A jubileumok különös tulajdonsága, hogy látszólag egyetlen naphoz kötődnek, valójában azonban mindig hosszabb időről beszélnek, mint amennyit a naptár mérni képes. Hatvan év önmagában csak szám. Egy kerek évforduló, amelyet néhány ünnepi mondattal is el lehetne intézni. Csakhogy aki valaha közel került egy fajtához, egy tenyésztői közösséghez, az tudja, hogy az időt itt másként mérik. Nem esztendőkben, hanem almokban, vadászidényekben, vizsganapokban, megsárgult fényképekben és azokban az emberekben, akik egyszer csak azon kapják magukat, hogy ugyanazokat a történeteket adják tovább, amelyeket valaha még hallgatóként őriztek meg.
A drótszőrű magyar vizsla FCI-elismerésének hatvanadik évfordulóját ünneplő klubkiállítás ezért már jóval azelőtt elkezdődött, hogy az első kutya belépett volna a ringbe.
A regisztrációt fél kilencre hirdettük meg, de a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum parkja már nyolc óra tájban benépesült. Nem sietett senki, mégis mindenki korábban érkezett. Mintha az ember ösztönösen megérezné, hogy vannak napok, amelyekhez a várakozás is hozzátartozik. Az ismerős arcok, a kutyák nyugtalan topogása, a póráz finom feszülése, a kézfogások és a rég félbehagyott beszélgetések folytatása már önmagukban az ünnep első felvonását jelentették.
Mielőtt azonban a bírálat kezdetét vette volna, a közösség egy rövid pillanatra megállt. Olyan csend volt ez, amelyben a jelen udvariasan félrehúzódik a múlt elől: Noveczki Katalin MDMTE elnökasszonytól az egyesület életműdíját Pomázi Ágoston vehette át. Az ilyen elismerések mindig egyetlen ember nevéhez kapcsolódnak, mégis sokak munkáját idézik fel, hiszen egy tenyésztői közösségben életművek ritkán születnek magányosan. Kutyák, mesterek, tanítványok, barátok, viták, kudarcok és újrakezdések állnak mögöttük.
Tíz órakor aztán minden korábbi beszélgetés átadta helyét annak, amiért tulajdonképpen mindenki jött.
Ötvenöt nevezett kutya. Kimondva egyszerű adat. Végignézve rajtuk azonban inkább ötvenöt történet. Ötvenöt elképzelés arról, milyen is legyen a drótszőrű magyar vizsla. És ugyanakkor egyetlen közös történet, amelynek minden szereplője ugyanabba az irányba tekint.
Oláh Gábor bíró egész nap rendíthetetlen nyugalommal dolgozott. Van valami különös méltóság abban az emberben, aki hosszú órákon keresztül képes minden egyes kutyát úgy szemlélni, mintha az volna a nap első bírálata. A figyelemnek ez a fegyelme ritka tulajdonság, és talán éppen ezért olyan tiszteletre méltó.
Mellette Dr. Menyhárt Krisztina lankadatlan szorgalommal jegyezte fel a bírálatok minden mondatát, miközben az adminisztráció másik végén Török Krisztina igyekezett rendet tartani papírok, bírálati lapok és a nyári szél meglehetősen önálló elképzelései között. A légmozgás ugyanis egész nap azt a benyomást keltette, hogy a dokumentumok természetes élőhelye nem az asztal, hanem valahol Hatvan fölött keresendő. A nap legmozgalmasabb, legkritikusabb pillanataiban Puskás Borbála is bekapcsolódott az adminisztrációba; segítsége éppen akkor érkezett, amikor arra a legnagyobb szükség volt.
Az iroda működésének valódi biztosítéka azonban – mint minden jól szervezett intézményben – nem az volt, akit hivatalosan annak neveztek. Az asztal alatt ugyanis ott feküdt Sárika. Nem zavarta a bírálatot. Nem szólt bele a szervezésbe. Nem követelte magának sem a különdíjakat, sem a rozettákat, sem a klubkiállítás fakutyáját. Csupán figyelt. Olyan méltóságteljes nyugalommal, amellyel csak azok tudnak figyelni, akik pontosan tisztában vannak saját jelentőségükkel, és ebből kifolyólag semmit sem kell bizonyítaniuk.
