2024, avagy egyesületünk a számok tükrében

2024, avagy egyesületünk a számok tükrében

Január elsején az ember, és ez alól a vizslatartó ember sem kivétel – sőt, még a rendkívül kivételes, drótszőrű vizslatartó ember sem –, rendesen fogadalmat tesz, méghozzá úgy nevezett újévit, amely az átlagos fogadalmaknál is fogadalmibb és komolyabb. „Idén lefogyok.” „Idén leszokom.” „Idén ráveszem azt a drága, büdös dögöt, hogy felvegye a rókát.” A fogadalmak sokszínűek és változatosak, mint az ember maga, ha megérkezik majd az a bizonyos, régóta várt marslakó különítmény a világűrből, nyilvánvalóan ezt a szokásunkat igen különösként fogják elkönyvelni. Mert a sok fogadkozásnak egyértelműen és törvényszerűen a sorsa a könnyed legyintéssel megspékelt feledés és a feneketlen, fogadalomkút mélyére vettetés. Kivéve…

Mert vannak kivételes esetek. Akad ember, aki tényleg lefogy és tényleg leteszi a rossz szokásait. És tényleg sikerül a vizsla fejébe vernie, hogy a rókát is ki kell hozni az erdőből.
Ehhez azonban nem elég a január elsejei, évkezdő lendület, ehhez meglátásunk szerint megalapozottság és felkészülés is kell. Ehhez összegeznünk kell tapasztalatainkat, megtalálni a követendő példákat és levonni a tanulságokat. Vagyis értékelni az elmúlt évet elvégzett munka és elért eredmények tekintetében.
Egyesületünk is elkészítette a maga évértékelő excel-táblázatait, talán novemberről emlékszünk is ezekre az oszlopokra és számokra, de nem árt újra áttekintenünk és összegeznünk eredményeinket.

Vizsgarendezvényeink – az áprilisi Martonfával kezdve, Sajópetrin és Dévaványán át Sződig, onnan Napkorra kitekintve Balatonfenyvesig és megint Sződig október derekán – rendre teltházasan zajlottak, alapvizsgáinkon, vízi-mezei és őszi tenyészvizsgáinkon, de a mindenes vizsgán is nagy volt a nyüzsgés, a sok felkészült eb és vezetője majd’ rávetette magát a fácánra, olyan munkakedv buzgott bennük (néhányan sajnos mindig akadtak, akik nem bírtak ellenállni a rozsdaszínű madár kihívó táncának). És ha már vannak táblázataink, miért is ne fejeznénk ki számokkal is eredményességünket? Ami azt illeti, alapvizsgát mindösszesen 43-an tettek le sikeresen, belőlük a drótos 19; vízi-mezeit 27-en, köztük 14 drótszőrű; ŐTV-t 11 drótost is beleértve huszonegyen; mindenes vizsla vizsgát pedig egyesületünknél 11 drótszőrű tudorral együtt összesen 15-en tettek. És most, hogy összegeztük őket, tapsoljunk is meg mindenkit, mert egy ilyen vizsga mindig nagy izgalommal és igyekezettel jár, vezető és kutyája egyaránt szorgosan megdolgozik a díjért és a tudásért.


