Jubileum Hatvanban

Szerző: MDMTE | 2026.07.13 | eredmények, hírek, információ, kennelek, kiállítás, kiemelt hír, klubkiállítás, kölyök kutya, rendezvény, tenyészszemle, Uncategorized

Az esemény Fő támogatói:

Boehringer Ingelheim – Frontpro tabletta
NRdogs

Az esemény támogatói:
Vitamed
Vadászpont Kft
DogandYou
Vizsla-tó
Borostyánligeti Kennel
Eszterházi Drótos kennel
Zöld-Zala Kennel
Boldogi Vadásztársaság

Nagyon köszönünk minden támogatást!

A jubileumok különös tulajdonsága, hogy látszólag egyetlen naphoz kötődnek, valójában azonban mindig hosszabb időről beszélnek, mint amennyit a naptár mérni képes. Hatvan év önmagában csak szám. Egy kerek évforduló, amelyet néhány ünnepi mondattal is el lehetne intézni. Csakhogy aki valaha közel került egy fajtához, egy tenyésztői közösséghez, az tudja, hogy az időt itt másként mérik. Nem esztendőkben, hanem almokban, vadászidényekben, vizsganapokban, megsárgult fényképekben és azokban az emberekben, akik egyszer csak azon kapják magukat, hogy ugyanazokat a történeteket adják tovább, amelyeket valaha még hallgatóként őriztek meg.

A drótszőrű magyar vizsla FCI-elismerésének hatvanadik évfordulóját ünneplő klubkiállítás ezért már jóval azelőtt elkezdődött, hogy az első kutya belépett volna a ringbe.

A regisztrációt fél kilencre hirdettük meg, de a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum parkja már nyolc óra tájban benépesült. Nem sietett senki, mégis mindenki korábban érkezett. Mintha az ember ösztönösen megérezné, hogy vannak napok, amelyekhez a várakozás is hozzátartozik. Az ismerős arcok, a kutyák nyugtalan topogása, a póráz finom feszülése, a kézfogások és a rég félbehagyott beszélgetések folytatása már önmagukban az ünnep első felvonását jelentették.

Mielőtt azonban a bírálat kezdetét vette volna, a közösség egy rövid pillanatra megállt. Olyan csend volt ez, amelyben a jelen udvariasan félrehúzódik a múlt elől: Noveczki Katalin MDMTE elnökasszonytól az egyesület életműdíját Pomázi Ágoston vehette át. Az ilyen elismerések mindig egyetlen ember nevéhez kapcsolódnak, mégis sokak munkáját idézik fel, hiszen egy tenyésztői közösségben életművek ritkán születnek magányosan. Kutyák, mesterek, tanítványok, barátok, viták, kudarcok és újrakezdések állnak mögöttük.

Tíz órakor aztán minden korábbi beszélgetés átadta helyét annak, amiért tulajdonképpen mindenki jött.

Ötvenöt nevezett kutya. Kimondva egyszerű adat. Végignézve rajtuk azonban inkább ötvenöt történet. Ötvenöt elképzelés arról, milyen is legyen a drótszőrű magyar vizsla. És ugyanakkor egyetlen közös történet, amelynek minden szereplője ugyanabba az irányba tekint.

Oláh Gábor bíró egész nap rendíthetetlen nyugalommal dolgozott. Van valami különös méltóság abban az emberben, aki hosszú órákon keresztül képes minden egyes kutyát úgy szemlélni, mintha az volna a nap első bírálata. A figyelemnek ez a fegyelme ritka tulajdonság, és talán éppen ezért olyan tiszteletre méltó.

Mellette Dr. Menyhárt Krisztina lankadatlan szorgalommal jegyezte fel a bírálatok minden mondatát, miközben az adminisztráció másik végén Török Krisztina igyekezett rendet tartani papírok, bírálati lapok és a nyári szél meglehetősen önálló elképzelései között. A légmozgás ugyanis egész nap azt a benyomást keltette, hogy a dokumentumok természetes élőhelye nem az asztal, hanem valahol Hatvan fölött keresendő. A nap legmozgalmasabb, legkritikusabb pillanataiban Puskás Borbála is bekapcsolódott az adminisztrációba; segítsége éppen akkor érkezett, amikor arra a legnagyobb szükség volt.

Az iroda működésének valódi biztosítéka azonban – mint minden jól szervezett intézményben – nem az volt, akit hivatalosan annak neveztek. Az asztal alatt ugyanis ott feküdt Sárika. Nem zavarta a bírálatot. Nem szólt bele a szervezésbe. Nem követelte magának sem a különdíjakat, sem a rozettákat, sem a klubkiállítás fakutyáját. Csupán figyelt. Olyan méltóságteljes nyugalommal, amellyel csak azok tudnak figyelni, akik pontosan tisztában vannak saját jelentőségükkel, és ebből kifolyólag semmit sem kell bizonyítaniuk.

