Rákóczifalva vizsganap

Rákóczifalva vizsganap

Cseresznye, vizslák, vaddisznó

Rákóczifalva. Már maga a név is olyan, mintha egy régi magyar regény lapjairól maradt volna hátra, ahol a hősök még lóháton érkeznek, és minden második kertben gyümölcsfa áll. Most éppen cseresznyefa. Sok. Nagyon sok.
Június 6-án itt rendezte meg egyesületünk az alapvizsgát, a vízi-mezei vizsgát és a tenyészszemlét. Tíz alapvizsgázó, tíz vízi-mezeis és hat tenyészszemlés kutya érkezett, gazdáikkal, reményeikkel és – ezt már a nap végére tudjuk biztosan – kellő mennyiségű porral a lábukon. A reggel még udvarias volt. Olyan kellemes, hűvös, koranyári idő fogadott bennünket, amikor az ember hajlamos azt hinni, hogy az időjárás az ő oldalán áll. Később azonban a nyár úgy döntött, megmutatja, hogy ki a főnök, és elővette a komolyabb arcát. Nem volt kegyetlen, csak határozott.
A kutyák pedig addig is tették a dolgukat. Kerestek, apportíroztak, úsztak, együttműködtek, olykor vitatkoztak a világgal, de többnyire mégiscsak bizonyították, hogy ezért a fajtáért szeretünk újra és újra hajnalban kelni.
És ott volt a cseresznye.
Rákóczifalván ugyanis szemmel láthatóan nem lehet úgy megépíteni egy utcát, hogy abba legalább néhány cseresznyefa ne kerüljön. Ropogós, érett, mélypiros gyümölcsök csüngtek fürtökben mindenfelé. Aki nem szakított belőlük legalább egyszer, az vagy nagyon fegyelmezett ember, vagy nem járt arra.
A nap végére aztán megérkezett a jutalom is. A Varsány Vadásztársaság jóvoltából vaddisznópörkölt került az asztalra. Ahogy az ilyen alkalmakon lenni szokott, a beszélgetések hirtelen sokkal vidámabbak lettek, a vizsgák nehézségei pedig fokozatosan átalakultak izgalmas történetekké. Mire az utolsó tányér is kiürült, már mindenki tudta, hogyan kellett volna még szebben megállni azt a vadat, még elegánsabban behozni azt a kacsát, vagy éppen még gyorsabban megtalálni azt, amit reggel még senki sem látott.

Köszönjük bíróink munkáját: Dr. Madléna András vezetőbírónak, Dán Lászlónak, Kiss Lászlónak, Nagy Rolandnak, Szögi Lajosnak és Dr. Varga Zsoltnak, valamint Czekes Loránd küllembírónak. Köszönjük az iroda munkáját Metzger Zsuzsának és Török Krisztinának, akik – mint általában – gondoskodtak arról, hogy a papírok ugyanoda kerüljenek vissza, ahonnan előkerültek, ami közigazgatási és metafizikai értelemben egyaránt jelentős teljesítmény.

Köszönettel tartozunk a Varsány Vadásztársaságnak a helyszínért, a szervezésért, a vendéglátásért és azért a ritka érzésért, amikor egy rendezvényen minden a helyén van. És legfőképpen Nagy Rolandnak, aki még a mindenen is rajtatartotta a szemét, és szinte a bőrén érezte, hogy hol és mire van szükség..

Tenyészszemle eredmények

Kutya neveIvarFajtaTK számMinősítés
Dolgos-Nimród ZűrösszukaRövidszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.2274/25küllemileg tenyészthető
Pitypang DáridókanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.8013/25küllemileg tenyészthető
Lajtaparti-Vadász GrappakanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.7950/25küllemileg tenyészthető
Dolgos-Nimród ZenészkanDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.2265/25küllemileg tenyészthető

Konfirmáció eredmény

Kutya neveIvarFajtaTK számMinősítés
Pannon-Box TüzesszukaDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.2388/R/26 származási lap kiadható

Vezető bíró: Dr. Madléna András

Alapvizsga eredmények

Kutya neveIvarFajtaTK számEredményMinősítés
Dolgos-Nimród ZűrösszukaDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.2274/25141kiválóan megfelelt
Császtai Vadász HercegkanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.7273/24144kiválóan megfelelt
Somlóhegyi KarmaszukaRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.8584/26141kiválóan megfelelt
Pitypang DáridókanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.8013/25137kiválóan megfelelt
Lajtaparti-Vadász GrappakanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.7950/25141kiválóan megfelelt
Lajtaparti-Vadász AranyszukaRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.3334/19141kiválóan megfelelt
Dolgos-Nimród ZenészkanDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.2265/25144kiválóan megfelelt
Somlóhegyi BajorkanRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.7173/24 – 02124/24138kiválóan megfelelt
Kocsmárerdei DalmaszukaRövidszőrű magyar vizslaMET.Mv.8708/26143kiválóan megfelelt
Mézespataki AtalaszukaDrótszőrű magyar vizslaMET.Dszmv.2355/25144kiválóan megfelelt