De a tudás nem minden, korunk a szépséget épp olyan fontosnak ítéli emberek és kutyák világában is. A mai kor reneszánsz kutyája okos, jó vadász, jól fésült, ápolt és elegánsan kihúzza magát a ringben is. Ennek az elvárásnak igyekszünk megfelelni az éves Klubkiállításunk rendezvényével, amelyet tavaly a kies Babatpusztán rendeztünk meg július elején. A melegben bizony sok kicicomázott vizsla nézte irigykedve a szomszédos pocsolyákban közönyösen kérődző vízibivalyokat, maguk is szívesen változtak volna át arra a délelőttre farkukkal legyeket csapkodó barmokká. Mégsem tették, hanem felvonultak, megmutatták, hogy a drótszőrű magyar vizsla nemcsak a vadász leghasznosabb cimborája, hanem szép, aranyszínű házikedvenc is lehet. A kiállítás szépének Stained Emperor Diablo bizonyult. Július derekán klubnapot rendeztünk, mert szórakozni is kell. Némileg viszontagságosan, de végül a gyáli Fundi Park tavánál révbe értünk. Harmadik éve rendezünk klubnapot, ahol az egyesületi tagok programok mellett barátkozhatnak és civakodhatnak, ehetnek, ihatnak, játszhatnak (ne feledkezzünk meg a csodás vizslaolimpiáról, amely láttán még a régi görögök is megnyalták volna mind a tíz ujjukat). Tavaly ráadásul taggyűlést is tartottunk, és sikeresen módosítottuk a tenyésztési szabályzatot, melyet októberben a minisztérium is jóváhagyott, ennek eredményeképpen az idén január 1. után születő drótszőrű magyar vizslák már csakis azzal a feltétellel vonhatóak be a tenyésztésbe, ha legalább vízi-mezei vizsgát tesznek (természetesen a sikeres tenyészszemle mellett). Örülünk ennek a módosításnak, hiszen általános irány a munkakutyák és így a vizslák tenyésztésében is az ösztönöktől és vizslamunkától való eltávolodás, az ebek kanapébetyárrá és ösztönszegény házikedvenccé fajulása, amely hosszútávon nem szolgálhatja a fajta sajátosságainak megőrzését.

Ugyanakkor nemcsak a vizsgaeredményekből látjuk, hogy sok az ösztöneit kibontakoztató és jól használó drótos vizsla. Tavaly szép számú nevezővel sort kerítettünk a biannuális Vasas József emlékversenyre, novemberben pedig három Szent Hubertusz versenyre: a Baba néni emlékversenyre, a Bereg-Nyírség Kupára és a Dr. Polgár Kálmán emlékversenyre.

Ha pedig kitekintünk egyesületünk berkein túlra, és a mások megrendezte megmérettetésekből szeretnénk magunknak valami kis büszkeséget kanyarintani, és a virtuális „Akikre Büszkék Vagyunk” táblánkra felírni néhány követendő nevet – említsük meg a 2024-
es a belgiumi Field Trial Európa Kupán diadalmaskodó Zöldmáli Aquát (Miczek Zsófia vezetésével) , a Főversenyen harmadik helyen végzett Dolgos Nimród Császárt (Nagy Roland vezetésével) és az év legszebb drótszőrű magyar vizslájának választott Illancsmajori Hajhász
Dongót.

Egyesületünk a napokban tette közzé az idei vizsga- és versenynaptárt, immár nem a levegőbe kell elhatározásokat tenni, hanem pontosan látjuk, mire mennyi időnk van. Készüljön hát idén fel még több vizslánk még több vizsgára, legyünk idén is számosan a versenyeken, és az olimpiai formaidőzítést sem késő elkezdeni. De ami még ennél is fontosabb törekvésünk lehet 2025-re, az a jó hangulat.
Ha tagja vagy Egyesületünknek, ha drótszőrű magyar vizslád van (vagy ha nem is drótos, esetleg nem is magyar, de vizsla), keress bennünket, gyere el a rendezvényeinkre, érezzük együtt jól magunkat. Fogadalom ide vagy oda, a szenvedélyünk ugyanaz, a nehézségeink és örömeink is hasonlóak, ha megosztjuk őket egymással, biztosan elégedettebbek és sikeresebbek lehetünk idén, mint tavaly.

2024, avagy egyesületünk a számok tükrében

Határozat a Tenyésztési Szabályzat elfogadásáról

2024. október 15-ei keltezéssel jóváhagyásra került az Agrárminisztérium által a rendkívüli közgyűlésen elfogadott Tenyésztési Szabályzat, melynek egyik fő pontja, hogy a 2025 január 1. után született kölyköket már csak Tenyészszemle és Alapvizsga és Vízi-mezei, vagy Alapvizsga és ŐTV, valamint a diszplázia szűrés után lehet tenyészállományba venni.

A Határozat itt olvasható, míg a Tenyésztési Szabályzatot innen lehet letölteni.

Balatonfenyves vizsganap

Balatonfenyves vizsganap

A Vizsla Főverseny árnyékában, de nem kevésbé fontos nap a kutyák vizsgájának napja.