Az időjárás ezúttal kivételes tapintatról tett tanúbizonyságot. A hőség, amely egy héttel korábban még forró marokkal szorongatta az országot, ezúttal máshol keresett magának elfoglaltságot, így Hatvan fölött kellemes nyári idő maradt. A múzeum parkja pedig olyan természetességgel fogadta be a rendezvényt, mintha mindig is erre várt volna. Köszönet illeti Kis Gábort és munkatársait, akik nem csupán helyszínt biztosítottak, hanem méltó keretet is adtak egy olyan ünnepnek, amelynek rangját éppen a környezet csendes eleganciája emelte tovább.
Közben a jubileumi bögrék és pólók derekasan fogytak. Láng Attila, Láng Nóri és Láng Lelle olyan magától értetődő biztonsággal találták meg mindenkinek a megfelelő méretet, mintha ez is része volna a tenyésztési programnak. Büszkeségünk, a Jubileumi kiadvány a fajtáról, mindenről és mindenkiről, ami és aki a kutyák mögött festői hátteret kínál, kikerült a pultra, hogy aki olvasna is arról, amit idén ünnepelünk, immár könyvet lapozgatva is megtehesse. Köszönet Bese Antal időt, energiát nem kimélő munkájáért.
Külön köszönet és múlhatatlan hála illeti Pénzes Gábort is, aki a nevezési oldal folyamatos fejlesztésével és tökéletesítésével hosszú ideje olyan munkát végez, amely a háttérből teszi egyszerűbbé és gördülékenyebbé mindannyiunk dolgát. Az ilyen munka többnyire láthatatlan marad – egészen addig, amíg egyszer hiányozni nem kezd.
Délután kettőkor következett a Best in Show, majd a kölyökhandling. Ez utóbbi talán a nap legbiztatóbb képe marad. Lehet a küllemről, a standardról, a szőrszerkezetről vagy a mozgásról hosszasan értekezni, de egy fajta jövője végső soron mégis azokban a gyerekekben rejlik, akik ma még kissé bátortalanul vezetik körbe kutyájukat a ringben. Az, hogy valamennyien rozettával térhettek haza, nem is annyira jutalom volt, mint inkább halk biztatás.
A Best in Show-t és az azt követő tombolasorsolást Korózs Gábor, a MEOESZ elnöke vezette le biztos kézzel, minden különösebb feltűnés nélkül – ami talán a legnagyobb dicséret, amely egy konferansziét érhet.
A nap végén pedig a Boldogi Vadásztársaság vendégszeretete tette teljessé az ünnepet. A közösen elfogyasztott ebéd ilyenkor már több egyszerű étkezésnél. A hosszú nap után az emberek lassabban beszélnek, többet nevetnek, kevésbé fontos, ki milyen címet nyert, és sokkal fontosabb, hogy ugyanazt az asztalt ülik körbe.
Estére a park kiürült.
A sátrak eltűntek, a díjak új gazdáikhoz kerültek, a ring helyét benőtte a csend. Mintha semmi sem történt volna.
Pedig történt.
Hatvan év történetéhez hozzáíródott még egy nap.
Az ember ilyenkor óhatatlanul arra gondol, hogy a közösségek valójában nem a nagy pillanatokból épülnek fel. Hanem abból a sok apró, látszólag jelentéktelen mozzanatból – egy korán érkező autóból, egy szél által felkapott bírálati lapból, egy asztal alatt fekvő vizslából, egy önként vállalt adminisztrációból, egy észrevétlenül működő nevezési rendszerből, egy jól sikerült ebédből vagy egy őszinte kézfogásból –, amelyek külön-külön szinte észrevehetetlenek, együtt azonban képesek megtartani egy közösséget.
És talán ez az, amit hagyománynak nevezünk. Nem egyszerűen a múlt továbbélését, hanem azt a különös emberi képességet, hogy újra és újra ugyanazt a történetet kezdjük el, miközben minden alkalommal egy kicsit mások vagyunk. Hatvan év után talán éppen ez ad okot az ünneplésre.
Gratulálunk minden résztvevőnek, díjazottnak és köszönjük vendégeink, hogy jelenlétükkel megtisztelték a jubileumi rendezvényünket!
Kitűnő I. Veterán KLGY, Legszebb Veterán, Veterán CAC
Osztály
Nevezett szuka neve
Elért eredmény
Baby osztály
Zöldmáli-Hunter Egres
Nagyon igéretes I. Baby KLGY, Legszebb baby
Kölyök osztály
Dunaparti Drótos Ukáz
Nagyon igéretes I. Kölyök KLGY, Legszebb kölyök
Kölyök o.