Vizi-mezei vizsga eredményei

Kutya neveIvarFajtaTK számEredményMinősítés
Csővárberki Bátorkan Rövidszőrű magyar vizsla MET.Mv.8135/25 274 I. díj 
Somlóhegyi Areskan Rövidszőrű magyar vizsla MET.Mv.7136/24 257 I. díj 
Szigetközi Vadász Akácszuka Rövidszőrű magyar vizsla MET.Mv.6168/22 284 I. díj 
Áldozóvölgyi Drótos Kapitánykankan Drótszőrű magyar vizsla MET.Dszmv.2054/24 281 I. díj 
Stannis z Konca Burzykan Rövidszőrű magyar vizsla PKR.VII/23678 260 I. díj 
Fani od Slavonske Sumeszuka Drótszőrű magyar vizsla HR.MVo.10058 266 III. díj 
Csővárberki Opálszuka Drótszőrű magyar vizsla MET.Dszmv.1416/21 284 I. díj 
Csővárberki Zirkonszuka Drótszőrű magyar vizsla MET.Dszmv.2220/25 nem felelt meg 
KLUBKIÁLLÍTÁS 2026 – Megnyitjuk a nevezést!

KLUBKIÁLLÍTÁS 2026 – Megnyitjuk a nevezést!

🎉 60 év. Egy fajta. És egy nap, ami számít. 🎉

🐾 KLUBKIÁLLÍTÁS 2026 – Megnyitjuk a nevezést! 🐾

Van az a nap az évben, amikor a drótszőrű magyar vizsla nem „csak” jelen van — hanem főszerepet kap.

Amikor a tenyésztői munka, a szakmaiság, a szenvedély és az a különleges kötődés egyszerre mutatja meg magát:

🏆 a ringben,

🌿 a pálya szélén,

🤝 a beszélgetésekben.

2026-ban ez a nap még különlegesebb lesz.

✨ Idén 60 éves a drótszőrű magyar vizsla fajta FCI elismerése. ✨

Ezt nem lehet félhangosan ünnepelni.

📍 Időpont: 2026. július 11.

📍 Helyszín: Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum, Hatvan

Egy hely, ahol még a falak is történeteket mesélnek — és idén mi is hozzáteszünk egy fontos fejezetet.

A klubkiállítás minden évben a fajta legnagyobb küllemi megmérettetése. Itt nemcsak címek dőlnek el, hanem visszaigazolások is születnek:

hogy jó irányba tartunk, hogy van értelme annak a munkának, amit a hétköznapokban, sokszor csendben végzünk.

És persze ott vannak a találkozások is:

régi ismerősök, új arcok, nagy ígéretek — és azok a kutyák, akik miatt az egészet csináljuk. 🧡

📣 Örömmel jelentjük be, hogy a nevezés mától megnyílt!

🔗 Nevezési információk:

nevezes.drotszorumagyarvizsla.hu

📖 A jubileumi év alkalmából egy különleges évfordulós kiadvánnyal is készülünk. Az elmúlt napokban kérdőívet küldtünk minden tenyésztő részére e-mailben, hogy közösen gyűjthessük össze a fajta elmúlt 60 évének emlékeit, történeteit és gondolatait. Kérlek, amennyiben nem érkezett meg a kérdőívünk, keressetek bennünket!

Szeretnénk, ha ez a 60 év nem csak egy szám lenne — hanem közös emlékezet.

🐕 Találkozzunk Hatvanban.

Veled lesz kerek ez az év.

MDMTE Közgyűlés

MDMTE Közgyűlés

Tisztelt Sporttárs/Nő!


Értesítem, hogy a Magyarországi Drótszőrű MagyarVizsla Tenyésztők Egyesülete közgyűlést tart, melyre ezúton tisztelettel meghívom.