Balatonfenyvesen Tenyészszemle, Alapvizsga és Őszi Tenyészvizsga zajlott. Az eredmények:

TENYÉSZSZEMLE   BÍRÓ: GLÁZER GYÖRGY
Kutya neveTörzskönyv számaFajtájaMinősítés
Süni vom Wagnersgrund1956/H/24drótszőrű magyar vizslaTenyészthető
Illancsmajori Hajhász BorókaMET.Dszmv.1316/21drótszőrű magyar vizslaTenyészthető
Aranyvadász MokányMET.Mv.7023/H/24 (COR A 1617-23/057rövidszőrű magyar vizslaTenyészthető
Magasparti Rutinos CsirizMv.6922/23rövidszőrű magyar vizslaTenyészthető
PARLAGI-VADÁSZ OSTYAMET.Mv.5586/22rövidszőrű magyar vizslaTenyészthető
Zöldmáli-Hunter TiktokMET.Dszmv 1846/23drótszőrű magyar vizslaTenyészthető
Zöldmáli BerettaJR71297 Mvodrótszőrű magyar vizslaTenyészthető
Csipkéskúti Örvény6634/23rövidszőrű magyar vizslaTenyészthető

ALAPVIZSGA
Kutya neveTörzskönyv számaFajtájaPontMinősítés
Magasparti Rutinos CsirizMv.6922/23rövidszőrű magyar vizsla144kiválóan megfelelt
Dunaparti Drótos Pertli1697/23drótszőrű magyar vizsla144kiválóan megfelelt
Csővárberki Titook1722/23Ddrótszőrű magyar vizsla144kiválóan megfelelt
Csipkéskúti Örvény6634/23rövidszőrű magyar vizsla141kiválóan megfelelt
Gyurkóvári GyömbérMet.Mv.5163/21rövidszőrű magyar vizsla121kiválóan megfelelt

ÖTV
Kutya neveTörzskönyv számaFajtájapontMinősítés
Pannonia Hunters BrienneÖHZB/MVD 555drótszőrű magyar vizsla264I.díj
Parlagi-Vadász OstyaMET.Mv.5586/22rövidszőrű magyar vizsla255I.díj
Izso z TalchejowMET.Dszmv 1969/H/24drótszőrű magyar vizsla255I.díj
Zöldmáli-Hunter TiktokMET.Dszmv 1846/23drótszőrű magyar vizsla253I.díj
Csővárberki TréfaMET.Dszmv.1723/23drótszőrű magyar vizsla251I.díj
Billegi Vadász Tasli3290210 248II. díj
Tüskevári CimboraMET.Weim393/21Weimari vizsla rövidszőrű228II. díj

A munkavizsgák vezetőbírója Pomázi Ágoston Árpád, bírók Csík Anikó, Gergelyné Zeitler Ágnes, Mármarosi Anna és Takács Eszter – köszönet a támogató bírálatokért.

Köszönjük a szervezést Erdős Saroltának, Bende Zsoltnak, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatójának és a segítőinek, Szuszán Hajnalkának és férjének, Zólyomi Lászlónak.

Gratulálunk minden sikeres vizsgázónak, a következő vizsgákra további jó felkészülést kívánunk!

Napkor – Nagykálló vizsganap eredményei

Napkor – Nagykálló vizsganap eredményei

2024. szeptember 14.

Délelőtt hideg szél, délután sűrű eső… Pár nappal ezelőtt még a rekkenő hőséggel küzdött minden résztvevő, a szombati vizsganapra a télies öltözéket kellett elővenni a szekrény mélyéről.

Ez a kutyáknak szinte öröm volt, kiválóan teljesített mindenki, gratulálunk a jó felkészüléshez!

Köszönet a bírói stábnak és a szervezésért Szögi Lajosnak és a vadásztársaságnak.