Dunaparti Drótos Usgyi
Fiatal osztály
Bianca Rusty Queen
Fiatal o.
Dolgos-Nimród Zűrös
Kitűnő II. Res.CAC
Fiatal o.
Illancsmajori Hajhász Józsa
Kitűnő IV.
Fiatal o.
Ipoly-völgyi drótos Bejke
Kitűnő I. HPJ, Fiatal KLGY, Legszebb fiatal
Fiatal o.
Zöldmáli Freya
Kitűnő III.
Nyílt osztály
Áldozóvölgyi-Drótos Fauna
Kitűnő III.
Nyílt o.
Illancsmajori Hajhász Boróka
Kitűnő II.
Nyílt o.
Kakat-ligeti Cinke
Kitűnő
Nyílt o.
Mezőföldi Kajtató Dallam
Kitűnő I. CAC
Nyílt o.
Rege v.d. Bromen
Kitűnő IV.
Munka osztály
Csővárberki Nektár
Munka o.
Csővárberki Tréfa
Kitűnő IV.
Munka o.
Csővárberki Vöcsök
Kitűnő III.
Munka o.
Kakat-ligeti Cukor
Kitűnő
Munka o.
Süni vom Wagnersgrund
Kitűnő II. Res.CAC
Munka o.
Zöldmáli Aqua
Kitűnő I. CAC, KLGY, BOS
Győztes osztály
Áldozóvölgyi Drótos Kátya
Kitűnő I. CH.CAC
Győztes o.
Alkony von der Quelle Alba Regia
Kitűnő IV.
Győztes o.
Csővárberki Titok
Kitűnő
Győztes o.
Dunaparti Drótos Ricsaj
Kitűnő III.
Győztes o.
Nubia del Fatalbecco
Kitűnő
Győztes o.
Zöldmáli-Hunter Zsálya
kitűnő II. Res.CAC
Veterán osztály
Henna Du Domaine Saint Hubert
Kitűnő I. CAC, Veterán KLGY
Veterán o.
Mezőföldi Kajtató Dolgos
Tenyészszemle
Kutya neve
Ivara
TK. Szám
Eredmény
Illancsmajori Hajhász Józsa
szuka
MET.Dszmv.2248/25
Küllemileg tenyészthető
Ipoly-völgyi drótos Bejke
szuka
MET.Dszmv.2305/25
Küllemileg tenyészthető
Dunaparti Drótos Tróger
kan
MET.Dszmv.2276/25
Küllemileg tenyészthető
Ipoly-völgyi drótos Baján
kan
MET.Dszmv.2301/25
Küllemileg tenyészthető
Ipoly-völgyi drótos Bátor
kan
MET.Dszmv.2303/25
Küllemileg tenyészthető
Mézespataki Árgyélus
kan
MET.Dszmv.2350/25
Küllemileg tenyészthető
Zöldmáli Freya
szuka
MET.Dszmv.2453/H/26
Küllemileg tenyészthető
Végezetül köszönettel tartozunk mindenkinek, aki az elmúlt hónapokban azon dolgozott, hogy ez a rendezvény egy szép élmény legyen a jelenlévők számára.
Rákóczifalva. Már maga a név is olyan, mintha egy régi magyar regény lapjairól maradt volna hátra, ahol a hősök még lóháton érkeznek, és minden második kertben gyümölcsfa áll. Most éppen cseresznyefa. Sok. Nagyon sok. Június 6-án itt rendezte meg egyesületünk az alapvizsgát, a vízi-mezei vizsgát és a tenyészszemlét. Tíz alapvizsgázó, tíz vízi-mezeis és hat tenyészszemlés kutya érkezett, gazdáikkal, reményeikkel és – ezt már a nap végére tudjuk biztosan – kellő mennyiségű porral a lábukon. A reggel még udvarias volt. Olyan kellemes, hűvös, koranyári idő fogadott bennünket, amikor az ember hajlamos azt hinni, hogy az időjárás az ő oldalán áll. Később azonban a nyár úgy döntött, megmutatja, hogy ki a főnök, és elővette a komolyabb arcát. Nem volt kegyetlen, csak határozott. A kutyák pedig addig is tették a dolgukat. Kerestek, apportíroztak, úsztak, együttműködtek, olykor vitatkoztak a világgal, de többnyire mégiscsak bizonyították, hogy ezért a fajtáért szeretünk újra és újra hajnalban kelni. És ott volt a cseresznye. Rákóczifalván ugyanis szemmel láthatóan nem lehet úgy megépíteni egy utcát, hogy abba legalább néhány cseresznyefa ne kerüljön. Ropogós, érett, mélypiros gyümölcsök csüngtek fürtökben mindenfelé. Aki nem szakított belőlük legalább egyszer, az vagy nagyon fegyelmezett ember, vagy nem járt arra. A nap végére aztán megérkezett a jutalom is. A Varsány Vadásztársaság jóvoltából vaddisznópörkölt került az asztalra. Ahogy az ilyen alkalmakon lenni szokott, a beszélgetések hirtelen sokkal vidámabbak lettek, a vizsgák nehézségei pedig fokozatosan átalakultak izgalmas történetekké. Mire az utolsó tányér is kiürült, már mindenki tudta, hogyan kellett volna még szebben megállni azt a vadat, még elegánsabban behozni azt a kacsát, vagy éppen még gyorsabban megtalálni azt, amit reggel még senki sem látott.
Köszönjük bíróink munkáját: Dr. Madléna András vezetőbírónak, Dán Lászlónak, Kiss Lászlónak, Nagy Rolandnak, Szögi Lajosnak és Dr. Varga Zsoltnak, valamint Czekes Loránd küllembírónak. Köszönjük az iroda munkáját Metzger Zsuzsának és Török Krisztinának, akik – mint általában – gondoskodtak arról, hogy a papírok ugyanoda kerüljenek vissza, ahonnan előkerültek, ami közigazgatási és metafizikai értelemben egyaránt jelentős teljesítmény.
Köszönettel tartozunk a Varsány Vadásztársaságnak a helyszínért, a szervezésért, a vendéglátásért és azért a ritka érzésért, amikor egy rendezvényen minden a helyén van. És legfőképpen Nagy Rolandnak, aki még a mindenen is rajtatartotta a szemét, és szinte a bőrén érezte, hogy hol és mire van szükség..
A jubileumi év alkalmából egy különleges évfordulós kiadvánnyal is készülünk. Az elmúlt napokban kérdőívet küldtünk minden tenyésztő részére e-mailben, hogy közösen gyűjthessük össze a fajta elmúlt 60 évének emlékeit, történeteit és gondolatait. Kérlek, amennyiben nem érkezett meg a kérdőívünk, keressetek bennünket!
Szeretnénk, ha ez a 60 év nem csak egy szám lenne — hanem közös emlékezet.
Van az a májusi eső, amelyik egész nap fenyegetően toporog a közelben, mint egy sértett rokon a lakodalomban, de végül mégis kivárja, hogy az ember legalább a munkáját elvégezhesse. Tiszanánán most ilyen eső jutott nekünk. Csak bizonytalanul szitált, sírdogált kicsit, amíg a kutyák dolgoztak, a dézsából viszont akkor kezdték igazán önteni az égi vizet, amikor végre leültünk a bográcsban főtt tárkonyos őzragu mellé. Ennél rosszabb időzítései is vannak az életnek.
A nap gyorsan és szépen zajlott le: 8 alapvizsgázó, 8 vízi-mezei vizsgázó és 9 tenyészszemlés kutya érkezett. Volt lendület, volt izgalom, volt néhány túláradóan lelkes pillanat is, amikor a fiatal vizslák úgy érezték, hogy a feladatokat talán érdemes volna egy kicsit saját elképzelés szerint újraértelmezni. Márpedig a vizsganapok egyik örök tanulsága, hogy a szenvedély nagy erény — csak időnként nehéz pontosan irányba állítani. Ráadásul ez az év második első alkalma volt.
Cserhátsurány után Tiszanánán is most rendezett először vizsgát az egyesület — és milyen jó lenne, ha ebből hagyomány teremtődne. Mert vannak helyek, ahol az ember már az első alkalommal azt érzi, mintha régóta oda járna vissza. Köszönjük Dr. Madléna András vezetőbírónak, Bakumenko Jelenának, Kis Gábornak, Király Gergőnek, Nagy Rolandnak, Kocsmár Gyulának és Czekes Loránd küllembírónak az egész napos munkát, figyelmet és türelmet. Hála és köszönet a Tiszanánai TKVE-nek, azaz Kis Gábornak és csapatának az ételért, kávéért és kedves vendégszeretetért, valamint az adminisztráció biztos hátországáért Menyhárt Krisztinának, Metzger Zsuzsának és Török Krisztinának, igen, szerénytollú jómagamnak, mert az önkritika fontos, de a pontos adminisztráció még fontosabb. Puskás Borbála ugyan nem tudott eljönni, de óvó figyelmét végig mindhárman éreztük a vizsgalapokon, és arról sem feledkeztünk meg, hogy legyen talpa a római számoknak a díjba sorolásokkor.