Helye és időpontja:
1134 Budapest, Huba utca 6.
2026. április 18. 16 óra

Napirendi pontok

  1. A levezetó elnök, jegyzókönyvvezetó és hitelesítők megválasztása
  2. Határozatképesség megállapítása
  3. Napirendi pontok jóváhagyása
  4. évi Elnöki beszámoló és szavazás annak elfogadásáról
  5. A Tenyésztési Bizottság 2025, évi beszámolója és szavazás annak elfogadásáról
  6. A Felügyelő Bizottság 2025. évi beszámolója és szavazás annak elfogadásáról
  7. 2025. évi pénzügyi és mérleg beszámolója és szavazás annak elfogadásáról
  8. Egyebek

A Közgyűlésen csak a 2026.évi érvényes tagsági felmutatásával lehet részt venni. Kérem ezt hozza magával!
Amennyiben a Közgyűlés a megjelentek száma miatt a fenti időpontban határozatképtelen lenne, úgy ugyanezen napra 16.30 órára (30 perccel később) a Közgyűlést ismételten összehívom.
Ebben az esetben az ismételten összehívott Közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes, de csak az eredetileg meghirdetett napirendi pontok tárgyalhatók a Közgyűlés keretében.
Tekintettel a napirendi pontok és a határozatképesség fontosságára, megjelenésére és aktív részvételére feltétlenül számítok.

Sporttársi üdvözlettel:

Noveczki Katalin
Elnök

Csóvár, 2026, március 30.

Meghívó

Jogsegítség az MDMTE tagoknak

Jogsegítség az MDMTE tagoknak

Március 21-én reggel egy kutyástársunkkal olyan dolog történt, amire nincs elfogadható magyarázat.
Egy idős, 14 éves, békés kutya – aki alig lát, alig hall, és egész életében barátságos volt – egyszerűen odasétált egy emberhez az erdőben. Az ember erre válaszul akkorát ütött a fejére, hogy a kutya koponyája betört, és azonnal összeesett. Mindezt úgy, hogy a gazda előre szólt: nem bánt, öreg kutya. Ez sem számított. Az ütés után az illető egyszerűen továbbment.
Ezt nehéz higgadtan leírni. Mert itt nem félreértés történt, nem egy rosszul sikerült helyzet, hanem egy teljesen indokolatlan, súlyos erőszak. És az a kérdés, ami ilyenkor óhatatlanul felmerül: hogyan történhet meg ilyen? Hogyan lehetséges, hogy valaki egy védtelen, idős állattal ezt megteszi – majd következmények nélkül továbbmegy?
Az ilyen helyzetek után sokan ugyanazzal szembesülnek: nemcsak a történtek súlya nehéz, hanem az is, hogy nem világos, mit kell ilyenkor tenni, hova lehet fordulni, hogyan lehet egyáltalán elindítani az ügyet.
Ezért tesszük most közzé az alábbi rövid útmutatót. Nem azért, mert mindenre választ ad, hanem azért, hogy legalább az első lépések ne maradjanak bizonytalanok.

Mit tegyél, ha kutyásként nehéz helyzetbe kerülsz?
A kutyázás öröm, de néha egészen váratlan helyzetekbe is bele lehet futni. Lehet szó konfliktusról más kutyatartóval, szomszéddal, egy félrecsúszott helyzetről egy sétán, hatósági kérdésről, elveszett vagy sérült állatról, vagy akár olyan esetről is, amikor egy kutya nincs megfelelő körülmények között tartva. Ilyenkor sokszor nem is az a legnehezebb, hogy mi történt, hanem az, hogy az ember nem tudja, hova forduljon.
Ebben szeretnénk egy kis iránymutatást adni. Ha a helyzet sürgős, és ember vagy állat biztonsága közvetlen veszélyben van, a legegyszerűbb és legfontosabb lépés a 112-es segélyhívó. Ha nem azonnali veszélyről van szó, de felmerül például állatkínzás vagy súlyos elhanyagolás gyanúja, érdemes a rendőrséghez fordulni, illetve a helyileg illetékes jegyzőt vagy az állategészségügyi hatóságot (például a NÉBIH) értesíteni. Az ilyen esetek jogilag sem „magánügyek” (lásd: Btk. 244. § állatkínzás).
Más típusú helyzetekben – például vitás ügyeknél, tartási körülményekkel kapcsolatos problémáknál, vagy ha egyszerűen tanácstalan vagy – sokszor a helyi önkormányzat, a jegyző, egy állatorvos vagy egy állatvédő szervezet tud első körben eligazítást adni. Már az is nagy segítség, ha tudod, kihez érdemes fordulni, és nem maradsz egyedül a helyzettel.
Ami szinte minden esetben hasznos: ha lehetőséged van rá, dokumentáld a történteket – jegyezd fel az időpontot, a helyszínt, készíts fotót vagy videót. Ez később sok félreértést megelőzhet, vagy akár bizonyító erejű is lehet. Ugyanakkor fontos, hogy ne sodord magad veszélybe; nem az a cél, hogy egyedül oldj meg egy konfliktust, hanem hogy a megfelelő helyre kerüljön az ügy.