Tenyészszemle: Czekes Lorand

Vezetőbíró: Szögi Lajos
Bírák: Kis Gábor, Kiss László, Tóth Sándor

Alapvizsga
Kutya neveTörzskönyv számaFajtájapontszámMinősítés
Illancsmjori Hajhász HollóMET.Dszmv.1932/24dszmv140Kiválóan megfelelt
Green Valley Stars Under FireNHSB 3320775rszmv134Kiválóan megfelelt
Green Valley Stars UpperclassNHSB 3320776rszmv138Kiválóan megfelelt
Varjas-Tavi JankaMET.Mv.6010/22rszmv138Kiválóan megfelelt

ÖTV
Kutya neveTörzskönyv számaFajtájaPontszámMinősítés
MIRKAJR 71647 MmK.Münsz.V.243II. díj
Compatriota di Bonfini UbulMv./01896/23rszmv261I.díj
Halston XeroxMet.Mv.3178/19rszmv259I.díj
Berettyómenti Cserkelő Vadász AvarMet.Mv.5237/21rszmv258I.díj
Somlóhegyi PakliMVK 4466rszmv261I.díj
Hubertlaki CsepkeMET.Mv.6337/23rszmv264I.díj
Sági Solymász BabérMET.Mv.6074/22rszmv264I.díj

TSZ
Kutya neveTörzskönyv számaFajtájaEredmény
Nádasdy Vadász CsengeMET.Mv5171/21rszmvTenyészthető
Aba-Amádé OngaMET.Mv.4961/21rszmvTenyészthető
Varjas-Tavi JankaMET.Mv.6010/22rszmvTenyészthető
Sági Solymász BabérMET.Mv.6074/22rszmvTenyészthető
Alföldtáji-Derék Beky6385/23 Tenyészthető

A 2024-es év utolsó vizsganapjára Balatonfenyvesre már lehet jelentkezni. Jó felkészülést!

MDMTE

Sződi vizsganapok

Sződi vizsganapok

Az augusztusi hőhullám nemcsak a légkondicionálókat pörgette fel, beindította az őszi munkavizsga-időszakot is. Augusztus 16-án délután, 17-18-án pedig már pitymallatkor rekordszámú vizsgázó gyűlt össze a vácrátóti Petőfi téren, hogy a reggeli hűvös illúziójának bizodalmával a vadászkürt szavára megkezdje a feladatokat. A három nap során egyesületünk szervezésében alapvizsgán, vízi-mezei vizsgán, őszi tenyészvizsgán, mindenes vizsla vizsgán és tenyészszemlén próbálkozhattak a hosszú, meleg nyár során szorgosan készülő jelentkezők.

A hőség próbára tett kutyát, vezetőt, bírót és fácánt egyaránt, de pihegve is tette mindenki a dolgát. Szombaton délben pedig a legtöbben elégedetten kanalazgathatták Lajos babgulyását. És mintha az időjárás is beleszimatolt volna a levegőbe, és az íncsiklandó illatok megbirizgálták volna a felhők szegélyét, kora délután megérkezett a zápor-zivatar, hogy lemossa rólunk a mező porát. A mezőről pedig a vadat megállni óhajtó vizsgázókat és bíróikat…

De jó vizslamódra megráztuk magunkat, lepergett rólunk a víz, és a felszálló gőzben elindultunk az erdőbe, hogy a mindenes vizsla vizsga-aspiránsok megmutathassák: mit nekik dúvad és akadály, vígan loholnak a vércsapán, és csak a standhajtás fegyelme veheti őket rá arra, hogy megálljanak, és meg se moccanjanak, akárhogy dörög is a puska, ropognak az ágak a bokrok között.

Szombat estére a vizsgázni vágyók zöme megkönnyebbülhetett, elvégezte a feladatot, és erőfeszítéseit siker koronázta. Vasárnap már kevesebben keltek útra hajnalok hajnalán, az idő is megszelídült kissé, így egy órakor már az utolsó vizsgázók is megkapták bizonyítványukat, és hazatérhettek, hogy a hosszú vizsgát a maradék hosszúhétvégével vezessék le.

Gratulálunk a sikeres vizsgázóknak, de bizton állíthatjuk, hogy azoknak se volt hiábavaló a próbálkozás, akiknek esetleg nem kedvezett a szerencse, mert a csalódás mellett sok tanulságot és jó tanácsot vihettek haza a bíróktól, akik nagy szívvel, nem lankadó megértéssel és türelemmel hagyták dolgozni a kutyákat.

Köszönjük a szíveslátást a szervezőknek, Noveczki Katalinnak, az Ezüst Fácán Vadásztársaságnak, Lengyel Lajosnak, a fáradhatatlan munkát a bíróknak: Konyecsni Károly vezetőbírónak, Takács Eszternek, Panyor Diánának, Pomázi Ágostonnak, Szabó Sándornak, Vörös Lászlónak, Dr. Madléna Andrásnak, Nagy Rolandnak, Király Gergőnek és Czekes Loránd küllembírónak. És az iroda sem iroda Puskás Borbála nélkül, aki izgul, örül és sír mindenkiért.

