Új taggal, új kennellel bővült a drótszőrű magyar vizslások közössége!

Andor Zsófia 2020. október 22-én bejegyeztette Alberti Drótos Vizsland néven az új kennelt.

Dolgos-Nimród Csupor “Nuca” 2017 júliusa óta van velem. De a történet még az általános iskolában kezdődött egy balatoni edzőtáborban, ahol az egyik csapattársam férje (Kiss Robert) elhozta a kutyájukat is, Harcost, aki egy drótszőrű magyar vizsla volt. Akkor ismertem meg a fajtát és egyből beleszerettem a tekintetébe, a kiegyensúlyozottságába és a hűségébe, ahogy a gazdájára nézett. El is döntöttem, hogy ha felnővök, nekem is lesz egy drótszőrű magyar vizslám! Körülbelül 17 éves lehettem, mikor Wass Albert Funtineli boszorkány c. regényét olvastam, és a főszereplőt Nucának hívták, akinek annyira megtetszett a karaktere, hogy az is letisztult előttem, Nucának fogják hívni a kutyámat. 24 éves korom körül elkezdtem gondolkozni, hogy itt az ideje bevizslásodni. Kicsit féltem, így Robit felhívtam, aki szívesen kölcsönadta a legfiatalabb kutyáját, Káoszt, hogy nézzem meg, hogy bírok egy vizslával. Ez annyira jól sikerült, hogy napi szinten elvittem magammal futni, túrázni és vadászatokra is elkezdtem járni. Nem is részletezném, micsoda élmény volt, ahogy láttam a kutyákat dolgozni. Utána anyukám talált egy kennelt, ahol úgy kértem szukát (Dolgos-Nimród Csupor “Nuca”), hogy ha sikerül, és bírok vele, akkor szeretnék tőle kiskutyákat, ezzel is népszerűsítve ezt a ritka, de annál különlegesebb, magyar fajtát.
A kennel név választás is egyszerű volt, Albertirsán lakom, szeretem Wass Albertet, és olyan nevet akartam, amiben benne van a fajta neve is. Így lett Alberti Drótos Vizsland.

Az első alom párosításánál Nuca mellé Zöldmáli Káoszt választottam. Nagyon örülök, hogy Káosz lehetett az apuka – nagyon jól ismerem, hihetetlenül értelmes, nyugodt természetű kutya, valamint küllemben és munkában is első osztályú (…és egy napon születtünk :)).
A Mikulás bácsi 2020. december 06-án vasárnap meg is hozta a kiskutyákat. Az ivararányok 2 kan (Aszú, Kabar) és 5 szuka lett (Furmint, Rizling, Zéta, Zenit, Zengő). Az első alom a neveit fehérszőlő fajtákról kapta, ezzel is kicsit népszerűsítve a magyar (bor)vidékeket.

Szeretnék mindenféleképpen még egy szukát, és amennyire a munkáim engedik (dietetikus és élelmezésvezető vagyok), szeretnék kutyákkal foglalkozni.
Nagyon sok örömet, sikert és sok drótos kölyköt kívánunk az új drótos kennel tulajdonosának!