Ha a helyzet bonyolultabb, vagy úgy érzed, hogy teljesen magadra maradtál, iránymutatásért felveheted a kapcsolatot egyesületünk tagjával, dr. Metzger Zsuzsával a +36 30 9962 332 telefonszámon.

Ez a lehetőség elsődlegesen a tájékozódást segíti, nem helyettesíti a hivatalos eljárásokat vagy a szakmai jogi képviseletet.
Ez az útmutató abban szeretne segíteni, hogy az első lépés ne legyen bizonytalan. Nem jogi tanácsadás, és egyesületünk nem nyújt jogi képviseletet, de hisszük, hogy ha tudjuk, merre induljunk, sok helyzet gyorsabban és nyugodtabban rendezhető – a kutyák és a gazdák érdekében is.
Mert a kutyáink számítanak ránk – és mi, kutyások, számíthatunk egymásra.

FELHÍVÁS

FELHÍVÁS

Sz.: 1/2026

FELHÍVÁS

A Magyarországi Drótszőrű Magyarvizsla Tenyésztők Egyesülete felhívja a tenyésztők, tulajdonosok figyelmét a Tenyésztési Szabályzatban (A drótszőrű magyar vizsla tenyésztési programja) foglaltak maradéktalan betartására, különös tekintettel az almok születése tényének lejelentése határidejének és az alombejelentés határidejének pontos betartására.
Amennyiben a tenyésztők, tulajdonosok a meghatározott határidőket nem tartják be, az MDMTE a Tenyésztési Szabályzatban foglaltak szerint szankcionál.

Csővár, 2026. február 24.

Noveczki Katalin
MDMTE
elnök

Új funkcióval bővült az MDMTE oldal

Új funkcióval bővült az MDMTE oldal

Fontos változás az MDMTE-nél!

Kedves Tagtársunk, leendő tagtársunk és rendezvényeinkre nevezők!

2026 január 12-én megnyitottuk egyesületünk új regisztrációs /nevezési oldalát, ezzel megújul a tagdíjbefizetés és a rendezvényeinkre való jelentkezés módja.

Ettől kezdve egy egységes, webes rendszeren keresztül intézhető:

✔️ az egyesületi tagság

✔️ a tagdíj befizetése

✔️ az MDMTE rendezvényeire történő jelentkezés (tagsággal vagy anélkül)

A regisztrációt követően elérhetővé válik a kártyás fizetés a SimplePay szolgáltatásán keresztül, illetve a kutyák egyszeri regisztrációját követően nagyban egyszerűsödik a rendezvényekre való nevezés is. A regisztrációt követően lehetőség van és szükséges feltölteni a regisztrált tagtársunknak a nevezett kutya törzskönyvét (valamint vizsga-, kiállítási és versenyeredményeit, illetve akár egészségügyi szűréseket is), mely rendezvényeinkre való nevezéshez szükséges.

Miért érdemes MDMTE tagnak lenni?

🐾 Kedvezményes nevezési díjak rendezvényeinkre

🐾 Szakmai támogatás és tapasztalatcsere

🐾 Jó közösség, aktív klubélet

🐾 Szavazati jog az éves közgyűléseken (kivéve pártoló tag)

Kérünk mindenkit, hogy a jövőben ezt az új rendszert használja a jelentkezések és befizetések során.

ℹ️ Fontos információ a tagdíjat korábban befizető már aktív tagjainknak:

Akik az idei évre már átutalással rendezték a tagsági díjukat, azoknak csupán regisztrálniuk kell az oldalon.

A regisztrációt követően tagsági státuszukat manuálisan állítjuk át, további teendőjük nincs.

A rendszerben felmerülhetnek még kisebb hibák, melyek korrigálásához kérjük vegyék fel velünk a kapcsolatot a probléma jelzésével.

Köszönjük az együttműködést! 🤝

Az idei évtől ezen az oldalon lehet jelentkezni a különböző rendezvényeinkre, vizsganapokra, klubkiállításra és versenyekre is. A nevezési oldalon azonnali fizetésre van lehetőség, amivel minden jelentkezés aktívvá válik. Újdonság lesz a nevezési lehetőségek számának maximálása, a „későn ébredők” várólistára kerülnek.

A rendezvényekre természetesen nem csak tagjaink jelentkezhetnek, a regisztráció során nem kötelező az egyesület tagjává válni.

Regisztráció

Letölthető a regisztrációt segítő információs levél.

Az együttműködést előre is köszönjük!

MDMTE