Szép nap volt. Dolgos, sárszagú, vizslás, aranyat érő eső előtti és eső utáni. Pont olyan, amilyennek ezeknek a napoknak lenniük kell.
Ha ott lettem volna… – beszámoló a 2026. május 3-i alapvizsga és vízi-mezei vizsga napjáról
Ha ott lettem volna május 3-án, már a reggeli gyülekezőnél feltűnt volna, hogy ez most egy „családias” nap lesz. Nem a létszám fogja megdolgoztatni a bírókat — legalábbis első ránézésre. Mert kevés vizsgázó ide vagy oda, az ilyen napoknak van egy külön törvényszerűsége: minél kevesebben vagyunk, annál biztosabb, hogy valahogy mégis estig tart. Ha ott lettem volna, valószínűleg az első kávé után már elhangzik az a mondat, hogy „na, ezt ma hamar letudjuk”. És ha ott lettem volna, biztosan sejthettem volna, hogy innentől kezdve ez a nap már eldőlt. Mert egy alapvizsga és vízi-mezei nap sosem csak a darabszámról szól. Hanem arról, hogy minden kutyának megadjuk az időt, a lehetőséget — és néha azt a plusz három percet is, amiből aztán lesz húsz. Ha ott lettem volna, láttam volna a koncentrált várakozást a kezdésnél, a visszafojtott lélegzeteket, a „na most megmutatjuk” pillanatokat, és persze azokat is, amikor a kutya egészen máshogy gondolja. És ha ott lettem volna, biztosan lett volna pár olyan helyzet, amikor mindenki egyszerre próbál komoly maradni… kevés sikerrel. Mert ezek a napok ettől jók. Attól, hogy a végére már mindenki egy kicsit fáradtabb, egy kicsit napégettebb, és egy kicsit közelebb is kerül egymáshoz. Ha ott lettem volna, láttam volna, hogy a nap — a várakozásokkal ellentétben — szépen, komótosan, a maga tempójában ballag. Nem siet, nem kapkod, inkább alapos. És valahogy így lesz egy „kevés kutyás” napból mégis egy teljes értékű vizsganap. A bírói csapatnak ezúttal is köszönjük a munkáját: Konyecsni Károly vezetőbíró, valamint Gergelyné Zeitler Ágnes, Pomázi Ágoston, Szabó Sándor, Jung Jenő, Egle Zoltán és a küllembírálatot végző Glázer András mind a nyolc vizsgázónak megadta a lehetőséget, hogy a legjobbat ássák elő a legmélyebb bugyrokból is akár. Köszönjük a szervezőknek Takács Sándornak és a Baranya megyei Kinológiai Bizottságnak a nap lebonyolítását, a belvárdgyulai Belvárdi fogadónak a vendéglátást, az adminisztráló Menyhárt Krisztinának és Varsányi Zsuzsának a gondos és kitartó háttérmunkát, a felvezetőknek a kitartást, és a kutyáknak, hogy megint megmutatták: velük soha nincs „gyorsan letudjuk” nap. Ha ott lettem volna, a végén biztosan azt mondtam volna: persze, hogy nem lettünk kész hamarabb.
Beszámoló a 2026-os év első vizsganapjáról – Cserhátsurány, Vadkan-tó, április 25.
A tavasz Cserhátsurányban nem magyaráz: fúj, süt, próbára tesz – aztán nézi, ki mit kezd vele. Mi vittük a vizslákat, a reményeket, meg a szokásos „ma minden összeáll” érzést. Volt, ahol összeállt. Volt, ahol majd legközelebb. És pontosan ettől volt jó nap.
Tizenöt alapvizsgázó, öt vízi-mezei vizsgázó, VAV vizsga és hat kutya a tenyészszemlén – szép számok, de nem ez volt a lényeg, hanem az a ritka egyensúly, amikor a szakmaiság és a jó hangulat nem kioltják, hanem erősítik egymást. Mindenki figyelt, mindenki drukkolt – nemcsak a saját kutyájának, hanem a másikénak is, ami talán a legjobb fokmérője annak, hogy egy közösség rendben van.
