértést megelőzhet, vagy akár bizonyító erejű is lehet. Ugyanakkor fontos, hogy ne sodord magad veszélybe; nem az a cél, hogy egyedül oldj meg egy konfliktust, hanem hogy a megfelelő helyre kerüljön az ügy.
Ha a helyzet bonyolultabb, vagy úgy érzed, hogy teljesen magadra maradtál, iránymutatásért felveheted a kapcsolatot egyesületünk tagjával, dr. Metzger Zsuzsával a +36 30 9962 332 telefonszámon.
Ez a lehetőség elsődlegesen a tájékozódást segíti, nem helyettesíti a hivatalos eljárásokat vagy a szakmai jogi képviseletet. Ez az útmutató abban szeretne segíteni, hogy az első lépés ne legyen bizonytalan. Nem jogi tanácsadás, és egyesületünk nem nyújt jogi képviseletet, de hisszük, hogy ha tudjuk, merre induljunk, sok helyzet gyorsabban és nyugodtabban rendezhető – a kutyák és a gazdák érdekében is. Mert a kutyáink számítanak ránk – és mi, kutyások, számíthatunk egymásra.