Sokan nemcsak a feladatoktól, hanem a hőség miatt is félve vártuk ezt a vizsgahétvégét, de kiderült, hogy jó munka mellett még izzadni is kellemesebb. Nem mondhatunk hát mást búcsúzóul, mint hogy találkozunk a következő alkalommal, ha esik, ha fúj, ha túlságosan süt is a nap, mert vizslázni jó, hallali-halihó!

Gratulálunk minden sikeres vizsgázónak!

Mindenes Vizsla Vizsga – 9 drótszőrű magyar vizsla

Kutya neveTörzskönyv számaFajtájapontminősítésvezetőjetulajdonos
Ceglédi Vadászberki Égedelem4481/21rszmv369I. díjMáté DávidLuhnen Norbert
Zoldmali-Hunter GoldaMet.Dszmv 1171/21dszmv353I. díjPéter ÁgotaPéter Ágota
Csővárberki RinglóMET.Dszmv.1553/22dszmv372I. díjTörök KrisztinaMetzger Zsuzsa
Csővárberki MálnaMET.Dszmv.1234/21dszmv364I. díjNoveczki KatalinTörök Krisztina
Billegi Vadász KalácsMET.Mv.3944/20rszmv372I. díjGaál GyöngyiGaál Gyöngyi
Vernum Ventulus HercegDszmv./00477/21dszmv356I. díjKerstin NonnenmacherKerstin Nonnenmacher
Illancsmajori Hajhász DaliMET.Dszmv.1501/22.dszmv346I. díjPongrácz PéterBiotikum Kft,
Csővárberki ÖrömMET.Dszmv.1412/21dszmv335min.nél.Bese AntalBese Antal
Agancs von der Quelle Alba Regia21-UD-1033dszmv353I. díjKevin HeinKevin Hein
Diana von der Bodenteicher Heide20-UD-0939dszmv339II. díjAnja StädeleAnja Städele
Kosmea S von der Hubertuskanzel21-UK-7205rszmv335II. díjPetra SchadPetra Schad
Billegi Vadász KarmaMet.mv. 3941/20rszmv372I. díjMarco BaldoniMarco Baldoni
Dolgos-Nimród KezesSHSB/LOS 791652dszmv372I. díjNoveczki KatalinAlexandra Kaiser
Billegi Vadász JamesMv./01182/20rszmv366I. díjNikolaus DahlemSven Vorwerk

Tenyészszemle – 4 drótszőrű magyar vizsla

Kutya neveTK számfajtájaMinősítés
Áldozóvölgyi-Drótos Csavargó1465/22dszmvKüllemileg tenyészthető
Nádorpusztai GaluskaMET.Mv.5740/22rszmvKüllemileg tenyészthető
Compatriota di Bonfini UbulMv./01896/23rszmvKüllemileg tenyészthető
Billegi Vadász JamesMv./01182/20rszmvKüllemileg tenyészthető
Nyirvadász CukiMET.Mv.5926/22rszmvKüllemileg tenyészthető
Billegi Vadász VezúvMet.mv.6628/23rszmvKüllemileg tenyészthető
Billegi Vadász ÁfonyaMet.mv. 6928/23rszmvKüllemileg tenyészthető
Pelerosso Rudi3100416157rszmvKüllemileg tenyészthető
Butterfly Hunter CasperMET. Mv. 6147/22rszmvKüllemileg tenyészthető
Dörgelóci CseresznyeMET.Mv.6894/23rszmvKüllemileg tenyészthető
Dunaparti Drótos RokkaMet.Dszmv. 1869/23dszmvKüllemileg tenyészthető
Dunaparti Drótos RicsajMet.Dszmv.1868/23dszmvKüllemileg tenyészthető
Dunaparti Drótos RobajMET.Dszmv.1864/23dszmvKüllemileg tenyészthető

Alapvizsga – 3 drótszőrű magyar vizsla

Kutya neveTörzskönyv számaFajtájapontminősítés
Krúdy Hill BondMET.Mv.6400/23rszmv144Kiválóan megfelelt
Dörgelóci CseresznyeMET.Mv.6894/23rszmv144Kiválóan megfelelt
Pelerosso Rudi3100416157rszmv111Megfelelt
Ipoly-völgyi Drótos ÁldásMET.Dszmv.1808/23dszmv134Kiválóan megfelelt
Zöldmáli-Hunter SzederMET Dszmv 1903/24dszmv128Kiválóan megfelelt
Billegi Vadász ÁfonyaMet.mv. 6928/23rszmv134Kiválóan megfelelt
Billegi Vadász VezúvMet.mv.6628/23rszmv138Kiválóan megfelelt
Nyirvadász CukiMET.Mv.5926/22rszmv121Kiválóan megfelelt
Zöldmáli Hunter ParázsMET.Dszmv 1852/23dszmv144Kiválóan megfelelt

Vízi-mezei Vizsga – 5 drótszőrű magyar vizsla

Kutya neveTörzskönyv számaFajtájapontminősítés
Somlóhegyi NapsugárMET.Mv.5192/21rszmv277I. díj
Pannonia Hunters BrienneÖHZB/MVD 555dszmv251III. díj
Kakat-ligeti CukorMET.Dszmv.986/20dszmv274I. díj
Compatriota di Bonfini UbulMv./01896/23rszmv278I. díj
Luxatori Szivárvány PelsoniusMNE 1264/18 MVrszmv269II. díj
Samu of SkyrocketMet.Mv.5528/22rszmv273I. díj
Nádorpusztai GaluskaMET.Mv.5740/22rszmv284I. díj
Csővárberki OpálMET.Dszmv.1416/21dszmv275II. díj
Csővárberki OnixMET.Dszmv.1417/21dszmv276II. díj
Zöldmáli-Hunter NinaMET.Dszmv 1730/23dszmv269I. díj
Butterfly Hunter BogeymanNHSB 3290823rszmv275I. díj

Őszi Tenyészvizsga – 7 drótszőrű magyar vizsla

Kutya neveTörzskönyv számaFajtájapontminősítés
Csövárberki FényesNHSB 3296140dszmv264I. díj
Luxatori Szivárvány PelsoniusMNE 1264/18 MVrszmv255II. díj
Somlóhegyi OliviaMVK 4448rszmv252II. díj
Dolgos-Nimród Janka1276/21dszmv246II. díj
Cert BudafaMET.Dszmv 1700/H/23dszmv255I. díj
Zöldmáli-Hunter MerészMET Dszmv 1748/23dszmv264I. díj
Zöldmali YankaJR 70796Ddszmv264I. díj
Eszter-Hazi Drotos MetalMET Dszmv 1401/21Ddszmv264I. díj
Dolgos-Nimród KadarkaNHSB 3277945dszmv264I. díj
Foosa’s CayenneNHSB 3307535rszmv264I. díj
Butterfly Hunter BogeymanNHSB 3290823rszmv264I. díj
Pitypang ÁrvácskaMET.Mv.5851/22rszmv259I. díj

MDMTE Klubkiállítás 2024

MDMTE Klubkiállítás 2024

Ha Klubkiállítás, akkor ismét Babatpuszta. A navigáció többeket egy ismeretlen, kalandos hátsó útra terelgetett, így mindenkit megvárva a nagy meleg ellenére kis késéssel kezdődött a 2024-es Klubkiállítás.
Sok új, sok szép kutya, nem volt könnyű dolga a Klubkiállítás bírájának.
Lujza Mackyova (SK), köszönjük a pontos, korrekt bírálatokat!

Stained Emperor Diablo Nyílt Kitünő I. CAC, KLGY, BOB – Tulajdonos Bartók Csilla
Tangrams Turul Nyílt Kitűnő I., CAC, KLGY, BOS
– Tulajdonos Lea Laitinen

Fotók: Varietas Europica, résztvevők

A Tenyészszemle eredményei

 Kutya neveTörzskönyv számaMinősítés
1Stained Emperor DiegoMET.Dszmv. 1264/21.Tenyészthető
2Fürdőházi AncsaMET.Dszmv.1327/21Tenyészthető
3Fürdőházi CiliMET.Dszmv.1168/21Tenyészthető
4Izso z TalchejowMET.Dszmv 1969/H/24Tenyészthető
5Áldozóvölgyi-Drótos CsavargóMet.Dszmv.1465/22nem jelent meg
6Illancsmajori Hajhász GébicsMET.Dszmv.1786/23Tenyészthető
7Dolgos-Nimród Rokka1779/23Tenyészthető
8Dolgos Nimrod KadarkaNHSB 3277945 (Imp Hu)Tenyészthető
9Pannonia Hunters BrienneMVD 555Tenyészthető
10Süni vom WagnersgrundDszmv. 1956/H/24Tenyészthető
11Csővárberki NyüzsgőDszmv1386/21Tenyészthető
12Tangrams TurulFI22278/20Tenyészthető

Klubkiállítás eredményei

Kat.számKutya neveEseményElért eredmény
1Oson Barát Az Élet „Zenit”FiatalKitűnő II
2Izso z TalchejowFiatalKitűnő I., HPJ, FKLGY
3Lucaházi-vadász AszúFiatalKitűnő III
4Madárvadász AlkonyNövendékNagyon jó
5Stained Emperor DiegoNyíltKitűnő II., R.CAC
6Stained Emperor DiabloNyíltKitünő I. CAC, KLGY, BOB
7Áldozóvölgyi-Drótos CsavargóNyíltnem jelent meg
8Csepregi-Vadász EtykeNyíltKitűnő III.
9CsibészMunkaKitűnő I., CAC
10Csővárberki FáklyaMunkaKITŰNŐ ii., R.CAC
11Illancsmajori Hajhász DongóChampionKitűnő I., CAC
12Csővárberki CimboraChampionKitűnő II., R.CAC
13Andor vom FossenbargChampionnem jelent meg
14Napvirág Dolgos BotosVeteránnem jelent meg
15Luxeli AbbaMinor PuppyNagyon ígéretes, Baby KLGY
16Dolgos-Nimród SzaffiKölyökNagyon ígéretes,KLGY
17Lucaházi-vadász AlmaFiatalnem jelent meg
18Zöldmáli-Hunter TiktokFiatalKitűnő II.
19Illancsmajori Hajhász GébicsFiatalNagyon jó
20Zabosfai IringóFiatalKitűnő I., HPJ, FKLGY, Best Junior
21Dunaparti Drótos PipacsFiatalNagyon jó
22Dolgos-Nimród RokkaFiatalKitűnő
23Dunaparti Drótos RokkaFiatalKitűnő III.
24Pannonia Hunters BrienneFiatalNagyon jó
25Süni vom WagnersgrundFiatalKitűnő IV.
26Zöldmáli-Hunter NinaNövendékKitűnő I., CAC
27Dunaparti Drótos PertliNövendékKitűnő II., R.CAC
28Csővárberki RinglóNyíltNagyon jó
29Csővárberki NyüzsgőNyíltKitűnő
30Kakat-ligeti CukorNyíltKitűnő III.
31Fürdőházi AncsaNyíltKitűnő IV.
32Áldozóvölgyi-Drótos FaunaNyíltnem jelent meg
33Dolgos-Nimród LucaNyíltKitűnő II., R.CAC
34Csővárberki CsipkeNyíltNagyon jó
35Tangrams TurulNyíltKitűnő I., CAC, KLGY, BOS
36Dolgos-Nimród JankaMunkaKitűnő IV.
37Csővárberki NektárMunkaKitűnő III.
38Csővárberki OpálMunkaKitűnő I., CAC
39Csővárberki MálnaMunkaKitűnő II., R.CAC
40Csővárberki ÍziszMunkaNagyon jó
41Zöldmáli-Hunter IrmaChampionKitűnő III.
42Alkony von der Quelle Alba RegiaChampionNagyon jó
43Eszter-Házi Drótos MangóChampionKitűnő II., R.CAC
44Dolgos Nimrod KadarkaChampionKitűnő I., CAC
45Henna Du Domaine Saint HubertVeteránKitűnő II., R.CAC
46Bakonyi Drótos FriedaVeteránKitűnő I., CAC, Veterán KLGY

Köszönjük mindenkinek a részvételt, gratulálunk a győzteseknek és minden résztvevőnek!

Külön köszönet támogatóinknak!