A Vadkan horgásztó és vadaspark vizsgahelyszínként most debütált nálunk, és rögtön elsőre meggyőzően. A Cserhát lankái csendben tették a dolgukat, a muflonok a háttérből figyeltek (a kapu zárva, ők sem távozhattak nevezés nélkül), a Vadkan-tó pedig hozta a feladatot – és néha egy kis pluszt is. A partra sodródott halak némely kutyának inkább inspirációt jelentettek, mint zavaró tényezőt, ami emlékeztetett rá: a vizsla nemcsak dolgozik, hanem gondolkodik is – és a szusit nem csak hallomásból ismeri.
A munka viszont ettől még munka maradt. A vízi-mezei vizsgán volt minden, ami ilyenkor kell: keresés, megállás, utánkeresés, fegyelmezett apport – és persze azok a finom pillanatok, amikor eldől, hogy kutya és vezető tényleg együtt dolgozik-e, vagy csak egymás mellett. A szél néha átrendezte a terepet, a víz nem volt barátságos, de a mezőny szépen helytállt. Az alapvizsgán is látszott a befektetett munka: volt lendület, volt figyelem, és voltak nagyon szép, tiszta megoldások. Nem hibátlan nap volt, de éppen ettől volt valóságos.
A nap végére mindenki kapott valamit: aki sikerrel zárt, az visszaigazolást, aki kevésbé, az irányt. És talán ez a legfontosabb. Mert ezek a napok nem lezárnak, hanem tovább visznek – egy következő tréninghez, egy következő vizsgához, egy kicsit jobb együttműködéshez.
Az ebéd az Aranybakancs Vendégházban pontosan azt adta, amire ilyenkor szükség van: rendes rántott húst és egy kis lelassulást. Köszönjük Gál Józsefnek és feleségének a vendéglátást és a helyszínt – a Vadkan-tóval együtt ez így, ebben a formában nagyon egyben volt. Köszönet Ferencz Gábornak a segítségért. Jó eséllyel visszatérünk.
A szakmai munkát Gergelyné Zeitler Ágnes vezetőbíró irányította, mellette Takács Eszter, Lakatos-Wahlpetz Luca, Kiss Tamás, Kis Gábor és Király Gergő dolgozott. A tenyészszemlén a vizslaszépség régi jó barátja, Czekes Lóránd diktált orrhegytől-farokcsúcsig-alapos leíró értékelést a küllemét megmutatni érkezett egyedekről. Mindannyiuknak köszönet a figyelemért, a következetességért és azért a nyugodt jelenlétért, amitől egy vizsga nemcsak lezajlik, hanem értelme is van.
Az adminisztráció ezúttal is olajozottan zakatolt – Puskás Borbála, Menyhárt Krisztina (aki közben még vizsgázott is) és Bese Antal együtt nagyot futott értünk. Az egyesület új informatikai rendszere (áldassék Pénzes Gábor neve) és nyomtatója debütált, és – minden különösebb dráma nélkül – tette a dolgát. Ez önmagában is kisebb ünnep.
És a végére maradjon az, ami nem fér számokba: ez egy jó nap volt. Nem hibátlan, nem tankönyvi, nem „minden elsőre sikerül” típusú, hanem élő. Kutyákkal, emberekkel, széllel, néha halas mulatságokkal. Olyan nap, amihez mindenki hozzátesz valamit: egy jó munkát, egy rossz döntést, egy tanulságot, egy nevetést. És a végén ebből áll össze az egész.
Ha az év így kezdődik, akkor nem kell aggódni a folytatás miatt.
60 év. Egy fajta. És egy nap, ami számít. 
KLUBKIÁLLÍTÁS 2026 – Megnyitjuk a nevezést! 
a ringben,
a pálya szélén,
a beszélgetésekben.
Idén 60 éves a drótszőrű magyar vizsla fajta FCI elismerése. 
Időpont: 2026. július 11.
Örömmel jelentjük be, hogy a nevezés mától megnyílt!
Nevezési információk:
A jubileumi év alkalmából egy különleges évfordulós kiadvánnyal is készülünk. Az elmúlt napokban kérdőívet küldtünk minden tenyésztő részére e-mailben, hogy közösen gyűjthessük össze a fajta elmúlt 60 évének emlékeit, történeteit és gondolatait. Kérlek, amennyiben nem érkezett meg a kérdőívünk, keressetek bennünket!
Találkozzunk Hatvanban.