Az időjárás ezúttal kivételes tapintatról tett tanúbizonyságot. A hőség, amely egy héttel korábban még forró marokkal szorongatta az országot, ezúttal máshol keresett magának elfoglaltságot, így Hatvan fölött kellemes nyári idő maradt. A múzeum parkja pedig olyan természetességgel fogadta be a rendezvényt, mintha mindig is erre várt volna. Köszönet illeti Kis Gábort és munkatársait, akik nem csupán helyszínt biztosítottak, hanem méltó keretet is adtak egy olyan ünnepnek, amelynek rangját éppen a környezet csendes eleganciája emelte tovább.

Közben a jubileumi bögrék és pólók derekasan fogytak. Láng Attila, Láng Nóri és Láng Lelle olyan magától értetődő biztonsággal találták meg mindenkinek a megfelelő méretet, mintha ez is része volna a tenyésztési programnak. Büszkeségünk, a Jubileumi kiadvány a fajtáról, mindenről és mindenkiről, ami és aki a kutyák mögött festői hátteret kínál, kikerült a pultra, hogy aki olvasna is arról, amit idén ünnepelünk, immár könyvet lapozgatva is megtehesse. Köszönet Bese Antal időt, energiát nem kimélő munkájáért.

Külön köszönet és múlhatatlan hála illeti Pénzes Gábort is, aki a nevezési oldal folyamatos fejlesztésével és tökéletesítésével hosszú ideje olyan munkát végez, amely a háttérből teszi egyszerűbbé és gördülékenyebbé mindannyiunk dolgát. Az ilyen munka többnyire láthatatlan marad – egészen addig, amíg egyszer hiányozni nem kezd.

Délután kettőkor következett a Best in Show, majd a kölyökhandling. Ez utóbbi talán a nap legbiztatóbb képe marad. Lehet a küllemről, a standardról, a szőrszerkezetről vagy a mozgásról hosszasan értekezni, de egy fajta jövője végső soron mégis azokban a gyerekekben rejlik, akik ma még kissé bátortalanul vezetik körbe kutyájukat a ringben. Az, hogy valamennyien rozettával térhettek haza, nem is annyira jutalom volt, mint inkább halk biztatás.

A Best in Show-t és az azt követő tombolasorsolást Korózs Gábor, a MEOESZ elnöke vezette le biztos kézzel, minden különösebb feltűnés nélkül – ami talán a legnagyobb dicséret, amely egy konferansziét érhet.

A nap végén pedig a Boldogi Vadásztársaság vendégszeretete tette teljessé az ünnepet. A közösen elfogyasztott ebéd ilyenkor már több egyszerű étkezésnél. A hosszú nap után az emberek lassabban beszélnek, többet nevetnek, kevésbé fontos, ki milyen címet nyert, és sokkal fontosabb, hogy ugyanazt az asztalt ülik körbe.

Estére a park kiürült.

A sátrak eltűntek, a díjak új gazdáikhoz kerültek, a ring helyét benőtte a csend. Mintha semmi sem történt volna.

Pedig történt.

Hatvan év történetéhez hozzáíródott még egy nap.

Az ember ilyenkor óhatatlanul arra gondol, hogy a közösségek valójában nem a nagy pillanatokból épülnek fel. Hanem abból a sok apró, látszólag jelentéktelen mozzanatból – egy korán érkező autóból, egy szél által felkapott bírálati lapból, egy asztal alatt fekvő vizslából, egy önként vállalt adminisztrációból, egy észrevétlenül működő nevezési rendszerből, egy jól sikerült ebédből vagy egy őszinte kézfogásból –, amelyek külön-külön szinte észrevehetetlenek, együtt azonban képesek megtartani egy közösséget.

És talán ez az, amit hagyománynak nevezünk. Nem egyszerűen a múlt továbbélését, hanem azt a különös emberi képességet, hogy újra és újra ugyanazt a történetet kezdjük el, miközben minden alkalommal egy kicsit mások vagyunk. Hatvan év után talán éppen ez ad okot az ünneplésre.

Gratulálunk minden résztvevőnek, díjazottnak és köszönjük vendégeink, hogy jelenlétükkel megtisztelték a jubileumi rendezvényünket!

Katalógus

Klubkiállítás képei

Tenyészszemle

Végezetül köszönettel tartozunk mindenkinek, aki az elmúlt hónapokban azon dolgozott, hogy ez a rendezvény egy szép élmény legyen a jelenlévők számára.

Kiemelt köszönettel tartozunk támogatóinknak: